Harkályok elleni védelem

Folyamatosan hallani panaszokat azzal kapcsolatban, hogy az ősszel menedéket és eleséget kereső harkályok lyukakat vájnak az épületek szigetelésébe. E madarak hatékony riasztása sok esetben nem megoldható, és a biztos védelmet csupán a harkályálló építési technológiák alkalmazása jelentene.

A nagy fakopáncs (kép: Orbán Zoltán)

A harkályok egész testfelépítése azt a célt szolgálja, hogy a függőleges fatörzseken kapaszkodva képesek legyenek erőteljes csőrcsapásokkal messze hangzó jelzőhangot adni, táplálékot keresni és költőodút készíteni a kemény faanyagban.

A harkályrongálások alapvetően a habosított polisztirollemezekkel (hétköznapi nevén "hungarocel" vagy "nikecel") szigetelt és vakolatburkolattal fedett épületeket érinti. Harkály falrongálások nem csak külterületi, erdőségekkel határos zöldövezetekben történnek, melyek kapcsán kijelenthető, hogy az ember benyomul a madarak természetes élőhelyére, hanem belvárosi területeken is. Különösen ősszel, amikor elsősorban az egyébként nem vonuló harkályok azévi fiataljai nagyobb területeket bekóborolva bárhol feltűnhetnek, ahol (szó szerint) legalább néhány fa van.

A harkályok távoltartására jelenleg nem áll rendelkezésre olyan hatékony riasztóeszköz vagy riasztási módszer, ami BIZTOS és HOSSZÚ TÁVÚ megoldást jelentene, BÁRHOL (kül- és belterületen egyaránt), BÁRMEKKORA FELÜLETEN (többszintes épületeken, toronyházakon is) alkalmazható lenne, és ilyen előreláthatóan a közeljövőben sem várható.

Ráadásul a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) rendelkezése alapján a védett állatok riasztása zöldhatóságiengedély-köteles. Mivel a Magyarországon élő nyolc odúkészítő fakopáncs-, harkály- és küllőfaj mindegyike védett, és ezek közül hét faj lakott területeken is gyakori vagy előfordul, a törvényi rendelkezés a falrongálási probléma kezelésére is kiterjed, ami így a technikai nehézségek mellett bürokratikus kötelezettségekkel is terhelt.

A falrongálások kétféleképpen jelentkeznek:

- a több éve zajló országos szigetelési programnak köszönhetően egyre több épület kap ilyen burkolatot, amivel párhuzamosan folyamatosan nő az új falrongálási esetek száma;

- a már megrongált épületek javítása az esetek jelentős százalékában nem hoz tartós eredményt, mert a madarak nagyon nagy gyakorisággal visszatérnek a falakra, ahol elsőként gyakran a betömött lyukakat pucolják ki, majd újak készítésébe kezdenek.

Mai tudásunk szerint biztos megoldást az jelentene, ha a szigetelőréteget fedő burkolat harkályálló lenne. Ennek alternatívája, ha ez a réteg olyan sima (anyagában nem porózus, rés- és fugamentes) és markolásbiztosan kemény a sarkokon is, amin a tűhegyes karmú, elképesztő szorítóerejű harkályok sem tudnak megkapaszkodni, így esélyük sincs kárt okozni, valamint, ha a szigetelést fedő, a harkályoknak egyébként kapaszkodófelületet jelentő felület olyan vastag és erős, hogy azt a madarak nem tudják megbontani a hajlatokban és a sarkokon sem.

A harkályok nem tudnak megkapaszkodni és lyukakat vájni síküvegen, sima és függőleges fém-, csiszolt műkő- és márványfelületen, ugyanakkor gond nélkül megmásszák és jelzőhangadásra rendszeresen használják (tehát csőrcsapásokkal "tesztelik") a beton- és a rozsdás fémoszlopokat, festett deszkafelületeket is.

A mindennapok tapasztalata azt mutatja, hogy az épületek külső szigetelésére általánosan alkalmazott, habosított polisztirolhab-lemezekből, az ezt fedő műanyag- vagy üvegszálas rabichálóból és a néhány mm vastag, vízzáró külső vakolatból álló technológia nem harkályálló (lásd a képen fent).

Hiába fedi a szigetelőanyagot apró szemű, puszta kézzel elszakíthatatlanul erős rabicháló, és akár egy felnőtt ember súlyát is elbíró teherbírású vakolat, ezeket a harkályok játszi könnyedséggel áttörik. További probléma, hogy a tapasztalatok alapján a harkályokat kimondottan vonzzák a befoltozott lyukak, amiket előszeretettel keresnek fel és rongálnak meg újra és újra. 

Megrongált, kijavított, majd ismét megrongált falszakasz

A madarakat riasztással nem lehet hatékonyan távol tartani a falaktól. A több emelet magasságú üvegfalra ragasztott ragadozómadár-sziluetteknek sincs semmiféle elrettentő hatása, s a fakopáncsok ezek jelenléte mellett is megrongálták a falakat. Mivel a riasztás nem működik, a harkályok éveken át visszatérhetnek, kilyukaszthatják a javított részeket és újakat is készíthetnek. 

Ráadásul még szerencsésnek is tekinthetjük magunkat, amiért Európában nem élnek gyűjtő küllők (Melanerpes formicivorus), amelyek családi közösségei az amerikai kontinensen ezerszám készítik makktároló lyukaikat fák törzseibe és ágaiba, illetve alkalmi károkozásként faépületek falába, tetőzsindelyeibe, és az itthonihoz hasonló technológiával készülő polisztirolhab-szigetelésbe.

Az amerikai kontonensen élő gyűjtő küllő (Melanerpes formicivorus) néhány óra vagy egy hétvége alatt képes lyukak százait vájni a polisztirolhab-szigetelésbe, amiket azután makk téli raktározására használ. 

Milyen gondot okoz?

A harkályok szigetelésbe vájt ökölnyi lyukai, amikből egy-egy épületen akár több tucatnyi vagy ennél is több lehet, olyan esztétikai problémát jelentenek, melyek csökkentik az ingatlan forgalmi értékét, a javítások pedig akár milliós pluszköltséget is jelenthetnek.

Nem elhanyagolható a jelenség pszichológiai faktora sem. Ennek első eleme, hogy nem létezik olyan egyszerű, olcsó és hatékony riasztási megoldás, amivel a harkályok távol tarthatóak a falaktól. A többnyire sok emelet magasságban lévő lyukak megjavíttatása nem egyszerű, ipari alpinista szakembereket vagy állványozást igényelnek, melynek megszervezése rengeteg utánjárással jár. Figyelembe véve, hogy ez a drága és macerás javítás ráadásul többnyire eredménytelen is, mert a madarak rendszerint újra és újra visszajárnak a falakra és szinte mindig a megjavított felületeket rongálják meg elsőként, a károsultak a tehetetlenségérzet miatt egyre idegesebbek. Ezt fokozza, hogy a madarak falrongálása zajos tevékenység, ami lakóépületek és visszajáró harkályok esetében az emberek intim szférájában teremt tartós stresszhelyzetet. Nem segít az sem, hogy a károsultak magukra hagyatottnak érzik magukat, mert – az érintettektől származó információink szerint – a biztosítók harkálykárra nem fizetnek.

A harkályok falrongálása műszaki problémákat is okoz, elsősorban rontja a hőszigetelés hatékonyságát. A nagyobb kiterjedésű lyukaknál beázás is fenyeget, télen a beszivárgott víz megfagy, melynek következtében a külső vakolat súlyával terhelt szigetelés kisebb-nagyobb szakaszokon elválhat a faltól és akár le is szakadhat. A mechanikai állagromlást az is fokozhatja, hogy a tartósan nyitva maradó lyukakba (márpedig ezek tartós javítása nem biztosítható) más állatok – denevérek és itt költő madarak is beköltöznek.

A megoldás

A harkályok könnyű, üreges csontszerkezetű, szaruval fedett csőre sérülékeny, a madarak a látszat ellenére nagyon vigyáznak rá, ezért korábban úgy gondolták, hogy a jelenleginél vastagabb és ellenállóbb szigetelésburkoló-réteg megoldás lehet a falrongálási problémára, mert a madarak a néhány próbakoppintás alapján túl keménynek tűnő felületeket (pl. beton- és téglafal) a továbbiakban békén hagyják. Ez csak részben vált be: abban az esetben hagyták békén e keményebb falfelületeket, ha a harkály hangjelzés céljából kopácsolt a falon, különben fészekrakáskor továbbra is kikezdték az ellenállóbb felületet. Vasbetonból pedig evidens, hogy nem készítünk takarást a szigetelőanyagra. Hangkeltés céljából egyébként egy hangosan kongó műholdvevő antenna is tökéletes célt szolgál...

A vastagabb vakolat helyett talán megoldás lehet az, ha a tető kilógó gerendáitól kezdve egészen a talajig madárhálót feszítünk ki, amelyet - mivel az nem érintkezik a fallal - a harkály képtelen a csőrével átütni, hiszen nincs rajta kemény felület, ahol kopogtathatna, mert a háló könnyűszerrel hajlik és lengedezik a madár súlya alatt. A madárháló ugyan nem szép, de  nem is zavaró a látványa, ráadásul mindenképp visszatartja a madarakat a kopácsolástól.

Gyűjtő küllő esetén talán érdemes a makkot mi magunknak összeszedni, majd egy tárolóban a fákon lógatva felkínálni a madaraknak, hátha előfordulhat az az eset, hogy zavarukban abbahagyják a fafúrást és inkább rászoknak az elébük tett étekre.

Jó ötletnek tűnik a mesterséges odúk kihelyezése is, amely azt jelenti, hogy a harkály szemében jobb megoldásnak tűnik beköltözni a kész otthonba, mint órákon-napokon át tartó munkával kialakítani egy lyukat a falba. 

Ami semmiképp sem nyújt megoldást, az a műbagoly. A vadászboltokban és barkácsáruházakban beszerezhető, üldögélő madarakat megjelenítő különböző műbaglyok nem madárriasztó, hanem madárcsalogató eszközök – de előfordulhat, hogy a harkályok esetében hatásosak és távolt tartják a madarakat.

A probléma az, hogy az éjszaka világához tartozó, nappal nyílt helyen üldögélve látható bagoly látványa nem elriasztja, hanem épp ellenkezőleg, vonzza, támadásra ingerli a madarakat, a kistestű énekesektől a varjúféléken át a ragadozókig. Azért is kapható műbagoly vadászboltokban, mert ezeket tisztásra  álítva oda lehet csalogatni, és leskunyhóból könnyebb lelőni a vadászható varjúféléket. Ez a vadászati mód az "uhuzás", amit a faj védetté nyilvánítása előtt élő uhuval végeztek. A madarak baglyokat támadó viselkedését használják ki a kutatók például a kék vércsék kutatásában, a felnőtt madarak befogásában  és gyűrűzésében.

Éppen ezért műbagoly kihelyezése jó eséllyel nem riasztja, hanem éppen elenkezőleg támadásra ingerli és vonzza a környék madarait, illetve ebben az esetben is jelentkezik a hozzászokás, illetve ragadozómadár-sziluetteknél említett láthatósági probléma.

Az eredményes harkályriasztás nehézségének alapvető oka az, hogy autonóm, fejlett intelligenciájú, kíváncsi, ugyanakkor rendkívül jól alkalmazkodó és speciális madárcsoport képviselőit szeretnénk folyamatosan távol tartani a hatalmas, olykor több ezer négyzetméternyi falfelülettől. Ezért nem csak az fontos, hogy megfelelő riasztó kulcsingerekkel rendelkező eszközöket használjunk, hanem az is, hogy ezeket ne csak a rongálás helyszínén, de egy időben az épület egészén alkalmazzuk és akár hetente többször is helyezzük át.

Amennyiben nem így teszünk, a madarak még gyorsabban megszokják az eszközöket, és ezt követően gyakorlatilag semmiféle bevethető megoldás nem lesz többé hatásos, mert semminek nem dőlnek be! A szükségmegoldások keresése közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy olyan madarakat próbálunk elriasztani a házainktól, középületeinktől, melyek velünk élnek a zajokkal, fényekkel erősen terhelt településeken, tehát nem dőlnek be akárminek. 

A harkályok

A világon élő több mint 200, a verébtől a varjút meghaladó méretig változatos nagyságú harkályfaj közös jellemzője, hogy testük különleges módon alkalmazkodott a fák ágai és törzse nyújtotta élőhelyhez. Karmuk a ragadozómadarakéhoz hasonlóan erős és hegyes, lábujjaik szorítóereje pedig az egyik legerősebb a madárvilágban, hogy függőlegesen és függeszkedve is képesek legyenek haladni a gyakran teljesen sima, kéregmentes felületeken is. Farktollaik csévéje (szára) merevítőborda-szerűen kemény, hogy a hanyatt dőlést megakadályozva megtámassza a madár testét. Csőrük négyélű árhoz hasonlít, hogy akár a legkeményebb fafajokat is meg tudják munkálni. Nyelvük hosszú, akár a testhossz kétharmadában is kinyújtható, ragadós bevonatú, és többszörösen szakállas szigonyfejhez hasonlóan „szőrös” hegyű, hogy a járataikból ki tudják piszkálni a farontó rovarok lárváit, vagy egyes fajok fel tudják nyalogatni a kicsorgó fanedvet.

Az Európában élő kilenc odúkészítő harkályfajból nyolc Magyarországon is él. Ezek közül hét lakott területeken is gyakori vagy előfordul, méretük a verébtől a varjúig terjed.

A harkályok számára a fatörzsek, faágak függőleges világa táplálkozó- és szaporodóhelyet egyaránt kínál. Táplálékkereséskor változatos módon használják erős csőrüket. Táplálékukat – a közhiedelemmel ellentétben – nem kizárólag a fák belsejéből, hanem a kéreg alól vagy akár a talajról (elsősorban hangyabolyokból) szerzik, de esznek magokat és terméseket (mogyoró, makk, fenyőtobozból fenyőmagot), és zsákmányolnak fészekben ülő, még menekülésre képtelen madárfiókákat is. Amikor farontórovar-lárvákat keresnek mélyen a fatörzsekben, a lárvák akár több méterre elhallatszó rágóhangja alapján kezdik el megbontani a fát. A céljuk az, hogy a járatok falát a lárvához minél közelebb törjék át, ahonnan "szálkás" végű nyelvükkel ki tudják piszkálni azokat.

A harkályok nemcsak táplálékot keresgélnek a fákon, de itt készítik fészeküregeiket is, jelentős mértékben segítve ezzel számos odúköltő faj (cinegék, légykapók, csuszka, nyaktekercs, seregély, verebek stb.) életét is. Annak köszönhetően, hogy a nálunk élő harkályok veréb és varjú nagyság közötti méretűek, egy harkályokban fajgazdag területen a nagyobb madarak (kék galamb, macskabagoly, füleskuvik, szalakóta, búbos banka) is költeni tudnak.

Végül, de nem utolsó sorban a harkályok udvarló, területkijelölő hangadásra is használják a fákat. Kellő tapasztalattal az egyes harkályfajok a jelzőhangjuk alapján el is különíthetők, amint a hangerősítőként működő száraz ágakon, törzseken messze hangzó géppuskaropogás-szerű, doboló hangot keltenek.