Halloween

Nekünk, magyaroknak elsősorban a hollywoodi filmekből is jól ismert jelenetek: a félelmetes maskarákat viselő, házról-házra bekopogó, édességet követelő gyerekek, csontvázakkal, kivájt tökből készült rémisztő fejekkel, szellemekkel, gnómokkal és mindenféle borzalommal feldíszített házak és kertek jutnak eszünkbe a "halloween" szó hallatán. Mindez talán elmenne a móka, a morbid szórakozás szintjén, ha nem lenne a halál és erőszak “élesben” is jelen ezen az éjszakán. Mert az ünnep velejárójának mondhatjuk az olyan tragikus eseteket, hogy ilyenkor gyermekek tűnnek el, majd aztán holttestüket később valami erdőszélen megtalálják (ez az Egyesült Államokban gyakori „mellékterméke” ennek az ünnepnek). Ezt az estét a „poénból” elkövetett garázdaságok és a céltalan vandalizmus kíséri. Az ilyen események arról árulkodnak, hogy Halloween bizony messze több, mint egy ártatlan, szórakoztató vidám ünnep.

Az angol Halloween megnevezés korábbi formája a középkori „all Hallow’s eve” volt, az eredeti ó-angolban pedig „Eallra Hālgena ǣfen”. Jelentése: „minden szentek estéje”. Magyarországon inkább a „Mindenszentek ünnepe”-ként ismert ez, a katolicizmus részévé tett ünnepnap. A Halloween és a Mindenszentek ünnepe tehát ugyanazt jelentik. Hogy miért tartják a Halloween-t olyan furcsa szokásokkal kísérve, ami szokatlan egy átlag katolikus számára? Azért, mert a Halloween-hez kötődő szokások, hagyományok az ünnep eredeti pogány formájának a hagyományaiban gyökereznek, amelyeken a katolikus egyház, nyilvánvaló okoknál fogva, módosított némileg.

A ma Halloween-ként és Mindenszentek-ként megtartott ünnep elődje a Samhain volt, ami jóval megelőzi a kereszténységet, hiszen több mint 2000 évvel ezelőtt vált hagyománnyá a Brit szigeteken és a nyugat-európai kelta druidák között. A druidáknak évente két különleges áldozati ünnepnapjuk volt, a Beltane, amit Május 1. napján tartottak meg, s ami egyebek mellett a nyár születését szimbolizálta; és a Samhain október 31-én, ami pedig a nyár halálát jelentette. Mindkét alkalmat a „bone fires”, azaz a máglyák meggyújtása kísérte. Tudnunk kell azt, hogy mindkét ünnep gyökere ahhoz a pogány Baál-imádathoz és az azzal kapcsolatos emberáldozati napokhoz nyúlik vissza, amitől a Biblia Istene szigorúan eltiltotta népét. 

Baal

A Samhain jelentése „nyárvég”, amit október 31-én és november 1-én tartottak meg ünnepként. Ekkorra már véget ért a kései aratási idény, a terméseket betárolták, a levelek lehullottak, a napok pedig hidegre fordultak és korán sötétedett. Az állatokat bekarámolták, és mindenki készült a fagyos téli napokra. Ugyanakkor a druidák hite szerint október 31-e estéjén elmosódik a határ a holtak és az élők világa között. A halottak szellemei visszatérnek, a tündérek és egyéb szellemi lények beléphetnek a fizikai világban élők birodalmába, hogy megszállják és zaklassák az embereket. 

Ezen az éjjelen a kelták részben azért öltöztek be különböző ijesztő szellemeket és démonokat utánzó maskarákba, hogy a gonosz lelkek a magukénak nézzék és békén hagyják őket. Ezt önmagában még be is lehetne tudni úgy, mint egy babonákkal átitatott pogány hiedelmet, ám ennél messze többről van szó. Ugyanis a druidák, vallási meggyőződésből fakadóan, elképesztően kegyetlen áldozatokat végeztek ezen az éjszakán. Ezen az estén aratott a halál, mert ez egy rituális áldozati nap volt, amikor a különböző állatok mellett embereket is feláldoztak, gyakran elevenen égetve meg azokat! És pontosan ez a velejéig sátáni spirituális elem az, ami igazán meghatározza ennek az ünnepnek a tartalmát és arculatát:

„Amikor október 31-én beesteledett, a druida klánok felöltötték fehér csuklyás kámzsájukat, s kezeikben sarlókat, valamint a kelta keresztet tartva megkezdték fáklyás felvonulásukat. A felvonulás kezdetekor megöltek egy rabszolgát, majd a holttest bal bokájára kötelet kötve vonszolták azt maguk után. A druidák addig mentek, amíg egy házhoz, vagy faluhoz értek, s ekkor a ‘trick or treat’-nek megfelelő követelésüket kezdték kiáltozni. Mindig egy rabszolgalányt, vagy egyéb női személyt követeltek maguknak. Amennyiben a lakosok nem adtak ki egyetlen leányt sem, úgy a druidák a halott rabszolga vérével nagy hexagramokat, vagyis hatágú csillagokat festettek a falu házainak ajtóira és falaira. Ezután megidézték „az éj szarvakat viselő vadászát”, hogy valakit rémítsen halálra abból a házból vagy faluból az éjszaka folyamán. Amennyiben a ház vagy falu lakosai megadták a „treat”-et, a druidák egy emberarc formájára kivájt tököt helyeztek a ház, vagy kapu elé. A kivájt tökbe egy emberi faggyúból készült gyertyát gyújtottak, hogy az tartsa távol a gonosz szellemeket. Így a „Jack O’ Lantern” a Sátánnal való együttműködést szimbolizálja" (David J. Meyer: “Halloween and the Forces of Darkness”)

Talán sokak számára szinte hihetetlen, de ehhez a kíméletlen rítushoz vezethető vissza a népszerű „trick or treat” hagyománya. A házról-házra járó druidák, amennyiben nem kaptak feláldozandó embert, “hexelték” a házat, illetve halált hozó átkot szórtak a ház lakosaira. 

„A [falra festett] hexagram magához vonzotta a démoni seregeket, akik aztán megszállták a házat azzal a céllal, hogy annak lakóit vagy az őrületbe kergessék, vagy halálra rémítsék” (“America’s Occult Holidays”, 20. o.).

Ha pedig a ház ura kiadta a háztartásának valamely tagját, akkor kapott egy kivilágított tökből készült fejet, annak jeléül, hogy együttműködött és ezáltal (sátáni) oltalom alá került. Ez a halál angyalától megóvó Peszah bárány ajtófélfára kent vérének a szánalmas, morbid és cinikus sátáni utánzata (az Ellenség módszeresen használja az Isten által megadott igazságokat eltorzított változatban, hogy az ember spirituális felét könnyebben a hálójába kerítse).

A druidák ezen emberáldozati rítusa elevenedik fel akkor, amikor a szülők engedik gyermekeiket, hogy vidáman, csapatokba állva bejárják a környék házait „trick or treat”-elni. A cukorkák helyettesítik az emberáldozatokat, de ugyanazt a célt szolgálják: behódolni a halál urának. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy úgy a szülők, mint gyermekeik, ha szimbolikusan is, de a Sátánt, a halál urát (Héb. 2:14) és a halál kultuszát éltetik! És ismételt figyelmeztetésként: ezen a napon a sátáni titkokba mélyebben beavatottak továbbra is véghezvisznek valós emberáldozatokat.

Tudni kell, hogy a druidák az egykori Baál-imádat utódlói voltak és innen erednek az emberáldozati rítusaik is. 

A druidák szokásait még Julius Cézár is megemlítette az i.e. I. század közepe táján. Amikor Julius Cézár egy rövid időt a Brit szigeteken töltött, megdöbbenve látta, hogy ott a színtiszta Káld misztériumvallást gyakorolják.

„A Gall [kelta] nemzetek rendkívül babonásak (…) Vagy embereket áldoznak az isteneiknek, vagy pedig ígéretet tesznek önmaguk feláldozására. A szertartásaik levezetői a Druidák, akik azt tartják, hogy a halhatatlan isteneket csak azzal lehet kielégíteni, és az emberi életet megváltani, ha emberáldozatokat adnak nekik, és nemzeti szokásuk az, hogy ezeket meghatározott rítusok alkalmával [ünnepeken] végzik el. Az emberáldozatokat [ekkoriban] úgy végeztek el, hogy vékony gallyakból egy emberformát fontak (angolul wicker man) és miután áldozatukat abba behelyezték, felgyújtották azt" (Julius Cézár, Commentarii De bello Gallico  VI.13–18.)

A Samhain katolikus ünnepnappá válik

A modern Halloween kellékei és tradíciói tehát ezeket az ősi időket tükrözik, és mindez érthetőbbé teszi azt, hogy a Halloween-t miért is ünneplik meg oly módon, ahogy azt gyakorlói teszik. De hogyan válhatott egy ennyire nyilvánvalóan okkult töltetű ünnep keresztény ünnepnappá? Azoknak a nem kelta-angolszász területeken élő katolikus embereknek, akik először találkoznak a Halloween-nel kapcsolatos szokásokkal és elrémüldözgetnek rajta, fel kellene fogniuk, hogy maguk is ezt az ünnepet ülik meg Mindenszentek estéjén. Még ha némileg finomított kivitelben is:

"Ahelyett, hogy a [katolikus] egyház kioltotta volna az ősi hagyományok gyakorlatait, az egyházfők létrehozták azok keresztény változatait: a középkortól kezdve a Mindenszentek ünnepe, illetve a Halottak napja felváltották az olyan ősi kelta ünnepeket, amelyekkel a halált ünnepelték" (Bannatyne, Lesley Pratt, Halloween: An American Holiday, an American History, Facts on File, Inc., New York, 1990, 10. o.)

Más szóval, a pogány hagyományok különböző elemeinek mesterséges módon álkeresztény töltetet adtak. Habár a kivájt töklámpást felváltotta a mécses, de lényegében mindkettő ugyanazt szimbolizálja. A világi kereszténység által ünnepelt Mindenszentek napja tehát a Samhain némileg finomított változata, amit eredetileg a katolikus vallást felvevő kelta tömegek pogány igényeinek kielégítésére tettek egyházi ünneppé. A katolicizmusban az ünnep állítólagos célja az elhunyt keresztény „szentekről” való megemlékezés. Ennek a megünneplését gyakorolják a katolikusok, az anglikánok, valamint a protestáns felekezetek némelyike is. A bibliai kereszténység álláspontja szerint minden egyes hívő ember szent, azaz Isten által elválasztott egyén. A szentek nem a keresztények egy külön kategóriáját képzik, hanem a szentek maguk a keresztények!

Ha felfogjuk a Halloween démoni eredetét, akkor igen nehéz megérteni azt, hogy miért tette magáévá oly sok jóravaló keresztény ember ezt az ünnepet a Mindenszentek ünnepének formájában. Senkinek ne legyen kételye afelől, hogy ez a druidák Samhain-jának megünneplése:

"A Mindenszentek ünnepe nem más, mint a novembert elhozó éjszakának, a pogány Samhain-nak a folytatása" (Bonwieck, James, Irish Druids and Old Irish Religions, Dorset Press, 1984, 87. o.)

"Számos hagyományos hittétel és szokás asszociálható a Samhain-nal … ennek gyakorlata folytatódott október 31-én azzal, amit a Mindenszentek ünnepeként ismerünk. A Hallow Even-ből kaptuk a Halloween megnevezést" (Halloween, and Other Festivals of Death and Life, The University of Tennessee Press, Knoxbille, TN 1994, 16. o.)

"Kevés olyan ünnep létezik, ami furcsább és paradoxabb történetet mondhat magáénak, mint a Halloween. A meghatározás szerint ez egy római katolikusok által gyakorolt virrasztóünnep, a Mindenszentek ünnepe … [ugyanakkor] Halloween egyértelműen a druida papok által végzett rítusokhoz köthető" (Douglas, George William The American Book of Days, The H.W. Wilson Co., New York, 1948, 741. o.)

A szó szoros értelmében több száz további ilyen idézettel szolgálhatnánk, de maradjunk meg e néhánynál és lépjünk tovább. Vizsgáljuk meg inkább azt, hogy milyen körülmények között lett keresztényesítve a Samhain:

Nos, I. Gergely pápa i.sz. 601-ben idejét látta annak, hogy szélesebb területekre terjessze ki a katolikus egyház hatáskörét. Ennek megfelelően az i.sz. 7. században a katolikus hittérítők elárasztották a Brit szigeteket és Írországot, hogy további tömegeket nyerjenek meg a katolicizmusnak. Ezeken a területeken ezidáig nagyrészt a druidizmust, kisebb részt pedig az igaz bibliai kereszténységet gyakorolták. A célkeresztben elsősorban a hatalmas kelta népesség állt, az igazi nagy akadályt csupán a mélyen gyökerező babonás hiedelmük jelentette. 

I. Gergely pápa volt annyira dörzsölt, hogy ne próbálja kitörölni a keltákból azt, amihez oly szorosan kötődtek. Ennek megfelelően utasította fő angliai misszionáriusát, Millitust, hogy ne állítsa le az ilyen ősi pogány ünnepek megtartását, hanem inkább alakítsa azokat az egyházi szertartásokhoz, méghozzá az indítékok pogányról keresztényire való megváltoztatásával. Utasította őt arra is, hogy a pogány kelták templomait hagyják meg, csak helyezzenek azokba keresztény oltárokat, így nyerve meg őket a „hitnek”.

„És mivel szokásuk az, hogy [ünnepeiken] számos ökröt feláldoznak a démonoknak, azok helyébe legyenek más ünnepélyek téve, amivel felváltjuk [az eredetit], mint egy nap azoknak a szent mártíroknak dedikálva, akiknek a földi maradványai ott [azokban a templomokban] vannak elhelyezve. Az ilyen alkalmakon aztán az egykori pogány templomból keresztény szentéllyé alakult épület köré gyűlve faágakból hajlékot készíthetnek maguknak és tartsák meg az ünnepélyt nagy vigadalommal. (…) Ha az embereket hagyjuk, hogy élvezzék a világi örömöket, készebbé válnak arra, hogy kívánják a szellem örömeit is” (I. Gergely pápa tanulságos Millitos-hoz írt levelének egy részlete )

Ez remek példája annak a bevetté vált katolikus stratégiának, miszerint ha meghagyják a pogányok szokásait, hiedelmeit és gyakorlatait némileg keresztényesített formában, akkor megnyerik őket az egyház számára. A különböző pogány kultúrák sajátos ünnepeit hagyták az adott terület hívőinek megtartani, a szélesebb körben gyakorolt ünnepeket pedig a későbbiek folyamán az egyetemes katolicizmus részévé tették. A Halloween-nek ez az utóbbi, méltányosabb sors jutott, amikor i.sz. 835-ben IV. Gergely pápa elrendelte, a Halloween/Mindenszentek ünnepének hivatalos katolikus ünnepé való tételét. Enélkül a fordulat nélkül a Samhain minden bizonnyal megmaradt volna a kelták bizonyos elemei által gyakorolt helyi, sajátos tradíciónak. 

A babiloni misztériumokat öröklő, és azokat tovább éltető katolikus felekezetnek köszönhetően azonban az emberiség jelentős hányada által elfogadott ünneppé vált. Sátánnak gondja van arra, hogy megőrizzék hagyományait (ha rak is valami külső látszatot, fátylat a mélyebb tartalom leplezésére). Az némileg érthető, hogy a Sátán uralma és megtévesztése alá rekesztett pogányok urukat éltetik ünnepeik által. Az is érthető, hogy Sátán sikeresen visszaterelte a kereszténység nagy részét a maga ideáihoz. Egy dolog azonban érthetetlen és elfogadhatatlan, mégpedig az, ha Isten igaz népe közül bárki is visszatér ehhez az okádáshoz (2 Pét. 2:22; Gal.4:9) azáltal, hogy valami módon részt vesz a Halloween megünneplésében. Emlékezzünk Illés próféta szavaira: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baal, akkor kövessétek azt!”

A Halloween babiloni eredete és a Baál imádathoz való kapcsolata

Ha végigmegyünk az ünnep történetén, ahogy e cikkben is tettük, akkor aránylag jól dokumentáltan követhetjük azt, hogy miképpen vezethető vissza a keresztényesített Mindenszentek ünnepe a pogány druidák Samhain ünnepéhez. De az ünnep gyökerei még ennél is mélyebbre vezetnek. Ha alaposabban megvizsgáljuk, akkor visszavezethetjük a szálakat egészen Babilonig, az emberáldozatokat követelő rítusok szülőhazájáig. Ennek egyik formája a kánaáni baál-imádat és moloch-imádat volt. Baál egy ősi, a mezőgazdasággal asszociált istenség volt, ilyenformán a görög Krónosz és a római Szaturnusz megfelelője. Ezek az istenségek mindannyian emberáldozatokat követeltek maguknak, úgy férfiakat, mint nőket, de elsősorban gyermekeket. Baál és Moloch követői elevenen elégették a gyermekáldozatokat.

Alexander Hislop a The Two Babylons című könyvében közvetlen kapcsolatba hozza a druidák áldozati szokásait a baál-imádókéval:

“A druidák által imádott isten Baál volt, amint azt a ‘Baál-tüzeik’ is mutatják. Tudjuk, hogy ők emberáldozatokat adtak vérszomjas isteneiknek. Bizonyított tény, hogy gyermekeiket tűzbe vitték Moloch-ért, hiszen ez le van jegyezve a Jeremiás 32:35 és Jeremiás 19:5-ben, amiből látható, hogy mindkettő [a baál-imádat és druidizmus] ugyanannak a rendszernek a részét képezte” (Hislop, The Two Babylons, 232. o.)

Hislop véleménye szerint – s ezt sokan osztják – a Kahna-Baál (Baál papja) titulus szülte meg a kanibál kifejezést, amit az emberevőkre használunk. Tény, hogy a baál-papok és a druidák alkalmanként fogyasztottak áldozataik húsából, s ezt már Plinius is lejegyezte az i.sz I. században. 

Számos, az ünnepnapok eredetét kutató további egyén szintén kapcsolatba hozza a Samhain-t a baál-imádattal:

“Több, Halloween-hez kötődő szokás az ősi Baál ünnepek hagyatéka. További idekötődő szokások pl. a druidák tüzében szenvedők jajkiáltásainak értelmezéséből való jóslást elevenítik fel” (George William Douglas, The American Book of Days 569. o.)

“Halloween. Nem más, mint Samhain estéje … az elsőszülött gyermekek feláldozása …  Samhain éjjele a rettenet és a veszély éjszakája volt” (National Geographic.1977, Május, 625-626. o.)

„Az elsőszülöttek feláldozását feleleveníti a Dindshenchas [középkori ír verses eposz], amely leírja, hogy Samhain alkalmával gyermekeket áldoztak fel” (Rogers, Nicholas. Halloween: From Pagan Ritual to Party Night, p. 17. o.)

„November elsején ünnepelték Samhain-t (Halloween-t), és tüzek gyújtásával köszöntötték Baált” (Kelley, Ruth Edna, The Book of Hallowe’en, Lothrop, Lee and Shepard Co. Boston, 1919)

„(...) mivel emberevők, és egyébként is nagyétkűek, és mivel tiszteletbeli dolognak vélik, hogy amikor apjuk meghal, elfogyasztják azt (…)” (Strabo, Geography 4:4)

A Baal-Tinne konkrétan a május 1-én gyújtott tüzekre utal, de neve nyilvánvalóvá teszi a druidák baál-imádatát. Május 1. szintén egy emberáldozati nap volt, ami ma a háttérhatalmi elit által kreált “munkások napjaként” vagy „munka ünnepeként” van újraértelmezve és világszerte ünnepeltetve.

A Szentírás gyakran tesz utalást ezekre a rettenetes pogány áldozatadásokra. Isten szemében a legnagyobb bűnök közé számított az, amikor népe, Izrael elfordult tőle és ezeknek az isteneknek kezdtek szolgálni, gyermekeiket a pogányok rítusai szerint a tűzben feláldozva:

Jeremiás 19:5 - Magaslatokat építettek a Baalnak, hogy elégessék tűzzel fiaikat, amit egyáltalán nem parancsoltam, sem el nem rendeltem, de még csak eszembe se jutott.

Jeremiás 32:35 - Magaslatokat építettek Baalnak a Ben-Hinnom völgyében, hogy ott fiaikat és lányaikat tűzbe küldjék Moloch tiszteletére, amit egyáltalán nem parancsoltam nekik, mert eszembe sem jutott, hogy ilyen utálatos dolgot megtehetnek; és így bűnbe vitték Júdát.

Közismert tény, hogy Izrael házának tíz törzsét (a későbbi “elveszett tíz törzset”) a bálványimádat miatt adta Isten az asszírok fogságába, s ez elsősorban a baál-imádatot és az azzal kapcsolatos szokásokat jelentette. A kitelepített izraeliták között ott voltak a baál-imádó elemek és azok papjai is. A későbbiek folyamán az elveszett tíz törzs egy nagyobb hulláma a keltákként lett ismert, e néven tűntek fel, majd telepedtek meg Nyugat-Európában és a Brit szigeteken. Az idők folyamán az egykori baál-imádat némileg módosult és a baál-papok átadták helyüket a druidáknak. A kutatóknak nem volt igazán nehéz dolguk a hagyományok hasonlóságait és kapcsolatát felfedni. A különbségek felszínesek: pl. a korabeli Kánaánban és Babilonban egy Moloch képére készített szobor-katlanban égették el az áldozataikat, ezzel szemben a druidák a “Wicker Man”-nak nevezett, gallyakból font, emberformájú ketrecbe zárva.

Áldozat bemutatása Moloch tiszteletére

Megjegyzendő, hogy az elveszett tíz törzs nemzetségeinek csupán egy kis hányada volt bálványimádó. Amikor az első angolszász telepesek, a keresztény pilgrimek 1620-ban megvetették lábukat az észak-amerikai kontinensen, betiltottak minden pogány eredetű ünnepet és hagyományt, köztük Halloween-t és a Karácsonyt is! A későbbi, egyre fokozódó bevándorlási hullámok miatt ez természetesen megváltozott, de Amerikában nem ünnepelték a Halloween-t egészen 1845-ig. 1845-50 között hatalmas éhínség sújtotta Írországot (a hírhedt “ír krumplivész”) és csaknem egymillió ír bevándorló érkezett Amerikába, akik magukkal hozták a Samhain-t, illetve a Halloween-t is.

A mostani korszak végére a kelta/angolszász nemzetek olyannyira elpogányosodtak, hogy vészjóslóan illik rájuk Ézsaiás próféciai üzenete:

Ézsaiás 28:18 - Ti ezt mondtátok: Szövetséget kötöttünk a halállal, és egyezségre léptünk a holtak hazájával. Ha jön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk, a hamisság a rejtekhelyünk.

Az okkult rendszerek összefonódásai

A Halloween a halál kultuszát ünnepli, a halált dicsőíti, ami egyben a luciferi titkos társaságok jellemzője is. A kivájt tök, és a számos titkos társaság által emblémaként használt koponya és csontok más formában, de ugyanazt szimbolizálják. A modern okkultizmusnak számos formája, “iskolája” van, amelyeknek egyenként megvan a maguk sajátos fókusza. Ugyanakkor a különböző okkult rendszerek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, s egy ilyen kapocs a Samhain/Halloween, pontosabban az ősi október 31-i áldozati ünnep. Megtartják a boszorkányoktól a Sátán egyházán át a Bohemian Grove politikai elitjéhez tartozó tagságáig mindannyian:

„Samhain: Ez a “boszorkányok újéve” s a legfőbb sabbat, amelyből minden egyéb [ünnep] ered” (RavenWolf, Silver. Teen Witch, 42. o.)

„A Halloween egyike a modern Witch-ek [boszorkányok] négy fő, vagy nagy-szombatjának, és ez a messze a legfontosabb és legnépszerűbb az általuk megtartott nyolc ünnep közül. A boszorkányok újéve Halloween-nel kezdődik, amit rítusok elvégzésével tartanak meg” (Dunwich, Gerina, The Pagan Book of Halloween, 120. o.)

Halloween-t az Anton LaVey által megalapított Sátán egyháza is jeles ünnepnapként tartja meg:

„Az egyén születésének napja után a két legfontosabb sátánista ünnepnap a Walpurgisnacht (május 1.) és a Halloween” (LaVey, Anton Szandor. The Satanic Bible,  96. o.)

A sátánista egyház egy főpapja, Blanche Barton pedig a Church of Satan weboldalán a következőket írja az ünnepről:

„Ez a legjámborabb embernek is megadja a lehetőséget arra, hogy egy éjszaka erejéig belekóstoljon a gonoszságba. Módjukban áll táncot lejteni az ördöggel … Azt látom, hogy ezen az éjszakán a világ minden táján összejönnek a sátánisták kis csoportjai, hogy  poharat emeljenek a pokol seregeire”

Az USA elitjének egy exkluzív klubja a Bohemian Grove, ahol nyaranta találkozik az amerikai politikusok és üzletemberek színe-java. Az itt végbemenő rítusok között található “a gondok elégetése” megnevezést viselő szertartás. A rítus gyakorlói druida kámzsákba öltöznek és jelképesen emberáldozatot adnak egy nagy bagolynak [a Halloween dekorációinak egy fontos kelléke a bagoly], ami szintén az egykori Baál és Moloch imádatához vezethető vissza.

Ahogyan a Karácsonynak, úgy a Halloween-nak is van egy erősen kommersz oldala, s az ünnephez kapcsolódó dekorációknak, maskaráknak, a kizárólag csak erre az alkalomra csomagolt édességeknek óriási forgalma van. Ez pedig azt jelenti, hogy az oktalan fogyasztók hatalmas további bevételhez juttatják azokat a multinacionális óriásvállalatokat, amelyeket a beavatott luciferiánus háttérhatalmi elit birtokol (hasonló példa erre a Valentin nap és a Karácsony céltalan vásárlási láza is). 

Sátán és beavatottai az emberiség elpusztítását tűzték ki célul, és nem csak hogy megünnepeltetik az emberekkel a halálukat, de még jól meg is fizettetik velük azt!

Kapcsolódó: Bohemian Grove: Az okkultista rituálék helyszíne

Harkályok elleni védelem

Folyamatosan hallani panaszokat azzal kapcsolatban, hogy az ősszel menedéket és eleséget kereső harkályok lyukakat vájnak az épületek szigetelésébe. E madarak hatékony riasztása sok esetben nem megoldható, és a biztos védelmet csupán a harkályálló építési technológiák alkalmazása jelentene.

A nagy fakopáncs (kép: Orbán Zoltán)

A harkályok egész testfelépítése azt a célt szolgálja, hogy a függőleges fatörzseken kapaszkodva képesek legyenek erőteljes csőrcsapásokkal messze hangzó jelzőhangot adni, táplálékot keresni és költőodút készíteni a kemény faanyagban.

A harkályrongálások alapvetően a habosított polisztirollemezekkel (hétköznapi nevén "hungarocel" vagy "nikecel") szigetelt és vakolatburkolattal fedett épületeket érinti. Harkály falrongálások nem csak külterületi, erdőségekkel határos zöldövezetekben történnek, melyek kapcsán kijelenthető, hogy az ember benyomul a madarak természetes élőhelyére, hanem belvárosi területeken is. Különösen ősszel, amikor elsősorban az egyébként nem vonuló harkályok azévi fiataljai nagyobb területeket bekóborolva bárhol feltűnhetnek, ahol (szó szerint) legalább néhány fa van.

A harkályok távoltartására jelenleg nem áll rendelkezésre olyan hatékony riasztóeszköz vagy riasztási módszer, ami BIZTOS és HOSSZÚ TÁVÚ megoldást jelentene, BÁRHOL (kül- és belterületen egyaránt), BÁRMEKKORA FELÜLETEN (többszintes épületeken, toronyházakon is) alkalmazható lenne, és ilyen előreláthatóan a közeljövőben sem várható.

Ráadásul a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) rendelkezése alapján a védett állatok riasztása zöldhatóságiengedély-köteles. Mivel a Magyarországon élő nyolc odúkészítő fakopáncs-, harkály- és küllőfaj mindegyike védett, és ezek közül hét faj lakott területeken is gyakori vagy előfordul, a törvényi rendelkezés a falrongálási probléma kezelésére is kiterjed, ami így a technikai nehézségek mellett bürokratikus kötelezettségekkel is terhelt.

A falrongálások kétféleképpen jelentkeznek:

- a több éve zajló országos szigetelési programnak köszönhetően egyre több épület kap ilyen burkolatot, amivel párhuzamosan folyamatosan nő az új falrongálási esetek száma;

- a már megrongált épületek javítása az esetek jelentős százalékában nem hoz tartós eredményt, mert a madarak nagyon nagy gyakorisággal visszatérnek a falakra, ahol elsőként gyakran a betömött lyukakat pucolják ki, majd újak készítésébe kezdenek.

Mai tudásunk szerint biztos megoldást az jelentene, ha a szigetelőréteget fedő burkolat harkályálló lenne. Ennek alternatívája, ha ez a réteg olyan sima (anyagában nem porózus, rés- és fugamentes) és markolásbiztosan kemény a sarkokon is, amin a tűhegyes karmú, elképesztő szorítóerejű harkályok sem tudnak megkapaszkodni, így esélyük sincs kárt okozni, valamint, ha a szigetelést fedő, a harkályoknak egyébként kapaszkodófelületet jelentő felület olyan vastag és erős, hogy azt a madarak nem tudják megbontani a hajlatokban és a sarkokon sem.

A harkályok nem tudnak megkapaszkodni és lyukakat vájni síküvegen, sima és függőleges fém-, csiszolt műkő- és márványfelületen, ugyanakkor gond nélkül megmásszák és jelzőhangadásra rendszeresen használják (tehát csőrcsapásokkal "tesztelik") a beton- és a rozsdás fémoszlopokat, festett deszkafelületeket is.

A mindennapok tapasztalata azt mutatja, hogy az épületek külső szigetelésére általánosan alkalmazott, habosított polisztirolhab-lemezekből, az ezt fedő műanyag- vagy üvegszálas rabichálóból és a néhány mm vastag, vízzáró külső vakolatból álló technológia nem harkályálló (lásd a képen fent).

Hiába fedi a szigetelőanyagot apró szemű, puszta kézzel elszakíthatatlanul erős rabicháló, és akár egy felnőtt ember súlyát is elbíró teherbírású vakolat, ezeket a harkályok játszi könnyedséggel áttörik. További probléma, hogy a tapasztalatok alapján a harkályokat kimondottan vonzzák a befoltozott lyukak, amiket előszeretettel keresnek fel és rongálnak meg újra és újra. 

Megrongált, kijavított, majd ismét megrongált falszakasz

A madarakat riasztással nem lehet hatékonyan távol tartani a falaktól. A több emelet magasságú üvegfalra ragasztott ragadozómadár-sziluetteknek sincs semmiféle elrettentő hatása, s a fakopáncsok ezek jelenléte mellett is megrongálták a falakat. Mivel a riasztás nem működik, a harkályok éveken át visszatérhetnek, kilyukaszthatják a javított részeket és újakat is készíthetnek. 

Ráadásul még szerencsésnek is tekinthetjük magunkat, amiért Európában nem élnek gyűjtő küllők (Melanerpes formicivorus), amelyek családi közösségei az amerikai kontinensen ezerszám készítik makktároló lyukaikat fák törzseibe és ágaiba, illetve alkalmi károkozásként faépületek falába, tetőzsindelyeibe, és az itthonihoz hasonló technológiával készülő polisztirolhab-szigetelésbe.

Az amerikai kontonensen élő gyűjtő küllő (Melanerpes formicivorus) néhány óra vagy egy hétvége alatt képes lyukak százait vájni a polisztirolhab-szigetelésbe, amiket azután makk téli raktározására használ. 

Milyen gondot okoz?

A harkályok szigetelésbe vájt ökölnyi lyukai, amikből egy-egy épületen akár több tucatnyi vagy ennél is több lehet, olyan esztétikai problémát jelentenek, melyek csökkentik az ingatlan forgalmi értékét, a javítások pedig akár milliós pluszköltséget is jelenthetnek.

Nem elhanyagolható a jelenség pszichológiai faktora sem. Ennek első eleme, hogy nem létezik olyan egyszerű, olcsó és hatékony riasztási megoldás, amivel a harkályok távol tarthatóak a falaktól. A többnyire sok emelet magasságban lévő lyukak megjavíttatása nem egyszerű, ipari alpinista szakembereket vagy állványozást igényelnek, melynek megszervezése rengeteg utánjárással jár. Figyelembe véve, hogy ez a drága és macerás javítás ráadásul többnyire eredménytelen is, mert a madarak rendszerint újra és újra visszajárnak a falakra és szinte mindig a megjavított felületeket rongálják meg elsőként, a károsultak a tehetetlenségérzet miatt egyre idegesebbek. Ezt fokozza, hogy a madarak falrongálása zajos tevékenység, ami lakóépületek és visszajáró harkályok esetében az emberek intim szférájában teremt tartós stresszhelyzetet. Nem segít az sem, hogy a károsultak magukra hagyatottnak érzik magukat, mert – az érintettektől származó információink szerint – a biztosítók harkálykárra nem fizetnek.

A harkályok falrongálása műszaki problémákat is okoz, elsősorban rontja a hőszigetelés hatékonyságát. A nagyobb kiterjedésű lyukaknál beázás is fenyeget, télen a beszivárgott víz megfagy, melynek következtében a külső vakolat súlyával terhelt szigetelés kisebb-nagyobb szakaszokon elválhat a faltól és akár le is szakadhat. A mechanikai állagromlást az is fokozhatja, hogy a tartósan nyitva maradó lyukakba (márpedig ezek tartós javítása nem biztosítható) más állatok – denevérek és itt költő madarak is beköltöznek.

A megoldás

A harkályok könnyű, üreges csontszerkezetű, szaruval fedett csőre sérülékeny, a madarak a látszat ellenére nagyon vigyáznak rá, ezért korábban úgy gondolták, hogy a jelenleginél vastagabb és ellenállóbb szigetelésburkoló-réteg megoldás lehet a falrongálási problémára, mert a madarak a néhány próbakoppintás alapján túl keménynek tűnő felületeket (pl. beton- és téglafal) a továbbiakban békén hagyják. Ez csak részben vált be: abban az esetben hagyták békén e keményebb falfelületeket, ha a harkály hangjelzés céljából kopácsolt a falon, különben fészekrakáskor továbbra is kikezdték az ellenállóbb felületet. Vasbetonból pedig evidens, hogy nem készítünk takarást a szigetelőanyagra. Hangkeltés céljából egyébként egy hangosan kongó műholdvevő antenna is tökéletes célt szolgál...

A vastagabb vakolat helyett talán megoldás lehet az, ha a tető kilógó gerendáitól kezdve egészen a talajig madárhálót feszítünk ki, amelyet - mivel az nem érintkezik a fallal - a harkály képtelen a csőrével átütni, hiszen nincs rajta kemény felület, ahol kopogtathatna, mert a háló könnyűszerrel hajlik és lengedezik a madár súlya alatt. A madárháló ugyan nem szép, de  nem is zavaró a látványa, ráadásul mindenképp visszatartja a madarakat a kopácsolástól.

Gyűjtő küllő esetén talán érdemes a makkot mi magunknak összeszedni, majd egy tárolóban a fákon lógatva felkínálni a madaraknak, hátha előfordulhat az az eset, hogy zavarukban abbahagyják a fafúrást és inkább rászoknak az elébük tett étekre.

Jó ötletnek tűnik a mesterséges odúk kihelyezése is, amely azt jelenti, hogy a harkály szemében jobb megoldásnak tűnik beköltözni a kész otthonba, mint órákon-napokon át tartó munkával kialakítani egy lyukat a falba. 

Ami semmiképp sem nyújt megoldást, az a műbagoly. A vadászboltokban és barkácsáruházakban beszerezhető, üldögélő madarakat megjelenítő különböző műbaglyok nem madárriasztó, hanem madárcsalogató eszközök – de előfordulhat, hogy a harkályok esetében hatásosak és távolt tartják a madarakat.

A probléma az, hogy az éjszaka világához tartozó, nappal nyílt helyen üldögélve látható bagoly látványa nem elriasztja, hanem épp ellenkezőleg, vonzza, támadásra ingerli a madarakat, a kistestű énekesektől a varjúféléken át a ragadozókig. Azért is kapható műbagoly vadászboltokban, mert ezeket tisztásra  álítva oda lehet csalogatni, és leskunyhóból könnyebb lelőni a vadászható varjúféléket. Ez a vadászati mód az "uhuzás", amit a faj védetté nyilvánítása előtt élő uhuval végeztek. A madarak baglyokat támadó viselkedését használják ki a kutatók például a kék vércsék kutatásában, a felnőtt madarak befogásában  és gyűrűzésében.

Éppen ezért műbagoly kihelyezése jó eséllyel nem riasztja, hanem éppen elenkezőleg támadásra ingerli és vonzza a környék madarait, illetve ebben az esetben is jelentkezik a hozzászokás, illetve ragadozómadár-sziluetteknél említett láthatósági probléma.

Az eredményes harkályriasztás nehézségének alapvető oka az, hogy autonóm, fejlett intelligenciájú, kíváncsi, ugyanakkor rendkívül jól alkalmazkodó és speciális madárcsoport képviselőit szeretnénk folyamatosan távol tartani a hatalmas, olykor több ezer négyzetméternyi falfelülettől. Ezért nem csak az fontos, hogy megfelelő riasztó kulcsingerekkel rendelkező eszközöket használjunk, hanem az is, hogy ezeket ne csak a rongálás helyszínén, de egy időben az épület egészén alkalmazzuk és akár hetente többször is helyezzük át.

Amennyiben nem így teszünk, a madarak még gyorsabban megszokják az eszközöket, és ezt követően gyakorlatilag semmiféle bevethető megoldás nem lesz többé hatásos, mert semminek nem dőlnek be! A szükségmegoldások keresése közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy olyan madarakat próbálunk elriasztani a házainktól, középületeinktől, melyek velünk élnek a zajokkal, fényekkel erősen terhelt településeken, tehát nem dőlnek be akárminek. 

A harkályok

A világon élő több mint 200, a verébtől a varjút meghaladó méretig változatos nagyságú harkályfaj közös jellemzője, hogy testük különleges módon alkalmazkodott a fák ágai és törzse nyújtotta élőhelyhez. Karmuk a ragadozómadarakéhoz hasonlóan erős és hegyes, lábujjaik szorítóereje pedig az egyik legerősebb a madárvilágban, hogy függőlegesen és függeszkedve is képesek legyenek haladni a gyakran teljesen sima, kéregmentes felületeken is. Farktollaik csévéje (szára) merevítőborda-szerűen kemény, hogy a hanyatt dőlést megakadályozva megtámassza a madár testét. Csőrük négyélű árhoz hasonlít, hogy akár a legkeményebb fafajokat is meg tudják munkálni. Nyelvük hosszú, akár a testhossz kétharmadában is kinyújtható, ragadós bevonatú, és többszörösen szakállas szigonyfejhez hasonlóan „szőrös” hegyű, hogy a járataikból ki tudják piszkálni a farontó rovarok lárváit, vagy egyes fajok fel tudják nyalogatni a kicsorgó fanedvet.

Az Európában élő kilenc odúkészítő harkályfajból nyolc Magyarországon is él. Ezek közül hét lakott területeken is gyakori vagy előfordul, méretük a verébtől a varjúig terjed.

A harkályok számára a fatörzsek, faágak függőleges világa táplálkozó- és szaporodóhelyet egyaránt kínál. Táplálékkereséskor változatos módon használják erős csőrüket. Táplálékukat – a közhiedelemmel ellentétben – nem kizárólag a fák belsejéből, hanem a kéreg alól vagy akár a talajról (elsősorban hangyabolyokból) szerzik, de esznek magokat és terméseket (mogyoró, makk, fenyőtobozból fenyőmagot), és zsákmányolnak fészekben ülő, még menekülésre képtelen madárfiókákat is. Amikor farontórovar-lárvákat keresnek mélyen a fatörzsekben, a lárvák akár több méterre elhallatszó rágóhangja alapján kezdik el megbontani a fát. A céljuk az, hogy a járatok falát a lárvához minél közelebb törjék át, ahonnan "szálkás" végű nyelvükkel ki tudják piszkálni azokat.

A harkályok nemcsak táplálékot keresgélnek a fákon, de itt készítik fészeküregeiket is, jelentős mértékben segítve ezzel számos odúköltő faj (cinegék, légykapók, csuszka, nyaktekercs, seregély, verebek stb.) életét is. Annak köszönhetően, hogy a nálunk élő harkályok veréb és varjú nagyság közötti méretűek, egy harkályokban fajgazdag területen a nagyobb madarak (kék galamb, macskabagoly, füleskuvik, szalakóta, búbos banka) is költeni tudnak.

Végül, de nem utolsó sorban a harkályok udvarló, területkijelölő hangadásra is használják a fákat. Kellő tapasztalattal az egyes harkályfajok a jelzőhangjuk alapján el is különíthetők, amint a hangerősítőként működő száraz ágakon, törzseken messze hangzó géppuskaropogás-szerű, doboló hangot keltenek. 

Komposztkazán

Tőgyi Balázs saját kertjében épített egy fűtésre is alkalmas kazánt, amely égés nélkül képes hőt termelni – egy mérnök, aki a multik világa helyett azt választotta, hogy a környezetbarát energetikai megoldásokat tanulmányozza és fejleszti tovább.

A mérnökként végzett egerszalóki fiatalember nem volt híján sem kreativitásnak, sem pedig kitartásnak, amikor megépítette első komposztkazánját a kertjében. Bár biztos munkahelye volt, ő mégis inkább más utat választott. „Ebben a mókuskerékben kicsit ébresztőként hatott a felismerés, hogy voltaképpen mit is keresek én itt. Mindig is a környezetvédelem érdekelt, ott és akkor pedig azt éreztem, hogy nekem erre a területre kell visszatérnem” – mesélte Tőgyi Balázs, aki nem habozott sokat, kivett egy év fizetés nélküli szabadságot, és Indonéziába utazott, ahol kutatásokat végzett és kitartóan böngészte a szakirodalmat. „Mindig sejtettem, és aztán ez be is igazolódott, hogy az, amit környezetvédelem címszó alatt művelünk, valójában inkább környezetromboló, mint védő tevékenység; alapjaiban rossz technológiákat és módszereket alkalmazunk” – hívta fel a figyelmet, majd példaként hozta fel a biomassza kérdéskörét.

Amit Tőgyi Balázs Indonéziában közvetlenül tapasztalt, szerinte az itthon is ugyanúgy igaz, vagyis a megújuló energia nevében pusztítjuk az erdőket, növényeket, majd ledaráljuk és elégetjük őket. „Azt gondoljuk, hogy ez így jó, mert ez már zöld, ezt már szabad. De közben inkább egyfajta sötétzöld energia ez, mert a növények megújulásának is van egy korlátja. Ez pedig a talaj tápanyag-kapacitása, amely visszaforgatás nélkül teljesen kimerül. A visszaforgatás pedig csakis komposztálással lehetséges” – vallja Balázs, aki hosszú távon zsákutcának tartja a fa elégetését, amikor azt komposztálni is lehetne. Kutatásai során találkozott Országh József professzor Vízönellátó néven ismert tudományos oldalával, amely mások mellett egyfajta szellemi forrást jelentett számára. „Sok gondunk van, de a legtöbb dologra ott a megoldás. Erről a módszerről azonban senki nem készített még méréseket. Hobbiból persze csinálgatják páran, de ez kevés ahhoz képest, hogy mindez mekkora jelentőséggel is bír” – magyarázta a kezdeteket Tőgyi Balázs.

Akár egy szüreti mulatság

A tavaly december óta álló komposztkazán már a második a sorban, az első még 2013 februárjában épült. Tőgyi Balázs – elmondása szerint – sokat tanult az elsőből, amelyen mintha átok ült volna: rossz anyagból épült, megfagyott, nem indult be a hőtermelés, kiolvadása után pedig beázott az egész mérőrendszer. „Az első építése pokoli volt. Munka mellett csináltam, ráadásul méréstechnikai nehézségekbe is ütköztem. Bár több ígéretet is kaptam, végül egyikből sem lett semmi, a végén pedig nagyon kicsúsztam az időből. Majd jött a hideg tél, és az egész egy fagyott kocka lett. Szóval teljes csőd volt” – mesélte az egerszalóki mérnök. A következő azonban már sikeresen felépült. „Maga az építés másfél napig tartott, öten csináltuk. Fontos előrelépés volt, hogy a fát most már nemcsak locsoltuk, hanem vízbe áztattuk. Igaz, ez egy kicsit megnehezítette a munkát, de mindez olyan, mint egy szüreti mulatság: dolgozol, de közben élvezed, és jól érzed magad” – foglalta össze Balázs.

A mostani komposztkazán 3 méter átmérőjű és 1,8 méter magas. Hiába tűnik első ránézésre rétegesnek, egyáltalán nem az. Mint megtudtuk, az a jó ugyanis, ha a komposztot minél jobban összekeverik, és minél vegyesebben rakják. A leginkább szénakazalra hasonlító komposztkazánba 10 köbméter alaposan beáztatott és felaprított fa, 2 köbméter szalmás, még éretlen és friss lótrágya, valamint 2 köbméter kerti komposzt (falevél, fű), konyhai hulladék (zöldséghéj, gyümölcshéj, tea, kávé) és emberi trágya is került. Ezenkívül van még benne tíz talicska humusz, vagyis érett komposzt is, ami azért fontos, mert így tudják a mikroorganizmusok elvégezni a komposztálást. E baktériumok számára rendkívül fontos a levegő jelenléte, hogy lélegezhessenek, és a nedvesség is lényeges, ha ugyanis kiszárad vagy túl nedves a komposzt, akkor a hőtermelés is leáll. A tetejére került még egy kis szalma, amely egyrészt szigetel, másrészt megakadályozza a víz gyors elpárolgását is. Egy ház fűtéséhez azonban csak az alapanyag nem elég, ehhez 20 cm-es, rétegenként hőcserélő spirálokat helyeztek el, összesen nyolc darabot, amelyeket Tőgyi Balázs a tetején kettő osztón összesített. Egyiken jön be a visszatérő hideg víz a fűtésrendszerből, majd a komposztban termelt hő által felmelegített víz a másik csövön megy vissza a házba. Mint kiderült, egy komposztkazán nagyon sok vizet párologtat el, ezért nyáron nem igazán érdemes kísérletezni vele. A legnagyobb érdekességet mégsem ez szolgáltatta, hanem az a tény, hogy a 2 köbméternyi friss lótrágya ellenére az egész tákolmányt mégis inkább a vizes fű illatával lehetne a legtalálóbban jellemezni.

Nem hisz a szabadalmakban

A jelenlegi komposztkazán – a mérések alapján – még elég rossz hatásfokkal működik. „Nagy hidegben az egész térfogat egyharmada hasznosul csak hőtermelésre, a többi hőszigetelőként működik, tehát nagy a hőveszteség. Most még javarészt a környezetet fűti, úgyhogy ez egy nagyon alap rendszer, amit fejleszteni kell. Vannak elgondolásaim, hogy télen hogyan lehetne javítani olcsóbb kivitelben, hasonló méretben. Szalmabálával lehetne például körberakni, az megfelelő szigetelést biztosítana” – magyarázta a mérnök, akit arról is kérdeztünk, miért nem szabadalmaztatta ötletét. „Egyrészt nagyon szabadalomellenző vagyok, másrészt ez nem az én ötletem” – mondta. A komposztkazánt ugyanis egy francia erdész, bizonyos Jean Pain és a nevéhez kapcsolódó módszer hozta vissza a köztudatba a 20. században. „A tudás szerintem nem azért van, hogy megtartsuk magunknak, hanem azért, hogy átadjuk másoknak” – folytatta Tőgyi Balázs, aki saját elmondása szerint csak Jean Pain munkásságát folytatja azzal, hogy méréseket is végez. „Úgy éreztem, ha ez a tudáshalmaz már egy csomagban van, akkor az a legjobb, ha közkinccsé teszem” – tette hozzá. Ez pedig végül jó döntésnek bizonyult, azóta ugyanis sokan keresték már meg, sokan szeretnének hasonlót építeni. Szerinte fontos, hogyha valakinek van valamilyen jó ötlete, meg tudja azt osztani, hozzá tudjon tenni valamit a nagy egészhez. Ennek ugyanis szerinte most van innovációs tere és lehetősége.

Az egerszalóki mérnököt hallgatva hamar világossá vált, hogy nem is feltétlenül a komposztkazán megépítése, hanem inkább a szabályozás és a méréstechnika előkészületei jelentették a nagyobb kihívást. Középen, a kazán metszetében ugyanis 7 sor, soronként 11 szenzort tartalmazó hőmérő szonda található. Egy házi készítésű panel illeszti össze a hőmérőket a számítógéppel, ami egy routeren keresztül közvetíti az adatokat. A mérőrendszer része még a hőmennyiségméréshez szükséges átfolyásmérő, illetve további két hőmérő. Balázs bármikor be tud lépni, hogy átállítsa a szabályozás változtatható paramétereit. A program ugyanis automatikusan mér és kapcsolgatja ki-be a keringető szivattyút, miközben a hőmennyiséget egy fizikai képlet alapján számolja ki.

Sokoldalú felhasználhatóság

Bármennyire is jól hangzik, a komposzt ilyen irányú felhasználása gyerekcipőben jár még. Ezt bizonyítja az is, hogy az ötlet hiába született meg Jean Pain keze alatt (sőt, már korábban is), utána el is tűnt a süllyesztőben, mert senki nem foglalkozott a témával, pedig nagyon sokoldalúan lehet(ne) variálni. „Lehetne akár közvetlenül fóliasátorba is tenni úgy, hogy egy méter magasan az ágyasok alá helyezzük a komposztot. Ez fűtené a teret és az ágyást is, ráadásul hőveszteség sincs, hiszen a fóliasátor hasznos környezet” – fejtegette Tőgyi Balázs, aki az innovációt nem is ebben, a házilag megvalósítható példában, hanem az összetett rendszerű, nagyméretű komposztkazánban látja. De nem mindenki ennyire nyitott a valóban megújuló energiaforrások felé; a nagy magyar energetikai cégek tavaly abszolút elutasították a támogatás lehetőségét. Bár a terv ezután bizottság elé is került, a válasz és a hozzáállás azóta sem változott.

Ez még csak a kezdet

Ugyan a második komposztkazán még mindig áll, Tőgyi Balázs már a harmadikat tervezi. Emellett pedig egy webes tudástár létrehozásán is dolgozik, s ahogy fogalmazott, igyekszik hasznossá tenni magát: szakmai tanácsokkal és segítségnyújtással szolgálni másoknak. Számára a komposztkazán nem is feltétlenül az energetikai hasznosítás miatt fontos, hanem a humuszgyártás miatt. A komposztálás végterméke, a humusz nagyon jó vízmegtartó képességű, rácsos szerkezetű anyag, amely tele van növényeket éltető tápanyaggal. A talaj humusztartalmának növelésével a műtrágyázás és a vegyszeres növényvédelem is szükségtelenné válna, továbbá vízgazdálkodási problémákra is megoldást nyújthatna – a humusz ugyanis szivacsként szívja magába és tárolja a vizet, illetve éltető tápanyagai erősítik a növények immunrendszerét.

Az utóbbi választások során képviselőjelöltként is indult. „Akkor úgy gondoltam, hogy talán hatékonyabban tudnék az emberek javára válni, ha kicsit közelebb kerülök a tűzhöz. Arra viszont jó volt ez a kis megmérettetés, hogy megmutatta, ez a tűz nem a mi tüzünk, ahol érdemes lenne melegednünk. Engem egyébként sem vonz a politika. A politizálás, vagyis a közügyekkel való foglalkozás érdekel, de nem a mai jelentésében” – fogalmazott a mérnök, aki továbbra is kitartóan komposztál, tervez és épít, és már alig várja, hogy a legújabb komposztkazán érett részét felhasználhassa végre a kertjében.

Gombatermesztés otthon

Az ehető gombák az élelmiszerek egy külön csoportját alkotják, bár gyakran a fűszerek, illetve a zöldségek közé is sorolják őket. Az ehető gombák legfontosabb tápanyaga a fehérje, amelynek összetételét az állati fehérjéhez hasonlíthatjuk, ezért húspótló ételként is számoljunk vele. A fehérjén kívül zsírokat, nagyon fontos ásványi anyagokat, vitaminokat, íz- és zamatanyagokat, étvágygerjesztő glutaminsavakat, antibiotikus anyagokat is tartalmaz. Termesszünk otthon gombát!

A csiperkegomba otthoni termesztése

A csiperkegomba fajták kalapméretükben és a kalap felületének simaságában térnek el egymástól. Jellegzetesen magyar termesztési módja a polietilén-zsákos pincei termesztés. A gombazsákokat készen megvehetjük. A csiperke elhalt növényi sejtekből származó cellulóz bontásával fedezi szénhidrátszükségletét. Ezen kívül szüksége van még sok nitrogénre és egyéb ásványi anyagokra, amit a gombafonalak szívnak fel környezetükből.

Táptalaja komposzt, ami nitrogén műtrágyából, érlelt szalmás trágyából és ásványi anyagokból áll. A komposztálás lényege, hogy többlépcsős hőkezeléssel megkezdődik a cellulóz lebontása és kipusztul az összes mikroorganizmus, így kiváló táptalaj keletkezik a termesztett gomba számára. A művelet végén a komposzthoz hozzákeverik a szaporítóanyagot hordozó gabonaszemeket, és megfelelő műanyag zsákokba töltik.

A laskagomba otthoni termesztése

Manapság már elég sok helyen beszerezhető PE zsákba töltött becsírázott alapanyag. Célszerű átszövetett állapotban megvásárolni. A hibátlan anyag egyenletesen fehér színű, nincs benne zöld, barna, fekete hibás rész. A zsákok több hullámban teremnek. 4-5 termésidőt célszerű bevárni, amely alatt, ha a megfelelő körülményeket biztosítja 3-5 kg termés várható. A zsákok elhelyezhetők minden olyan tiszta helyiségben, ahol a gombáknak megfelelő klímát biztosítani tudják. (Pince, garázs, folyosó, alagsor, lépcsőház, előszoba, fürdőszoba, stb. ) Tavasszal és ősszel esetleg még a szabadban is termeszthető.

A magyar laskagombának alacsony a kalóriatartalma, viszont jelentős vitaminforrás. A benne lévő ásványi anyagok közül kiemelkedik a kálium és foszfor. A laskagomba sokkal egyszerűbben termeszthető, mint a csiperke. Nem igényel olyan gondosan összeállított komposztot, megfelelően tiszta, egyszerűen hőkezelt szalma cellulóztartalmának lebontásával építi termőtestét. A csíranövekedéshez és az átszövetéshez megfelelő körülményeket kell biztosítani. A perforált fóliába csomagolt nedves szalmán megindul az átszövés, és a szalma közben felmelegszik. Az anyagot meg kell óvni a túlmelegedéstől és a kiszáradástól. A szalma maghőmérséklete 26-28 °C, az átszövés pedig 2-3 hétig tart. A termőtestek növekedéséhez fény szükséges, és rendszeres szellőztetéssel kell csökkenteni a hőmérsékletet, de a megfelelő páratartalmat (80-90%) biztosítani kell. Általában a termőtestek 19-22 nap múlva jelennek meg. A jelenleg forgalomban lévő hibridfajták bőtermők, gyors fejlődésűek, az átszövetés és a termőre fordítás nem igényel különösebb beavatkozást. Általában közepes méretűek és a fajták különböző színűek; világos- vagy sötétbarna, sárgás, rózsaszín, szürke. A szín árnyalata függ a megvilágítás erősségétől. Nagyon lényeges, hogy termesztéskor nem használnak vegyszereket.

Laskagombát termelhetünk farönkön is. A gombafonalakkal átszőtt rönköket árnyékos, szélvédett helyen 3/4 részig kell a földbe süllyeszteni. A rönk környékét nedvesen kell tartani, mert ez elősegíti a gombatestek kifejlődését. A kitermelt gombát nem kell meghámozni, viszont alaposan meg kell mosni! A laska hajlamos a penészedésre és fóliába csomagolva befülledhet, megromolhat. Ha nyálkásodik és kellemetlen szagú, inkább dobjuk ki.

A laskagomba gondozása

A HK 35-ös típusú laskagomba széles hőmérsékleti határok között képes termőtestet fejleszteni. (8-24 Celsius fokig) de a legkedvezőbben 17 Celsius fok körül terem. Ott, ahol a hőmérséklet 25 fok feletti, a zsákokat nem célszerű elhelyezni. Ilyen helyen könnyen kiszáradnak, ill. az alapanyag károsodik. A jól átszőtt zsákoknak a hideg nem árt, még az sem, ha teljesen megfagy. A hőmérséklet emelkedésével a zsák újra termőképes lesz.

A laskagomba számára legmegfelelőbb relatív nedvességtartalom 75-90 % között van. Az ennél szárazabb helyiségben a gombatestet finoman, permetszerűen tiszta vízzel meg lehet locsolni, naponta 2-3-szor. A túl sok víz ártalmas lehet. Alacsony hőmérsékleten könnyebb a megfelelő relatív nedvességtartalmat biztosítani, mint meleg helyiségben. A páratartalom növelése legkönnyebben a padozat öntözésével érhető el, amit elegendő csak a termés időszakban biztosítani.

A laskagomba a termés időszakában kevés fényt is igényel, ennek hiánya esetén a gombák megnyúlnak, kalapot nem fejlesztenek. Ha a természetes világítás nem elegendő, mesterséges fénnyel lehet pótolni. A fény is csak a termésidőszakban szükséges. Fontos, hogy a zsákok jó levegőjű helyiségben legyenek elhelyezve. Ellenkező esetben a gombák torzulnak, összenőnek, karfiolosodnak. (pl. dohos, rossz levegőjű pincében, olajgőzös, füstgázos helyiségben, stb. )

A laskagomba kártevői

Nagyon fontos megakadályozni, hogy meztelen csiga a terméshez hozzáférjen, mert megrágja, váladékával élvezhetetlenné teszi a gombát. Bizonyos helyeken szükséges lehet még a rovarok ellen is védekezni (gombaszúnyog), amelynek a lárvái a micéliumot károsítják. Növényvédőszerek: PIRETRIN, CHEMOTOX

Mikor szedhető a zsákos laskagomba?

A gombát akkor kell leszedni, ha a kalap széle kezd elvékonyodni, esetleg kicsit barnulni. Ez nem a nagyságtól függ, néha egészen nagyra is nőnek a kalapok, máskor nem. Semmiképp nem ajánlom, hogy túl sokáig maradjon a zsákon, mert elöregszik, rostjai megerősödnek. Inkább szedjük le éretlenül, mint túl érve, így sokkal ízletesebb! A csokrokat egyszerűen csavarjuk le a zsákokról, nem baj, ha egy kis szalmás rész is kiszakad.

Ajánlott:

Laskagomba-termőblokk

Csiperkegomba-termődoboz

A kétfejű csalogány

A természet játékai néha felettébb csodálatosak. Ki ne emlékeznék a hírlapokban számtalanszor emlegetett siami ikrekre, kik csípőjüknél fogva úgy össze vannak nőve, hogy elválasztásuk az egyiknek bizonyosan, de talán mind a kettőnek halálát vonná maga után.

Ez ikrek nagy csodálatot költöttek a hol megjelentek, a valóban meg is érdemlik azt. Azonban ama tünemény mellett, melyre most kezd fordulni a világ figyelme, a siami ikrek csodaszerűsége felettébb megcsökken.

A siami ikrek mindegyike önálló külön egyén s testének minden szerve önálló külön organismusnak része. Csak az őket összekötő porczogó szerű testrész az,ami válhatlanul összeköti Őket, de azért két ember az tökéletesen.

Amerikában azonban közelebb egy „kétfojü csalogány“ név alatt ismertté lett mulat leány költött csodálatot. Nem akartak róla tudomást venni az európai lapok, amerikai humbugnak vevén az egészet, mígnem közelebb Londonban érkezett meggyőzni a világot, hogy ő csakugyan létezik.

E két fejű leány tulajdonképen szintén két lény, összenőtt mulat, kettős gyermek s 1851-ben született Eszak-Karolinában. Az egyik testvér eleitől fogva nagyobb volt valamivel a másiknál. A kettes alak szinte külön emésztő, érzéki, lélekzési organizmussal bir, de - s ebben különbözik a siámi ikrektől - a vércsere tagadhatlan köztük, s a hátgerincznek is közösnek kell lenni, mert pl. a rheumatikus fájdalmakat mind a kettő érzi, szintén a lábnak, kéznek stb. minden mozdulatát. Ellenben a gondolkozás, hang és a többi szervi működés teljesen el van különitve nálok. Hangjuk zengzetes, ezért nevezték el őket kettős-fejű csalogánynak. Derékig mind a két test külön van kifejlődve, úgy szintén csípőtől lefelé. Az öszszenövés középen nem egyenkező irányban, hanem kissé ferdén vonul. A testvérek ennélfogva mindig egy oldalon alusznak, miért is arczcsontjaik az egyik felén jobban ki vannak fejlődve mint a másikon s az egész arcz ferde alakot vőn. Négy lábon járnak nagy könnyűséggel, így is tánczolnak.

A kétfejű csalogányának igen jó idénye volt Londonban, s a királynő a Buckingham-palotába is bevezetteté Millie Christinét, mint őket nevezik.

Ez a természeti tünemény bármi csodás is, még sem első. Több mint 700 év előtt Biddenden angol faluban két nővér élt, Chul-Khurst Mary és Elisa. Ezek nemcsak csípőjüknél, do válluknál is össze voltak nőve 8 kettejüknek csak két karjuk volt. Az egyiknek jobb és a másiknak bal karja egymásba nőtt - e természetes köteléket képezett köztök. A hagyomány szerint 34 éves korukig éltek, amikor a testvérek egyike meghalt. Az életben maradottnak azt tanácsolták, hogy vágassa le a hullát magáról; de ő azt mondta, hogy inkább megválik az élettől, mint testvérétől. Hat óra múlva megbetegedett ő is és meghalt. Tekintélyes vagyonát a testvérpár még életében szülőhelyének adta. Emlékükre a biddendeinek még most is minden húsvétkor összenőtt testvéralakú mézesbábokat sütnek.

Vasárnapi Újság, 1871.

Elisa and Mary Chulkhurst

Ajánló:

Millie and Christine McKoy

Conjoined twins always enchanted me

Charles Eisenmann Photographs, 1870.