Komposztkazán

Tőgyi Balázs saját kertjében épített egy fűtésre is alkalmas kazánt, amely égés nélkül képes hőt termelni – egy mérnök, aki a multik világa helyett azt választotta, hogy a környezetbarát energetikai megoldásokat tanulmányozza és fejleszti tovább.

A mérnökként végzett egerszalóki fiatalember nem volt híján sem kreativitásnak, sem pedig kitartásnak, amikor megépítette első komposztkazánját a kertjében. Bár biztos munkahelye volt, ő mégis inkább más utat választott. „Ebben a mókuskerékben kicsit ébresztőként hatott a felismerés, hogy voltaképpen mit is keresek én itt. Mindig is a környezetvédelem érdekelt, ott és akkor pedig azt éreztem, hogy nekem erre a területre kell visszatérnem” – mesélte Tőgyi Balázs, aki nem habozott sokat, kivett egy év fizetés nélküli szabadságot, és Indonéziába utazott, ahol kutatásokat végzett és kitartóan böngészte a szakirodalmat. „Mindig sejtettem, és aztán ez be is igazolódott, hogy az, amit környezetvédelem címszó alatt művelünk, valójában inkább környezetromboló, mint védő tevékenység; alapjaiban rossz technológiákat és módszereket alkalmazunk” – hívta fel a figyelmet, majd példaként hozta fel a biomassza kérdéskörét.

Amit Tőgyi Balázs Indonéziában közvetlenül tapasztalt, szerinte az itthon is ugyanúgy igaz, vagyis a megújuló energia nevében pusztítjuk az erdőket, növényeket, majd ledaráljuk és elégetjük őket. „Azt gondoljuk, hogy ez így jó, mert ez már zöld, ezt már szabad. De közben inkább egyfajta sötétzöld energia ez, mert a növények megújulásának is van egy korlátja. Ez pedig a talaj tápanyag-kapacitása, amely visszaforgatás nélkül teljesen kimerül. A visszaforgatás pedig csakis komposztálással lehetséges” – vallja Balázs, aki hosszú távon zsákutcának tartja a fa elégetését, amikor azt komposztálni is lehetne. Kutatásai során találkozott Országh József professzor Vízönellátó néven ismert tudományos oldalával, amely mások mellett egyfajta szellemi forrást jelentett számára. „Sok gondunk van, de a legtöbb dologra ott a megoldás. Erről a módszerről azonban senki nem készített még méréseket. Hobbiból persze csinálgatják páran, de ez kevés ahhoz képest, hogy mindez mekkora jelentőséggel is bír” – magyarázta a kezdeteket Tőgyi Balázs.

Akár egy szüreti mulatság

A tavaly december óta álló komposztkazán már a második a sorban, az első még 2013 februárjában épült. Tőgyi Balázs – elmondása szerint – sokat tanult az elsőből, amelyen mintha átok ült volna: rossz anyagból épült, megfagyott, nem indult be a hőtermelés, kiolvadása után pedig beázott az egész mérőrendszer. „Az első építése pokoli volt. Munka mellett csináltam, ráadásul méréstechnikai nehézségekbe is ütköztem. Bár több ígéretet is kaptam, végül egyikből sem lett semmi, a végén pedig nagyon kicsúsztam az időből. Majd jött a hideg tél, és az egész egy fagyott kocka lett. Szóval teljes csőd volt” – mesélte az egerszalóki mérnök. A következő azonban már sikeresen felépült. „Maga az építés másfél napig tartott, öten csináltuk. Fontos előrelépés volt, hogy a fát most már nemcsak locsoltuk, hanem vízbe áztattuk. Igaz, ez egy kicsit megnehezítette a munkát, de mindez olyan, mint egy szüreti mulatság: dolgozol, de közben élvezed, és jól érzed magad” – foglalta össze Balázs.

A mostani komposztkazán 3 méter átmérőjű és 1,8 méter magas. Hiába tűnik első ránézésre rétegesnek, egyáltalán nem az. Mint megtudtuk, az a jó ugyanis, ha a komposztot minél jobban összekeverik, és minél vegyesebben rakják. A leginkább szénakazalra hasonlító komposztkazánba 10 köbméter alaposan beáztatott és felaprított fa, 2 köbméter szalmás, még éretlen és friss lótrágya, valamint 2 köbméter kerti komposzt (falevél, fű), konyhai hulladék (zöldséghéj, gyümölcshéj, tea, kávé) és emberi trágya is került. Ezenkívül van még benne tíz talicska humusz, vagyis érett komposzt is, ami azért fontos, mert így tudják a mikroorganizmusok elvégezni a komposztálást. E baktériumok számára rendkívül fontos a levegő jelenléte, hogy lélegezhessenek, és a nedvesség is lényeges, ha ugyanis kiszárad vagy túl nedves a komposzt, akkor a hőtermelés is leáll. A tetejére került még egy kis szalma, amely egyrészt szigetel, másrészt megakadályozza a víz gyors elpárolgását is. Egy ház fűtéséhez azonban csak az alapanyag nem elég, ehhez 20 cm-es, rétegenként hőcserélő spirálokat helyeztek el, összesen nyolc darabot, amelyeket Tőgyi Balázs a tetején kettő osztón összesített. Egyiken jön be a visszatérő hideg víz a fűtésrendszerből, majd a komposztban termelt hő által felmelegített víz a másik csövön megy vissza a házba. Mint kiderült, egy komposztkazán nagyon sok vizet párologtat el, ezért nyáron nem igazán érdemes kísérletezni vele. A legnagyobb érdekességet mégsem ez szolgáltatta, hanem az a tény, hogy a 2 köbméternyi friss lótrágya ellenére az egész tákolmányt mégis inkább a vizes fű illatával lehetne a legtalálóbban jellemezni.

Nem hisz a szabadalmakban

A jelenlegi komposztkazán – a mérések alapján – még elég rossz hatásfokkal működik. „Nagy hidegben az egész térfogat egyharmada hasznosul csak hőtermelésre, a többi hőszigetelőként működik, tehát nagy a hőveszteség. Most még javarészt a környezetet fűti, úgyhogy ez egy nagyon alap rendszer, amit fejleszteni kell. Vannak elgondolásaim, hogy télen hogyan lehetne javítani olcsóbb kivitelben, hasonló méretben. Szalmabálával lehetne például körberakni, az megfelelő szigetelést biztosítana” – magyarázta a mérnök, akit arról is kérdeztünk, miért nem szabadalmaztatta ötletét. „Egyrészt nagyon szabadalomellenző vagyok, másrészt ez nem az én ötletem” – mondta. A komposztkazánt ugyanis egy francia erdész, bizonyos Jean Pain és a nevéhez kapcsolódó módszer hozta vissza a köztudatba a 20. században. „A tudás szerintem nem azért van, hogy megtartsuk magunknak, hanem azért, hogy átadjuk másoknak” – folytatta Tőgyi Balázs, aki saját elmondása szerint csak Jean Pain munkásságát folytatja azzal, hogy méréseket is végez. „Úgy éreztem, ha ez a tudáshalmaz már egy csomagban van, akkor az a legjobb, ha közkinccsé teszem” – tette hozzá. Ez pedig végül jó döntésnek bizonyult, azóta ugyanis sokan keresték már meg, sokan szeretnének hasonlót építeni. Szerinte fontos, hogyha valakinek van valamilyen jó ötlete, meg tudja azt osztani, hozzá tudjon tenni valamit a nagy egészhez. Ennek ugyanis szerinte most van innovációs tere és lehetősége.

Az egerszalóki mérnököt hallgatva hamar világossá vált, hogy nem is feltétlenül a komposztkazán megépítése, hanem inkább a szabályozás és a méréstechnika előkészületei jelentették a nagyobb kihívást. Középen, a kazán metszetében ugyanis 7 sor, soronként 11 szenzort tartalmazó hőmérő szonda található. Egy házi készítésű panel illeszti össze a hőmérőket a számítógéppel, ami egy routeren keresztül közvetíti az adatokat. A mérőrendszer része még a hőmennyiségméréshez szükséges átfolyásmérő, illetve további két hőmérő. Balázs bármikor be tud lépni, hogy átállítsa a szabályozás változtatható paramétereit. A program ugyanis automatikusan mér és kapcsolgatja ki-be a keringető szivattyút, miközben a hőmennyiséget egy fizikai képlet alapján számolja ki.

Sokoldalú felhasználhatóság

Bármennyire is jól hangzik, a komposzt ilyen irányú felhasználása gyerekcipőben jár még. Ezt bizonyítja az is, hogy az ötlet hiába született meg Jean Pain keze alatt (sőt, már korábban is), utána el is tűnt a süllyesztőben, mert senki nem foglalkozott a témával, pedig nagyon sokoldalúan lehet(ne) variálni. „Lehetne akár közvetlenül fóliasátorba is tenni úgy, hogy egy méter magasan az ágyasok alá helyezzük a komposztot. Ez fűtené a teret és az ágyást is, ráadásul hőveszteség sincs, hiszen a fóliasátor hasznos környezet” – fejtegette Tőgyi Balázs, aki az innovációt nem is ebben, a házilag megvalósítható példában, hanem az összetett rendszerű, nagyméretű komposztkazánban látja. De nem mindenki ennyire nyitott a valóban megújuló energiaforrások felé; a nagy magyar energetikai cégek tavaly abszolút elutasították a támogatás lehetőségét. Bár a terv ezután bizottság elé is került, a válasz és a hozzáállás azóta sem változott.

Ez még csak a kezdet

Ugyan a második komposztkazán még mindig áll, Tőgyi Balázs már a harmadikat tervezi. Emellett pedig egy webes tudástár létrehozásán is dolgozik, s ahogy fogalmazott, igyekszik hasznossá tenni magát: szakmai tanácsokkal és segítségnyújtással szolgálni másoknak. Számára a komposztkazán nem is feltétlenül az energetikai hasznosítás miatt fontos, hanem a humuszgyártás miatt. A komposztálás végterméke, a humusz nagyon jó vízmegtartó képességű, rácsos szerkezetű anyag, amely tele van növényeket éltető tápanyaggal. A talaj humusztartalmának növelésével a műtrágyázás és a vegyszeres növényvédelem is szükségtelenné válna, továbbá vízgazdálkodási problémákra is megoldást nyújthatna – a humusz ugyanis szivacsként szívja magába és tárolja a vizet, illetve éltető tápanyagai erősítik a növények immunrendszerét.

Az utóbbi választások során képviselőjelöltként is indult. „Akkor úgy gondoltam, hogy talán hatékonyabban tudnék az emberek javára válni, ha kicsit közelebb kerülök a tűzhöz. Arra viszont jó volt ez a kis megmérettetés, hogy megmutatta, ez a tűz nem a mi tüzünk, ahol érdemes lenne melegednünk. Engem egyébként sem vonz a politika. A politizálás, vagyis a közügyekkel való foglalkozás érdekel, de nem a mai jelentésében” – fogalmazott a mérnök, aki továbbra is kitartóan komposztál, tervez és épít, és már alig várja, hogy a legújabb komposztkazán érett részét felhasználhassa végre a kertjében.