Komposztkészítés emberi ürülékből

A helyes komposztkészítés a hosszútávon is fenntartható mezőgazdaság egyik alappillére. A jövőben, földünk népességének a növekedésével, a komposztkészítés elterjesztése vagy félretétele határozza majd meg az emberi társadalmak túlélését ezen a bolygón. Az emberi ürülék mezőgazdasági felhasználása lesz a jövő egyik legfontosabb bio-technológiája. A ma világszerte tapasztalt termőföldpusztítás ismeretében, a feketevíz tisztítás fenntarthatatlan jellegének a túl késői felismerése miatt, gyermekeink bűnös gondatlansággal fognak bennünket vádolni. A vízöblítéses vécé használata és a velejáró «mindent a szennyvízcsatornába» esztelen felfogás a közelmúlt egyik legsúlyosabb tévedése volt, amit nagy ideje kijavítani. A vízkezelési technikák történelmének nyissuk meg az új oldalát amelyen a károkat kijavító műszaki megoldások a károkat a forrásnál megelőzőeknek adnak helyet.

Akik ma már alomszéket használnak, a fenntartható világ megteremtésének útján az élvonalban helyezkednek el. Jelenleg a politikai, a gazdasági, de főleg a tudományos döntéshozók rövidlátása miatt csak egyéni kezdeményezés mozdíthat ki bennünket a holtpontról. Amíg a városok és a községek vezetői nem hajlandók megszervezni az összes erjeszthető hulladék (beleértve az emberi ürüléket is) egyedi begyűjtését és helyes kezelését, csak az egyén képes ezt a feladatot úgy-ahogy elvégezni a magánéletének a területén. A legszomorúbb ebben az ügyben az, hogy a ma mindenütt érvényes törvények a helyes biotömeg gazdálkodást (mint pl. az emberi ürülék komposztálását és felhasználását) városokban nagyrészt tiltják, ill. korlátozzák.

Akik kerti- és konyhai hulladékukból már kertjükben ma is komposztot készítenek, azoknak az alomszék elfogadása semmi gondot nem jelent. Az alomszék «termelésének» a helyes kezelése számukra alig jelent többletmunkát. A többieknek viszont tanácsos megtanulni a komposztkészítés alapelemeit. Ez utóbbit sokan nem tudománynak, hanem valóságos művészetnek tartják. Az alábbiakban nem kívánjuk helyettesíteni a rendelkezésre álló nagyszámú igen értékes könyvet, ami a tárggyal foglalkozik, csupán az alapelvek ismertetésére és az emberi ürülék különleges kezelésére szorítkozunk.

A humusz jelentősége

A komposztkészítés célja az állati (emberi) és növényi biotömegnek a humuszképződés folyamataiba való helyes és együttes visszavezetése. A humusz «a föld barna aranya». Nélküle az élelmiszer termelés csak időlegesen tartható fenn: humusz nélkül, a földek tönkremennek és gyorsított ütemben haladunk a sivatagképződés  útján. Ennek következményei a klímaváltozásokon és az egyre súlyosbodó vízproblémákon már észlelhetőek. Szerencsére ennek az ellenkezője is igaz [1]: a földek humuszkészleteinek a visszaállítása a klímaváltozásokat lelassítja, sőt meg is állíthatja [2], miközben a vízproblémák fokozatosan maguktól eltűnnek. Ezt akkor értjük meg, amikor tudatosul bennünk az a tény, hogy egy gramm humusz a talajban kb. 50 gramm vizet képes visszatartani. Humusz jelenlétében a futóhomok barna, termékeny televényfölddé alakul, amíg a kötött agyagos talaj porhanyóssá válik [3].

[1]

…azzal a feltétellel, hogy idejében lépjünk a jó útra. Ott, ahol a talaj, humusz hiányában, erózióval eltűnt, évezredek szükségesek néhány centiméter vastag talajréteg kialakítására. Ezeken a helyeken, csak a felszíni komposztkészítés adhat, bár igen komoly munkával, eredményt.

[2]

Ami nem mentesít bennünket az ásatag energiahordozók nyakló nélküli égetésének a beszüntetésétől. Az ésszerű energia- és biotömeg gazdálkodás tudja csak együttesen a klímaváltozásokat megállítani. A klímaváltozások megfigyelhető tényeken alapulnak. Ezzel szemben a médiában ezeket a jelenséget a mindennapi emberben való félélem keltésére használják. Megfélemlített emberrel olyan megszorításokat is el lehet fogadtatni, amit enélkül el nem fogadna. Az sincs kizárva, hogy a klímaváltozások eredete kozmikus eredetű. Ezt kellene pontosan az ember által előidézett jelenségektől világosan szétválasztani. Kozmikus eredetű változásokkal szemben is vannak, az emberiség megmentésére szolgáló megoldások, de ezeket akkor megfelelő és pontos információ nyomán kellene elindítani.

[3]

A humusz és az emberi társadalmak élete közötti igen szoros kapcsolat megértéséhez, ajánlom André Birre L'humus, richesse et santé de la terre. (A humusz, a föld gazdagsága és egészsége) c. könyvének az elolvasását. Megjelent francia nyelven La Maison Rustique kiadónál. A könyvből azt is megérjük, hogy az emberiség története tulajdonképpen nem más, mint a humusz története. Ott, ahol a humusz eltűnik, onnan az embereknek el kell menniük. A népvándorlások, a véres háborúk valós és eredeti, oka a talaj humuszkészletének a kimerülése. Hatalmas civilizációk tűntek el, amikor életterükben a termőtalajokból a humusz elfogyott.

A humusz egy igen nagyméretű, polimer fehérje szerkezetű, szerves molekulákból, humuszsavakból (amit egyesek helytelenül «huminsavaknak» neveznek) álló barna színű anyag, amelyeknek az elemei [4] a növényi és az állati biotömegben találhatók. A növényi biotömeg, többek között a cellulózzal és a ligninnel, adja a szénhidrát láncokból álló vázat. Az állati biotömeg pedig, a nitrogén és foszfor tartalmú fehérjeszerű (aminosavak) elemeket (peptid kötéseket). A humusz megkötésére az ásványi eredetű talaj is szükséges. Az ásványi talaj, a mészkő, a kvarchomok és az alumino-szilikátokban gazdag agyag adja azt az elektromos felszíni töltésekben gazdag alapot, amire a humusz makromolekulái, koordinációs vegyi kötésekkel, ráépülhetnek. Ezt hívják a szakemberek «agyag-humusz komplexeknek».  Az így rögzített humusz teszi lehetővé a mikro-organizmusok életét a talajban.

A műtrágya nélkül termő talaj egy valóságos élőlényként viselkedik, amivel a növények teljes élettani együttműködésben (idegen szóval: szimbiózisban) élnek. A humusz komplexek lassú, természetes bomlása táplálja a növényeket. Humusztartalmú, televényföldben a növények megkapják a szükséges és elégséges táplálékmennyiséget, ami egészségüket és a kártevőkkel szembeni ellenálló képességüket is megteremti: növényvédő mérgekre itt nincs szükség.

A humusz természetes bomlásának a sebessége a hőmérséklettel nagyon erősen (exponenciálisan) nő. Innen ered a trópusi talajok igen nagy törékenysége. Egy igen gazdag trópusi esőerdő egyszeri kivágása néhány év alatt a humusz teljes eltűnéséhez, a sivataghoz vezet.

A talajban lévő víz oldott ásványi sótartalma (ionerőssége) is erősen (szintén exponenciálisan) növeli a humusz bomlási sebességét. Ezért van az, hogy a mész, a fahamu földbevitele a terméshozamokat annyira növeli – a humuszkészlet rovására. Ez történik akkor is, amikor tárolt vizeletet (ami egy tömény ammónium nitrát oldat), vagy műtrágyát viszünk a talajba. A terméshozamok növekedése után a talaj gyorsan kimerül és megindul a szikesedési folyamat és az erózió. Hasonló a helyzet az öntözéses gazdálkodásnál is: az öntözővízzel a talaj ionerősségét növeljük, ami a humuszkészletet teljesen felemészti. A humusz természetes bomlásának a sebessége a talajban lévő víz ionerősségének (~oldható só tartalmának) a négyzetgyökével exponenciálisan növekedik.

A közhiedelemmel ellentétben, humusz hatásos képzéséhez nem elegendő a talajba istállótrágyát, vagy növényi anyagokat egyszerűen beszántani. Ezzel sokszor a még meglévő humuszkészletet is elégetjük. Hatásos humuszképzéshez egy lombhullató erdő talajában létrejövő folyamatokat kell mesterségesen utánozni. Pontosan ez történik a helyes komposztkészítésnél.  

Olvassa még el a biotömeg gazdálkodás alapelemei c. fejezetet is.

[4]

Itt az «elem» szónak nem a Mengyelejev periódusos rendszerében ismert fogalmát értjük, hanem makromolekulák hatalmas összességét képező közeget. A kisméretű urea (karbamid) molekulák, amelyek főleg a vizeletből jönnek, (koordinációs) vegyi kötésekkel, az alomban lévő növényi cellulózra tapadnak. Cellulóz hiányában, a vizeletben és fekáliában mindig jelenlévő enzimek a nitrogénben gazdag karbamidot (NH2)2CO hidrolizálják [azaz egy vízmolekula felvételével egy széndioxid CO2 és két ammónia NH3 molekulára bontják, a következő egyenlet szerint: (NH2)2CO + H2O ⇄ CO2 + 2NH3]. Ilyen formában már nagyon nehéz a nitrogént a humuszképződés folyamatába visszavezetni. Ha ez nemlélegző (anaerob) környezetben történik, az ürülékben lévő, a humuszképződéshez nélkülözhetetlen, szerves anyagok, metánra és széndioxidra bomlanak. Ezért mondhatjuk azt, hogy a biometán készítés a humuszképződéstől vonja el a nyersanyagot. A metánképző erjesztés után visszamaradt iszap a talajban pontosan úgy viselkedik, mint egy ammónium nitrátban gazdag műtrágya: a hozamot növeli, a humuszkészlet rovására. Hasonló a helyzet akkor is, amikor az ürülék a vízbe kerül. A szennyvízcsatornában, levegőben szegény közegben ammónium keletkezik, amit a víztisztítás nitráttá oxidál. A keletkezett nitrát kb. 90 százaléka, adszorbeált formában, a tisztítási iszapban marad. A víztisztító állomásokon működtetett nitrátelvonó berendezések a maradék 10 százalék nitrát kb. felét redukálják nitrogén gázra. A másik fele a tisztított vízzel a folyók élővilágát fojtja meg: ez az un. eutrofizáció. A víztisztítási iszapban maradt 90 százalék nitrát, mezőgazdasági értékesítés esetén szintén a környezetünkbe kerül, aminek egy jelentős hányada a földalatti vízkészletek nitrát szennyezését növeli. A környezetbe került nitrát a víztisztítás ürügyén szétrombolt szerves anyagokból származik, amelyek többé a humuszképződés folyamatában nem vehetnek részt. Ezért lehet azt mondani, hogy a közületi városi víztisztítás egy elsődleges környezeti ártalom. Minél hatásosabban tisztítjuk a fekáliás vizet, annál jobban szennyezzük és romboljuk a környezetünket.

A különböző komposztkészítési eljárások

A komposztkészítés területén, ami az elérendő célokat illeti, háromféle eljárást különböztetünk meg:

Talajtisztító és, többek között, a vegyi mezőgazdaság, vagy földgépek által tönkretett talajok újrahasznosítását célzó komposztálás. Régi ipartelepek által (sokszor nehézfémekkel) szennyezett talajokat, folyók, kanálisok kotrásából, víztisztításból eredő, igen szennyezett, iszapot teljesen újjáéleszteni (idegen szóval, regenerálni) csak különleges komposztkészítési módszerekkel lehet. A nehézfémek egy ideig a talajban maradnak még, de a növények számára élettanilag elérhetetlenekké válnak. Megfelelő komposztkészítéssel, hosszútávon (± 50 év) a legszennyezettebb és a teljesen terméketlen talajokból is lehet bőven termő földeket készíteni. A talajtisztító komposztkészítésben a gyógyszermaradékokkal és nehézfémekkel szennyezett ipari hígtrágya, valamint az építőiparban bontásokból keletkezett igen szennyezett fahulladék is igen fontos szerepet játszik. A szennyező anyagokat más szennyező anyagokkal semlegesítjük. A talaj újjáélesztésének az egyik leghatásosabb módszere a felszíni komposztkészítés. 

Hőgerjesztő komposztkészítés. Ezt a módszert a francia Jean Pain dolgozta ki a múlt század ’70-es éveiben. Hőgerjesztő komposztálással a lakosság fűtési energiaigényeit könnyedén ki lehetne elégíteni. A növényi anyagok (szalma, fatörek, energiafű, szárak, gallyak, stb.), valamint a cellulóz alapú (karton dobozok, szennyezett papír, faládák, bontási fa, stb.) hulladékok erőművekben, kazánokban, vagy kályhákban való égetése egy valóságos, és öngyilkos merénylet a bioszféra ellen. Az ilyenfajta «zöld» energiatermelés, földünkön életalapunkat rombolja le. Hőgerjesztő komposztkészítés után, a biotömeg legértékesebb részét a humuszképződés folyamataiba visszavezetjük. Ez a kísérleti módszer Magyarországon is egyre terjed.

Hagyományos kerti komposztkészítés, ami elvileg növényi és állati eredetű biotömeg együttes kezelésével történik. Célja a háztartásokban és az élelmiszeriparban termelt szerves hulladék kerti, ill. mezőgazdasági értékesítése. A továbbiakban ez utóbbival fogunk csak foglalkozni.

A helyes komposztkészítés alapszabályai

Az első aranyszabály

Az első aranyszabály szerint a komposztkészítés mindig közvetlenül a talajon történik. Az igen bonyolult élettani folyamatokban, a talajban lakó élővilág egy meghatározó szerepet játszik. Például a giliszták, életciklusukat a komposzt és az alatta lévő talaj között vándorolva végzik. A helyes komposztkészítéshez a talajjal való anyagcsere nagyon fontos. Ez szabályozza, többek között a komposztkupac nedvességtartalmát. Beton talapzaton, vagy műanyag tartályban történő komposztkészítéshez számos élettani és vegyi elem hiányzik, ami a sikert kétségessé teszi, de a folyamatot teljesen rossz irányba is terelheti: műanyag tartályban gyakran figyeltem meg kellemetlen szagokat keltő nemlélegző (anaerob) folyamatokat, amelyekben humuszsavak nem képződnek [5].

[5]

Belgiumban és Franciaországban számos városi és községi önkormányzat osztogat a kertvárosok lakóinak ingyen komposzttartályt. A cél itt nem is annyira a környezetkímélés, hanem a begyűjtendő városi hulladék tömegének a csökkentése. A városi hulladék tömegének kb. 40 százaléka erjeszthető (mindig nedves), konyhai hulladék. Ha ehhez hozzáadjuk az újrapapír gyártására alkalmatlan karton dobozokat és a szennyezett papírhulladékot, amelyek helye szintén a komposztban van, a begyűjtendő hulladék mennyisége legalább a felére csökken. Sajnos a tartályban történő komposztkészítés környezetkímélés szempontjából nem hatásos, és pénzbe is kerül. Nincs olyan kis városi kert, ahol egy családi komposztkupacot ki ne lehetne alakítani. Ezenkívül kupacban a konyhai hulladékok kellemetlen szagokat nem terjesztenek, és az esetleges rágcsálók, a macskáknak jobban ki vannak szolgáltatva. A komposzttartály csak a patkányokat védi a ragadozóktól!

A második aranyszabály

Az állati (emberi) és növényi biotömeg adagolásában meg kell találni a helyes egyensúlyt. A komposztkészítés előtt, a bevitt anyagban a szén/nitrogén arány (C/N) értékét kb. 60-ra kell beállítani. Az ürülék és a konyhai hulladékok C/N értéke 7 és 10 között mozog, amíg a növényi hulladékokban ez az érték 200 és 300 között van. Tehát a komposztkupacba több növényi anyagot kell tenni. Az érett komposzt C/N aránya kb. 14. Gyakorlatban, a C/N értékének a beállítására, laboratóriumi mérésekre nincs szükség. Amikor a komposztkészítés művészetét néhány évi gyakorlattal elsajátítottuk, mérések nélkül is «érezzük» a helyes összetételt. Erre számos gyakorlati megfigyelés áll a rendelkezésünkre. A 60-as értéket sem kell szigorúan venni. Minden műkedvelő kertész a rendelkezésre álló anyaggal gazdálkodik.

Amikor a komposztban túl kevés az állati (emberi) biotömeg (trágya, vagy ürülék), az érlelési folyamat lelassul. Pl. falevelek komposztálása, vizelet, ürülék, vagy trágya hozzáadása nélkül, több évet vehet igénybe. Gyantás, tűlevelű növényi hulladékot, diófalevelet, csak állati biotömeg hozzáadásával lehet komposztálni. Túl magas C/N aránynál, a levelek, a szárak, nehezen bomlanak és a komposzt kiszárad. A C/N arány 60 felett van. Túl sok konyhai hulladékot, ürüléket és trágyát tartalmazó komposzt kellemetlen ammónia szagot terjeszt, különösen akkor, amikor villával megbolygatjuk. Ilyenkor a C/N arány 60 alatt van. A komposztkupac egyre nedvesebbé és tömörebbé válik. Ha az ilyen komposztot tartályban kezelünk, akkor már komposztálásról nem lehet beszélni, csak rothasztásról. Ennek elkerülésére, nem szabad a komposztkupacot műanyag fóliával sem letakarni. Szintén nagy hiba a komposztálandó anyagot gödörben felhalmozni. Jobb erre komposztketrecetépíteni.

A harmadik aranyszabály

A komposztkupac nedvességtartalmát helyesen beállítani. A jó komposzt nem túl nedves és nem túl száraz. A komposztkupac építése közben a nedvességtartalmat viszonylag könnyű beállítani. Ha a komposztról felemelt cipő vagy csizma talpa «cuppanó» hangot ad, mert ragad az anyaghoz, a komposzt túl nedves. Nedves komposzt gyorsan tömörül, amiben levegő hiányában beindul a rothadás. Ezzel szemben a pincebogarak jelenléte, túl száraz komposztra utal.

Túl nedves komposzthoz szalmát, növényi szárakat, vagy vékony gallyakat adunk, ami az egészet levegőzteti. Nem szabad elfelejteni azt, hogy a komposztkészítés lélegző (aerob) folyamat.

Amikor az anyag túl száraz, ellenőrizzük, hogy elegendő emberi- vagy állati trágya van benne. Ez hozza ugyanis a nedvességet és a nitrogént. Az alomszék «termelésének» a hozzáadása helyreállítja az egyensúlyt. Az alomszék használatakor hozzáadott alom mennyisége határozza sokszor meg a nedvességtartalmat. Ha túl sok a száraz növényi anyag, és nem rendelkezünk több trágyával, a kupacot kissé meg is locsolhatjuk [6].

[6]

Itt természetesen nem a Jean Pain féle hőgerjesztő. Komposztról van szó, aminek a novényi anyagát kb. egy hétig vízben áztatjuk. A tárgykörről bővebben Jean Pain „Un autre jardin”, (Egy másfajta kert) c. könyvében olvashatunk. A könyv számos nyelven kapható a Jean Pain Bizottságnál. Cím: Comité Jean Pain asbl, Hof ter Winkelen, B-1840 LONDERZEEL, Belgium.

A negyedik aranyszabály

A komposztálásra szánt idő is fontos. Egy kert, de egy tanya is az évszakok forgásához igazodik. Sietni felesleges. Miért használni a kereskedelemben ajánlott komposzt serkentő készítményeket, amikor a kerti élet éves ciklusokkal működik [7]? Mérsékelt égöv alatt az emberi ürülékből készült komposzt érlelése két évig tart [8].

[7]

Amikor a külön begyűjtött városi feketevíz feldolgozásáról van szó, a helyzet egészen más. Itt a komposztkészítésre szánt idő, határozza meg a ráfordított felszín nagyságát és ezzel, a költségeket. Itt a gyorsabb komposztálás érdekében, erjesztést serkentő anyagokat tanácsos használni, és a komposztkészítést esetleg üvegházakban végezni, ahol a hőmérséklet magasabb.

[8]

Trópusi vidékeken 3 – 6 hónap alatt érett komposztot lehet készíteni. Hideg éghajlat alatt, bár ottani tapasztalatom nincs, a komposztkészítés lassúbb lehet. Erjesztést serkentő adalékokkal, üvegházban az erjesztési időt itt is csökkenteni lehet.

Komposztkészítés emberi ürülékből

Itt tanácsos két lépcsőben dolgozni. Az is igaz viszont, hogy az alábbiakban leírt módszer csak egy, a számos más módszer között. Minden komposztkészítő mesternek megvannak a maga fogásai és itt különösen igaz a mondás, ami szerint a «gyakorlat teszi a mestert». Ismerek kertészeket, akik alomszékük termelését, használat előtt csak egy évig komposztálják. A komposztkészítést egy hosszú kupacban végzik. A kupacot hátrálva építik. Egy év után, a kupacot az elejétől már bontani lehet, és az érett komposztot a kertben felhasználni. Ez az egyik legegyszerűbb megoldás. Két lépcsőben azok komposztálnak, akik még az elméleti egészségi veszélyeket (ami a gyakorlatban teljesen elhanyagolható) is meg akarják kerülni.

Az első lépcső: a komposztketrec

Kezdetnek, kertünk félreeső részében, egy személyenként kb. 1 m2-s komposztketrecetalakítunk ki, ami nem más, mint egy drótkerítéssel bekerített kis terület. A ketrec bejáratát olyan szélesre alakítjuk ki amelyen egy talicska is átmehet. Kezdésre a ketrec talaját felássuk és gereblyével elsimítjuk. Ezután ajánlatos a talajt egy kb. 20 cm-es szalmaréteggel, kitépett gyomnövényekkel, vagy esetleg aprított fanyesedékkel beborítani és a komposztketrec máris használatra kész. Jobb az egészet bokrok, vagy fák árnyékában elhelyezni. Árnyékolásra, ha lehet, ültessünk mogyoró- és bodza bokrokat, amelyeknek a gyökerei mellett a komposztkészítésre hasznos baktérium tenyészet alakul ki.

Ebbe a ketrecbe kerül minden kerti- és konyhai hulladék, valamint az alomszék «termelése». Az alomszék vödréből kiürített anyagot, mindig a rendelkezésre álló növényi hulladékkal (nyírt fűvel, gyomnövényekkel, falevelekkel [9], szalmával, stb.), azonnal ürítés után, letakarjuk. Ezután a vödört egy kevés vízzel kiöblítjük. Az öblítő vizet a pázsitra, vagy a földre ki lehet önteni. Az alomszékben használt alom a vödört a fekáliás szennyezésektől elég hatásosan védi, mégis előfordul, hogy az öblítéshez, egy erre rendszeresített mosogató nyeles kefét  kell használni.

[9]

Az aprítógéppel feldolgozott kerti hulladékot, ha almot akarunk belőle készíteni, aprítás után meg kell szárítani és szárazon tárolni. Másrészt, az aprítógép nem felújítható energiát fogyaszt, amit el kellene kerülni. A felevelek, szárítás után törékennyé válnak, tehát aprításuk nem feltétlenül szükséges. Faforgáccsal, fűrészporral, vagy dokumentum megsemmisítőből kijövő papírszalmával keverve a szárított falevelekből kitűnő almot lehet készíteni. Amint azt már említettem, nedvesített kartondobozok könnyen kis darabokra téphetők és helyük szintén az alomban van.

Egy év alatt a komposztketrec megtelik. Késő ősszel, vagy a tél elején kiürítjük, és tartalmából építjük a komposztkupacot.

Második lépcső: a komposztkupac

A komposztketrec tartalmából egy előre felásott és gereblyével elsimított helyen komposztkupacot készítünk. A komposztkupac építésének a menetét a következő képsorozaton láthatjuk. Az anyagot vasvillával rétegenként rakva, egy kb. 130 cm széles és 100 – 120 cm magas háztető formájú kupacot építünk. Hossza az anyag mennyiségétől függ.

Alapozásnak használhatunk egy (kb. 20 cm vastag) réteg szalmát, de lehet vékony, ágakat, vagy szárakat is használni. Ez a kupac levegőztetésére szükséges. A komposztketrec felső rétegeiben lévő, viszonylag friss anyag felhasználásával kezdjük a kupac építését. Minden réteg anyagra hinthetünk egy kevés bazalt port, vagy szárított és őrölt tengeri algát, bár a komposztkészítés ezek nélkül is működik. Van, aki egy kevés fahamut szór minden rétegre. Erre meszet ne használjunk. Spárgatermeléshez adhatunk a komposzthoz egy kevés, bontásból keletkezett oltott gipszet (vakolatot), de por alakjában. Ha kertünk talaja túl laza és homokos, a rétegekre kevés, por alakú agyagot is hinthetünk. Kötött, agyagos talaj esetében, adjunk a komposzthoz egy kevés durva, szürke színű, folyami homokot.

A felépített komposztkupacot ajánlatos egy «lehelet vékony» réteg tőzegporral is behinteni, bár ez sem kötelező. Ha bio-dinamikai módszerekkel dolgozunk, ezen a szinten kell a kupacba a megfelelő készítményeket (preparátumokat) bevinni [10].

[10]

Ennek érdekében a kupacba egy kb. 5 cm vastag hegyezett karóval a kupac szíve felé ferde lyukakat fúrunk, amelyeknek a mélyére helyezzük a készítményeket. Utána a lyukakat betömjük. A kupac építésekor egy- vagy két vödör szalma mentes tehénganéjt egy sima kövezeten lapáttal 100 – 200 g porrá tört tojáshéjjal 20 percig dinamizáljuk és a kupacba szét szórva beépítjük.

A kupacot végül egy 20 cm vastag szalmaréteggel befedjük. Befejezésül a szalmaréteg rögzítésére ajánlatos a kupacra gallyakat helyezni. A bio-dinamikával foglalkozók ekkor a kupacra, 20 percig dinamizált macskagyökér preparátumot, egy kefe vagy seprő segítségével nagy cseppekben, rászórnak.

A komposztkupacot  ezután egy évig érleljük. Térfogata ez alatt kb. a felére csökken, a szalmatakaró – hála a gilisztáknak – gyakorlatilag felszívódik és az érett komposzt minden kerti felhasználásra alkalmas. Ekkor már a közben megtelt komposztketrecet is üríteni kell, ami egy második kupac építéséhez vezet. Az érett komposztot a kertben felhasználjuk; a következő évben a komposztketrec tartalma a helyélre kerül. Az érett komposzt barnás színű porhanyós állagú, könnyű és finom televényföld illatú. Az érett komposztot kupacban tárolásra a kiszáradás ellen egy szalmaréteggel védjük.

Mit tehetünk még a komposztba?

A komposztketrecbe, vagy kupacba néhány kisebb állati tetemet is be lehet tenni: ez is állati biotömeg. Az érett komposztban, szépen megtisztított csontokat fogunk találni. A kávézacc a gilisztákat nagyon vonzza. Az apróra tört tojáshéj is nagyon hasznos. A közhiedelemmel ellentétben, az emberi trágyát tartalmazó komposzt olyan anyagokat is megemészt, mint az aprított friss fenyőgallyakat, fenyőfélék gyantás tűleveleit, dió- és eukaliptuszfa leveleit, narancs- és citromhéjat, de még a nedvesített papírt (használt papír zsebkendőket, törlőket, szalvétákat) és kartont is (a festékanyagok teljesen lebomlanak).

Mit tegyünk, amikor nem akarunk komposztkészítéssel bajlódni?

A komposztketrec ürítése és a kupac építése évenként kb. egy napi, viszonylag nehéz fizikai munkát igényel. Idős, beteg személyeknek erre erejük nincs, de nagyon elfoglalt emberek sem kedvelik mindig az ilyen testi gyakorlatot. Ebben az esetben sem kell az alomszékről lemondani: van egy nagyon könnyed és hatásos cseremegoldás: a felszíni komposztálás. 

A talajképződés folyamatának a táplálása

Egy személy naponta 1,5 – 2 liter térfogatú emberi trágyát (ürülék + a hozzáadott alom) termel, ami évente legfeljebb 700 liter térfogatot tesz ki. Amint azt már az előbbiekben is láttuk, a komposztkészítés nem más, mint a lombhullató erdők talajában lejátszódó folyamatok mesterséges utánzata. A földet takaró avart itt, a komposztkészítésre szánt anyag helyettesíti, aminek a jelenléte a talaj élővilágát igen erősen serkenti, «feldobja». A giliszták a felszínen található anyagot megemésztik, ürüléküket viszont, már «elő-humusz» formájában a talajba viszik le. A giliszták életciklusa a felszínen található avar (gilisztaélelem) és az alatta lévő föld között oszlik meg. Ürülékkel teli járataikkal a földet megmozgatják, porhanyóssá és termékennyé teszik. Ezek az élőlények nagyobb megbecsülést érdemelnek, mint amennyit az emberek nekik adnak. Egy műtrágya és vegyszer nélkül rendben tartott állandó legelő földjében dolgozó giliszták-, bogarak- és baktériumok tömege nagyobb, mint a felettük legelő állatoké! A giliszták ürülékét, de a felszínen lévő anyagot is, más kisebb-nagyobb lények (baktériumok, gombák és különböző bogarak) veszik kezelésbe. A szerves anyag földre terítésével egy igen gazdag és változatos életvilág veszi kezdetét, aminek a célja – és feladata is – az élettér (bioszféra) kiterjesztése. Tulajdonképpen ez a talajképződési folyamat utolsó szakasza. Az életvilágot csak hagyni kell, és még a kemény, terméketlen sziklákon is gazdag televényföldet teremt. Ezt az élővilágot ölik és pusztítják a műtrágyás gazdálkodást követő, un. «növényvédő» szerek (amelyek mindig életet ölő mérgek).

Amikor az alomszék életteret hoz létre

A felszíni komposztálásra a kertben személyenként kb. 3 négyzetméteres területet különítünk el. Ide öntjük ki az alomszék termelését, egy kb. 15 - 20 cm vastag réteget képezve. A kiöntött anyagot takarjuk le. Erre, faleveleket, nyírt füvet, kitépett gyomnövényeket, télen szalmát használhatunk. Van aki takarásra, használt dobozokból nyert nedvesített hullámpapír lapokat, vagy esetleg papírhulladékot használ. Ez utóbbiak, bár a célnak megfelelnek, nem nyújtanak egy szép látványt a kertben. Ezzel szemben, a komposztkupacba való beépítésen kívül, ez, a cellulózban gazdag papírhulladék egyetlen, valóban környezetkímélő, hasznosítása. A talajban történő «emésztési» folyamat a nyomdafestékeket maradéktalanul lebontja. Mondanom sem kell azt, hogy a fémkapcsokat és műanyag ragasztószalagokat és címkéket előzetesen el kell távolítani.

A vödör ürítésével, lassan hátrafelé haladva, egyre nagyobb területet takarunk. A kiöntött anyag a gyomnövények kikelését és növekedését is megállítja. A néhány gyomot, amelyek a takarón átbújnak, könnyű kitépni. Amit egy évvel előtte kiöntöttünk, azt már a talaj «megemésztette». Egy év után a meg nem emésztett, főként takaró anyagot, gereblyével eltávolítjuk és az alatta lévő porhanyós talaj kész a vetemények befogadására. A gereblyével lehúzott takaró maradékot, a következő kiöntések takarására használjuk fel.

Tönkretett területek talajának az újjáélesztése

Teljesen terméketlen, építési törmelékes, köves, kavicsos, homokos, agyagos talajok élesztésére jobb a fent leírt ciklust egymásután többször is megismételni. Az építőipar bontási hulladékával feltöltött területek, nagy földmunkák, vegyi mezőgazdasági- és ipari tevékenységek által tönkretett talajok újjáélesztésére, ez a leghatásosabb és a legolcsóbb megoldás.

Ezzel a módszerrel, néhány év alatt,

a terméketlen futóhomok gazdag és termékeny televényfölddé alakul át;

a kötött agyagos talaj porhanyóssá és termékennyé válik;

a sziklás, köves kavicsos területeken egy termékeny talajréteg keletkezik (a köveket még el sem kell távolítani).

Több levelezőm jelezte azt is, hogy az így kezelt területen az első évben paradicsom palánták kelnek ki, amelyek tulajdonképpen a nyersen megevett paradicsomból származnak. Ezeket a palántákat csak ritkítani kell és a meghagyott növények, nagyon sok, rendkívüli minőségű, paradicsomot adnak. Az alomszék segítségével terméketlen kertjéből bárki virágzó kertet varázsolhat.

A módszert szabadban való táborozásnál – pl. cserkésztáborokban – is lehet használni. Itt a földre helyezett ürüléket falevelekkel, gyomnövényekkel, s utána gallyakkal letakarva a természet gondjaira bízhatjuk. Nagy hiba az ürüléket egy gödörbe ereszteni és eltemetni. Ez a megoldás nemcsak a talajvizet szennyezi (nitrát szennyezés), hanem a talaj humusztartalmát is elégeti.

Alaptalan vélemények az emberi ürülék mezőgazdasági felhasználásáról

Előadásaimat követően, gyakran hallottam az emberi ürülék mezőgazdaági felhasználása nyomán esetleg fellépő fertőzési veszélyről. Ez a gondolat a hozzám intézett levelekben is igen gyakran feltűnik. A baktériumoktól, a 19. századból örökölt félelem, itt is lépten-nyomon jelen van. Egy alapvető adat: a növények a talajban lévő baktériumokat nem veszik fel, nem építik be. Még közvetlenül emberi trágyában termelt növények fogyasztása sem veszélyes, ha azokat fogyasztás előtt alaposan megmossuk.

Érdekes megjegyezni, hogy az istállótrágyában jelenlévő fekáliás baktériumok, senkit sem zavarnak. Belgiumban a házi emésztők szippantásából eredő iszap felhasználását a mezőgazdaságban mindenütt megengedik. Pedig ebben az iszapban sokkal, de nagyon sokkal több emberi eredetű fekáliás baktérium van, mint pl. a fent leírt, ürülékből nyert komposztban.

A nagyközönség nem tudja, hogy az üzletekben megvásárolt főzelékek egy részét szippantási iszappal termékenyített földeken termelik. Az emésztőkben nemcsak a baktériumok szaporodhatnak, hanem a bélférgek petéi is életben maradnak [11].

[11]

Bélféreg peték, 18 hónapos komposztálás után teljesen elpusztulnak. A fekáliás vizet kezelő tisztító állomásokon ezek a peték a tisztított vízzel a folyóba kerülnek. A folyók vize pedig, a fürdőhelyek vizét táplálja. Egy folyóban, vagy városok, ill. folyótorkolatok közelében a tengerben fürödni elvileg több fertőzési veszélyt rejteget, mint pl. az esővízben való házi fürdés. Víztisztító állomásokban a bélféreg peték másik része, a fekáliás baktériumokkal a tisztítási iszapban marad. Mindennapi életünkben, a fekáliás baktériumokkal állandó érintkezésben vagyunk, gyakorlatilag minden fertőzési veszély nélkül. A baktériumoktól való ésszerűtlen félelmet, a gyógyszeripar és a tisztálkodási- és tisztító szereket gyártó ipar reklámjai, valamint bizonyos orvosi körök tartják ébren.

A komposztkészítés fent említett második lépcsőjében a bélféreg peték elpusztulnak. A második év vége felé az érett komposztban mikroszkopikus gombafajták is megjelennek, amelyeknek a fonalszerű «micéliumai» úgy működnek, mint az antibiotikumok: a kórózóknak minősített baktériumokat nagyrészt elpusztítják [12].

[12]

Az emberi fekáliából készített komposzt, többek között ezért nem jelent a konyhakertben semmi egészségügyi veszélyt. Érdemes megfigyelni azokat a személyeket, akik ilyen baktériumoknak tulajdonított betegségeket kapnak el. Az esetek túlnyomó többsége nem a higiénia hiányának, hanem az immunrendszer gyógyszeres leépítésének a következménye.

A kínai császár «kiváltsága»

Többször hallottam azt a történetet, ami szerint, ha a régi Kínában a termőföldeken emberi trágyát is használtak, a császár és udvara élelmét termelő kertben ez tilos volt. «A kínai császár csak tudta mi a helyes!» - mondanák egyesek. Azt is gyakran említik, hogy legelőkön a tehenek nem legelik le a ganéjon nőtt füvet. Ezek szerint «a tehenek is tudják mit nem szabad!» (csak mi nem). Az emberi ürülék nem használatára minden érv megfelel, amiből ma a baktériumoktól való ésszerűtlen félelem táplálkozik. Az előbbi érvekre csak azt mondhatom, hogy:

A kínaiak mezőgazdasági felhasználás előtt ürülékeiket nem komposztálták, ami sok fekáliás baktériumot juttatott a termőföldbe. Az is igaz viszont, hogy a régi Kínában a köznép nem volt betegebb, mint bárhol másutt a világban, ahol az ürüléket nem hasznosították. A komposztált istállótrágyával kezelt legelőkön a tehenek szívesen legelnek.

Másrészt jelenleg a mezőgazdaságban állati- és emberi ürüléket, minden előzetes kezelés nélkül is igen gyakran használnak. Ilyen pl. a szippantási- és víztisztítási iszap, valamint a nem komposztált istálló- és hígtrágya amelyekkel igen nagy mennyiségű, kórokozónak minősített baktérium kerül az élelmiszerünket termelő földekbe. Ez viszont szemmel láthatóan, a fekáliától iszonyodó személyeket, egyáltalán nem zavarja. A sokkal kevesebb baktériumot tartalmazó komposztált emberi trágya használata viszont igen! Az emberi trágya kezelésétől és használatától való félelemnek tárgyilagos alapja nincs [13]. Itt lélektani- és kulturális eredetű, ésszerűtlen iszonyról van szó.

[13]

Ezt a kérdést volt hívatott ellenőrizni a Wallónia tartomány kormánya által rendelt, «Az alomszék használata nyomán fellépő egészségügyi kockázatok felmérése» c. járványtani tanulmány, amit a Löveni Katholikus Egyetem (UCL) Közegészségügyi Intézetében készítettek 1999-2000-ben, Dr. D’Hoore vetetése alatt (Forrás: William D'Hoore, Étude du risque sanitaire du système de toilette à litière biomaîtrisée. École de Santé Publique, UCL, mars 2000). A tanulmány folyamán, két egyforma lakossági csoport, emésztéssel kapcsolatos fertőző betegségi állapotát hasonlították össze. Az egyik csoport már évek óta alomszéket, a másik hagyományos vécét használt. A betegségek gyakoriságát és súlyosságát illetően a tanulmány egyértelműen kimutatta, hogy az alomszéket használó családok egészségi állapota nem volt rosszabb, mint a másik csoporté. Még az is kiderült, hogy az alomszéket használók, általában jobb egészségnek örvendtek, mint az összehasonlítási alapul szolgáló vécéhasználók. Ha ennek a fordítottját tapasztalták volna, akkor a tanulmány az alomszék használatának a «veszélyeiről» beszélt volna. A szigorúan tudományos hozzáállás szerint, az eredmények alapján, a vécének az alomszékhez «viszonyított kockázatáról» kellett volna beszélni, ami feltehetően a végbélnyílásra felcsapódó fekáliás víznek a következménye lehet. A tanulmány végül nem tudott semmilyen tárgyilagos érvet felmutatni az alomszék használatának a veszélyeire.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a jó komposzt használata a földeket lazítja, gazdagítja és a talaj vízvisszatartó képességét is növeli. Az öntözővíz- és a növényvédő szerek szükséglete is csökken. Nem is szólva a szennyező- és gyártásához energia igényes, műtrágya felhasználásának a csökkenéséről.

Fontos megjegyezni, hogy a komposztálási folyamat már az alomszék vödörjében beindul. Nem közömbös tehát az, hogy mit teszünk a vödörbe.

Gyógyszerhasználat és az emberi trágya komposztálása

Az emberi ürülék komposztálása ügyében gyakran hallom a kérdést, ami a gyógyszerek fogyasztásából eredő maradékokat illeti. Sokan aggodalmukat fejezik ki arról, hogy folyamatos gyógyszerszedés következtében a komposztban lévő antibiotikumok, vagy más gyógyszer maradékok a termelt zöldségekben, vagy főzelékfélékben megjelenhetnek. Nagy mennyiségű antibiotikum jelenléte még a komposztkészítés folyamatát is megzavarhatja.

Nagyon ritkán fordul elő az, hogy egy család tagjai egész évben antibiotikumot szednek, vagy legalább is annyit, hogy a komposztban lévő koncentráció számottevő legyen. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az alomszék termelését a komposztban, a kerti- és konyhai hulladékok jelenléte is hígítja [14].

[14]

Ezel kapcsolatban 1998-ban az Ath-i Mezőgazdasági Főiskola Mintagazdaságában (Ferme Pilote de l'Institut Agricole de Ath, vagy CARAH) egy nagyon érdekes komposztkészítési kísérletet végeztünk. Régi házak bontásából származó, igen szennyezett, aprított faanyagot egy antibiotikumokkal kezelt ipari sertéstenyészet által termelt hígtrágyával itattunk át. Néhány napi átitatás után a belőle emelt komposztkupacból vett mintákat, gáz-kromatográfiás elemzésnek vetettük alá. A mintákban, amint az várható volt, különböző gyógyszer maradékokon kívül, nagy mennyiségű szerves szennyező anyagokat is találtunk: festékanyagokat, rovar- és gombairtó szereket, valamint faszerkezetek védelmét szolgáló, igen mérgező, szerves klórvegyületeket. Ezek mellett, még a régi festékanyagokból származó számos nehézfém is jelen volt, mint a kadmium, a cink, a higany, a réz és az ólom.

Munkatársaim nem akarták ezt a kísérletet elkezdeni, ugyanis feltételezték, hogy a nagy mennyiségű antibiotikum a komposztkészítő baktériumokat elpusztítja és komposztálás helyett legfeljebb rothadás alakul ki. A valóságban, a komposztkupacban néhány nap elteltével, a hőmérséklet megközelítette a 70°C-ot: a lélegző erjedés beindult. Három hónap elteltével, a komposztkupacból kivett mintákban antibiotikum, más szerves anyag (festékek, impregnáló szerek, stb.) csak nyomokban, a kimutathatóság határán, volt jelen.

Ezzel szemben a nehézfémek mennyisége megmaradt. Néhány előzetes különleges komposztkészítési és komposztfelhasználási kísérlet folyamán azt is megfigyeltük, hogy a komposztban jelenlévő nehézfémeket a termelt növények számára élettanilag nagy valószínűséggel elérhetetlenné lehet tenni. A kísérletek eredményeinek a megerősítésére az Európai Uniónak és Wallónia tartomány kormányának egy talajélesztő (divatosan: „rehabilitációs”) tervezetet (magyar fület sértő, idegen szóval „projektet”) mutattunk be és kértük a kísérletek anyagi támogatását. Alkalmazásképpen igen szennyezett régi ipari létesítmények talaját, valamint folyók és kanálisok kotrásából származó, szintén szennyezett, iszap kezelését javasoltuk. Siker esetén, ezeknek az igen költséges talajélesztő munkáknak a költségeit az akkor alkalmazott eljárások árának az egy ötödére lehetett volna csökkenteni. A tervezetünket megvizsgáló szakemberek tanácsára, javaslatainkat elvetették, azzal az indokolással, hogy «a komposztkészítés nem egy új technológia, amit az Európai Unió vagy Wallonia Tartomány az újítási (« jó ki magyar fejezéssel »: innovációs) program keretein belül pénzelhet». A kiírt, százezer eurós nagyságrendű pályázatot, egy holland egyetem csapata nyerte meg. Néhány évvel később részt vettem a tervezetük kiértékelésekor rendezett előadáson. Akkor ismertem meg a nyertes pályázat kutatói által kidolgozott «talajrehabilitációs» (ugyanis itt «élesztésről» beszélni nem lehet) rendszert. Röviden összefoglalva, a talaj 40 – 50 cm-es rétegét gépekkel tehergépkocsikra rakják és egy áztató-kioldó (lixiviációs) üzembe szállítják. Ott a talajban lévő nehézfémeket tömény kénsavval oldják ki. Ezután jön a kénsavas talaj, vízzel való kimosása és a víz zsírszódával való semlegesítése. A kimosott, teljesen terméketlen talajt, ezután az eredeti helyére visszaszállítják, és gépekkel elterítik. Növények ültetésére a tisztított talajt, nagy mennyiségű műtrágyával kezelik. Arra a kérdésemre, hogy mit tesznek a nehézfémekkel telített és zsírszódával semlegesített tömény kénsavval, csak azt a választ kaptam, hogy «ezt a veszélyes hulladékot, bepárlás után (hatalmas energiafogyasztással) ellenőrzött hulladéklerakó telepen helyezik el».

Visszatérve az ürülék komposztálására, a két évig tartó érlelés alatt az összes gyógyszermaradék elbomlik.

Téli komposztkészítés

Ezt a részt André Leguerrier, kanadai építész fogalmazta az északi, hideg vidékeken élő komposztkészítők számára.

A belgiumi telek, a tenger közelsége miatt viszonylag enyhék. Hidegebb éghajlatokon kísérleteket nem végeztem, így mások megfigyeléseire támaszkodom. Úgy tűnik, hogy a kemény, hideg tél nem jelent akadályt a komposztkészítés számára.

Az Amerikai Egyesült Államokban Joseph Jenkins, kísérletei alapján a komposztketrecbe télen nemcsak emberi ürüléket, hanem konyhai hulladékot is ki lehet önteni. Tavasszal, olvadáskor a télen kiöntött anyag erjedése beindul, és minden a legnagyobb rendben működik. Jenkins szerint olyan vidékeken, mint Pennsylvania (az Egyesült Államok északi részén), a komposztálásra talán két évnél több idő szükséges.

Egy kanadai, kísérlet szerint a kiöntött anyag erjedése, bár lassan, de télen is megfigyelhető. Itt, tartályban végezték a komposztálást, ami szerintem nem az eszményi megoldás: az erjedés könnyen a nemlélegző (anaerob), szagokat keltő folyamatoknak ad helyet. Azt is megfigyelték, hogy a komposzt belsejében a hőmérséklet, még igen kemény hidegben is, a fagypont felett marad.

Magyarországi kísérletek szerint, amikor a komposzt térfogata 1,5 – 2 m3 körül van, a komposzt belseje még -20°C alatt sem fagy meg.

Amikor a ketrecben télen kevés a kiöntött anyag, az bizony megfagyhat. Ekkor az erjedés csak tavasszal indul be. Ekkor a folyamat, pontosan a fagy aprító hatására, gyorsabban történik. Ne feledjük azt sem, hogy a komposztketrec felé vezető ösvényen, télen a havat tanácsos eltakarítani, ami többletmunkát jelent. A komposztrendszer helyének a kertben való kijelölésénél, ezt is számításba kell venni. Télen, nagyobb hidegben a kiöntött anyagot egyesek nem takarják le: szerintük ez felesleges, mert ilyenkor nincs még időleges szagártalom sem. A letakarásra szánt anyagot (szalmát, kaszálékot, faleveleket, stb.) jobb fedél alatt tárolni.

Alomkészítés

Az alommal kapcsolatban levelezőim körében gyakran ugyanazok a kérdések merülnek fel.

Sokan attól tartanak, hogy az alomszék elterjedésével «nem áll majd rendelkezésre elég növényi alom». A valóság az, hogy egyetlen nagyobb fa lombozata elegendő egy személy éves alomszükségletének az ellátására. Ebből könnyű kiszámítani azt, hogy egy város szükségleteit pár száz hektár erdőben begyűjthető levélmennyiség fedezheti. Ha ezután a nyert komposzt felét az erdőben szétszórjuk, az évek folyamán az erdő fatermelése jelentősen növekedni fog. Az alomkészítésre, ezen kívül a városi hulladékban lévő, újrapapír gyártására alkalmatlan papírhulladék is egy jelentős cellulózforrást képez.

Általában minden cellulóz alapú hulladékból lehet almot készíteni, vagy a városi töménybudikból származó feketevíz felszívására felhasználni. Ezeknek a hulladékoknak «zöld» energiatermelés ürügyén való elégetése egy valóságos merénylet a bioszféra ellen. Ide tartozik minden erdei- és mezőgazdasági égethető hulladék, a biometán, a bioetanol, a biodízel, stb. Az egyre sokasodó emberiség élelmiszer igényeit figyelembe véve a «biotömeg energiatermelésre való felhasználása» már a közeljövőben egy súlyos etikai kérdést fog felvetni. Egy hosszútávon is fenntartható világban, a növényi, cellulózban gazdag hulladékok helye komposztkészítő központokban lesz, ahol a töménybudikból (röviden TB) származó feketevízzel, valamint a hígtrágyával átitatva, komposztot készítenek belőle. Az így nyert komposztot, az élelmiszert termelő mezőgazdaság veszi majd fel.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy minden, cellulózban gazdag, növényi anyagból lehet almot készíteni. A legjobb alom a kertben található növényi hulladékok (szárított kaszálék, nyírt fű, falevelek, fanyesedék, gyomnövények, stb.) keverékéből készül. Egy kerti aprítógép segítségével, almot igen könnyű készíteni. Személyesen jobban szeretem az almot, energia fogyasztó gépi aprítás nélkül készíteni. A száraz növények, mint pl. a falevelek, vasvillával való keveréssel is, kis darabokra törnek. A helyi asztalosműhelyből (ingyen) beszerzett Faforgácsból is lehet almot készíteni, amit viszont jobb kerti hulladékokkal keverve használni. A fűrészpor is megfelel [15], csak használata sok port visz a házba. Ezért sokan gyengén nedvesítve használják. Irodákban a dokumentum megsemmisítő gép, nagy mennyiségű papírszalmát készít, ami tulajdonképpen alomnak is megfelel. Jobb viszont forgáccsal, fűrészporral, vagy más növényi alommal keverve használni. A kereskedelemben kapható, növényi cellulózból készült macska alom is használható, bár ez egy igen költséges megoldás. Ásványi anyagokból készült macska almot soha ne használunk (macskának sem!). Afrikai városokban, és Franciaországban is, almot sokan készítenek kartonpapírból és minden, a városi hulladékból kivehető, papírból. Karton dobozokat és újságpapírt, nedvesítés után igen könnyű kis darabokra tépni, ami szárítás után alomnak használható. Aprítás előtt a fémes kapcsokat, és a műanyag ragasztószalagokat, címkéket el kell távolítani. Amint azt már említettem, a nyomdafesték anyagok a komposztáláskor teljesen lebomlanak. Használt konyhai papírtörlőket és szalvétákat is az alomba lehet aprítani.

[15]

Angol nyelvterületeken, Joseph Jenkins nyomán alomnak csak fűrészport használnak. Innen van a «sawdust toilet» elnevezés. A fűrészpor nem az eszményi alom. Bár a szagokat hatásosan megköti, a «sawdust toilet»-tekből kiöntött anyagból nehezebb jó komposztot készíteni. Az ilyen komposztkupac könnyen tömörödik, és benne, levegő hiányában, nemlélegző folyamatok alakulnak ki. A szagok megjelenésén kívül nem elhanyagolható mennyiségű ammónium nitrát is keletkezik, ami a talajban pontosan úgy működik mint egy műtrágya: a talaj maradék humuszkészletét felemészti. 

Ami az elnevezést illeti, újabban Joseph Jenkins az alomszéknek «humanure toilet» nevet adta. Kanadában, a francia TLB (toilette à litière biomaîtrisée) nyomán az angolra fordított BLT (biolitter toilet) elnevezés kezd terjedni.

Mit ne tegyünk az alomszékbe?

A föld

Az ürülék szén/nitrogén (C/N) arányszáma elég alacsony; a humuszképződéshez nem alkalmas. Ilyenkor, elegendő szén hiányában, a nitrogén ammóniává alakul és elvész. Föld hozzáadásával a C/N arány nem változik, tehát a nitrogén, kellemetlen szagú ammónia formájában elpárolog, ill. ammónium nitráttá alakul. Ez történik akkor is, amikor a földekre nem komposztált istállótrágyát szórnak ki. A keletkező ammónium nitrát ekkor pontosan úgy működik, mint egy műtrágya [16]. Nyomában nemcsak a nitrát szennyezés, hanem a földalatti vizekben, a mérgező nitrit (NO2-) ionok is megjelennek.

[16]

Ugyanez a helyzet a kereskedelemben árult száraz toalettek, szárított fekália termelésének a kerti felhasználásakor is. Ezeknek a toaletteknek, a szép színes képekkel díszített reklámfüzeteiben, az elektromos ellenállással (energiafogyasztással!) kiszárított fekáliát «komposztnak» nevezik, ami különös fényt vet az illetékesek talajtani ismereteire.

A tőzeg

Ezt a, nem felújítható, anyagforrást kertészetekben nagy előszeretettel használják. A tőzeg a homokos talaj vízvisszatartó képességét növeli, amíg az agyagos talajt kissé fellazítja. Gyengén savas kémhatású. Magas széntartalma miatt az alomszék tartályában a C/N arányt feljavítja. Azt is megfigyeltem, hogy ennek ellenére a tőzeg, a szagokat nem nagyon állítja meg [17].

[17]

Ezt a jelenséget, munkatársaim a tőzeg savas jellegével magyarázták. Ennek az ellenőrzésére, ecettel átitatott növényi alommal is kísérleteztem, ami még a tőzegnél is savasabb. Tehát a tőzeg savas jellegét és a magas C/N arányt itt is megteremtettem. Az eredmény meglepő volt: az ecetes növényi alom a szagokat megállította; a tőzeg nem! A C/N arány emelése tehát az enzimes szagképző folyamatok megállítására nem elegendő. Ha tehát a C/N érték egy szükséges feltétel, akkor mi lehet az elegendő feltétel? Erre a kérdésre az általam megkérdezett szakemberek válaszolni eddig nem tudtak. A választ Rudolphe Steiner mezőgazdasággal foglalkozó munkájában találtam meg, amit viszont a mai tudományos világ nem fogad el. Ha az olvasó tudni szeretné a válasz, villámpostán erre a kérdésre bárkinek válaszolok. Rudolf Steiner mezőgazdasági munkáinak részletes tudományos elemzése és főleg kísérleti ellenőrzése hiányában, szerintem tudománytalan álláspont a bio-dinamikai mezőgazdasági módszereket elvetni és «tudománytalannak» minősíteni. Rugalmas és nyitott hozzáállással, Steiner munkásságában egy tudományosan nagyon is termékeny talajra bukkanunk, ami számos igen fontos felfedezés forrása lehet.

A fahamu és a mész

A fahamuból a víz nagy mennyiségű kálium sókat old ki, főleg karbonát (KCO3), bikarbonát (KHCO3) és hidroxid (KOH) formájában. Az oltott mész nem más, mint kalcium hidroxid Ca(OH)2, ami a levegőn lassan bikarbonáttá Ca(HCO3), ill. mészkővé CaCO3 alakul. Az összes itt említett vegyület erősen bázikus kémhatású, ami a keletkező humuszsavakat semlegesíti, ill. lebontja. Fahamu és mész hozzáadásával ugyan a szagokat kissé megkötjük, viszont a szervetlen nitrogén vegyületek (pl. ammónium- nitrát és karbonát) keletkezését serkentjük, ami a talajban szintén úgy működik, mint egy műtrágya.

Ezzel magyarázható a nem fenntartható mezőgazdasági módszereket terjesztő szakemberek tanácsa, ami szerint a komposztot, használat előtt mésszel, vagy hamuval kell kezelni. Ez az eljárás a terméshozamokat ugyan növeli, de a talaj humuszkészletének az «elégetése» árán. Ezért mondják az öreg parasztok: «a mész az apát gazdagítja, de a fiát koldusbotra juttatja». Én csak annyit tennék hozzá, hogy a műtrágyák és a növényvédő szerek hatásai is azonosak.

Gyümölcstermelésnél, pontosan a magas kálium tartalma miatt, a komposzthoz egy kevés fahamut is adhatunk, de a fahamut ne tegyük az alomszékbe.

Fontos megjegyzés

A következő rész csak a biodinamikával foglalkozó földművesek és kertészek számára hasznos. A Rudolf Steiner munkái nyomán létrejött módszert, a hagyományos mezőgazdasági szakemberek, bár annak eredményeit eddig kísérletileg nem nagyon ellenőrizték, minden vizsgálat nélkül, elvetik. A bio-dinamikai mezőgazdaság ennek ellenére igen figyelemre méltó eredményeket tudott eddig felmutatni, különösen a termékek ízgazdagsága terén. Talán egyes szakemberek a bio-dinamikához való rugalmas és nyitott álláspontomat el fogják ítélni, de ez engem nem zavar. Egy mezőgazdasági módszer minőségét, én nem annyira az elméletek (tehát, amit ma «tudományosnak» minősítenek), hanem a terepen látható és mérhető eredmények alapján értékelem.

A következőkben, bár a bio-dinamikában használatos kifejezéseket fogom használni, az még nem jelenti azt, hogy a bio-dinamikát alkalmazó földművesek, vagy kertészek magyarázatait fenntartás nélkül elfogadom. Másrészt azt is kijelentem, hogy olyan rendhagyó személyiségek, mint Rudolf Steiner, Louis-Claude Vincent, Jean Pain, Paul Moray, vagy Louis Kervran sokak által «tudománytalannak» minősített munkássága nagyobb figyelmet érdemelne. Ezeknek a tudósoknak az eredményeit a jelenleg mindenki által elfogadott elméletekkel, magyarázni nem lehet. Ami viszont nem jelenti azt, hogy ezekben a munkákban nincs valami igazság. Igazán tudományos álláspont, mindenek előtt a kísérleti eredmények vizsgálata és ellenőrzése. Az eredmények alapján, esetleg más szóhasználattal (Steiner esetében), vagy ügyetlenül megfogalmazott (Louis-Claude Vincent esetében) elméleteket, teljes egészükben, hiba lenne elvetni. Ez olyan, mint amikor a kisbabát a fürdővízzel kiöntjük. A vizsgálat nélküli elvetés nem tudományos, hanem érzelmi álláspont. Tudomásom szerint ezeknek a kutatóknak a munkásságát eddig még senki komolyan meg nem vizsgálta. A tudomány történetében számos példát ismerünk, idejében fel nem ismert lángeszű tudósok üldözéséről, vagy félretételéről. A Magyarországon is ismert Semmelweis Ignác munkáit sem értették meg kortársai, ami a következő kijelentésre késztette ezt a lángeszű orvost: «Az igazság soha nem győz, csak ellenségei halnak végül meg». A történelem, sajnos, neki adott igazat.

A földműveseknek 1924-ben tartott előadás sorozaton Rudolf Steiner felhívta a figyelmet arra, hogy az embernél, az öntudat megjelenésének egyik következménye az ürülék dinamikus erejének az eltűnése volt. Ami a vegyi- és élettani összetételét illeti, az emberi ürülék a földek trágyázására legalább olyan alkalmas, mint pl. az istállótrágya. Ezzel szemben, amikor bio-dinamikai készítményekkel dolgozunk, emberi trágyával az a «plusz» amit ez a módszer adhat a hagyományos (bár vegyi anyagok nélküli) mezőgazdasághoz képest, nem jelenik meg. A bio-dinamikusok ilyenkor azt mondják, hogy az emberi trágyának «nincs dinamikája». Az emberi ürülék kezelésére Steiner a fekáliás víznek, egy alacsonyabban fekvő réten való kiöntését, vagy szétszórását tanácsolta. Amikor az alomszékről van szó, legtöbb bio-dinamikus, még ma is ehhez tartja magát. Szerintük az emberi ürüléket a földeken nem kell felhasználni. Innen már csak egy lépés vezet a vízöblítéses vécé fenntartásához, aminek a fekáliás vizét egy réten «környezetkímélően» (?) szét lehet szórni.

Ennek ismeretében, több bio-dinamikával foglalkozó, nagy tekintélyű szakemberrel folytattam igen érdekes eszmecserét, amelyek nyomán néhány új elemet vihetünk ebbe a vitába.

Steiner idejében, földünkön alig 3 milliárd ember élt. A föld lakossága jelenleg ennek több mint a duplája és állandó, erős növekedésben van. 1924-ben megengedhettük magunknak azt a fényűzést, hogy az ürülékünkben lévő szerves anyagokat a mezőgazdaságban ne használjuk fel, bár esetleges mérhető (?) különbségek csak a bio-dinamikával kezelt földeken lehetnek. A szárazföldi bioszférában az emberi biotömeg a szarvasmarhák és sertések társaságában a második, vagy a harmadik helyet foglalja el. Biotömegünket csak a rovarok tömege haladja meg (ami talán a jövő legfontosabb fehérje tartaléka lesz). Ebből kifolyólag a földön «termelt» emberi ürülék összes tömege, nem egy «elhanyagolható mennyiség» mint amit a víztisztítással foglalkozó mérnökök sokszor állítják. Ezt a hatalmas biotömeget (évente kb. 320 millió tonnát) víztisztítás vagy energiatermelés (biometán) ürügyén nagy hiba lenne szétrombolni és szennyezéssé alakítani. A benne lévő szerves nitrogén mennyisége a világ mezőgazdaságában felhasznált nitrogén 40%-ával egyenértékű [18]. Túlnépesedett földünkön az emberi ürülék is a bioszféra szerves része, ami élelmiszerünk megtermeléséhez egyre szükségesebb lesz.

[18]

Ezt az adatot egy, a Löveni Katholikus Egyetemen (UCL) 2000-ben megjelent tanulmány idézte. Jelenleg ez a szám feltehetően magasabb. Forrás: M. Bertaglia, Séminaire en pollution de l'environnement 1998-99. Université Catholique de Louvain (Belgique). Unité de Génie Biologique. Ezt az adatot nem ellenőriztem, bár az emberiség ürülékében lévő évi nitrogén mennyiséget, jó közelítéssel bárki kiszámolhatja. Egy ember, ürülékével évente legalább 5 kg nitrogént (N-ben kifejezve) termel. 6 milliárd ember évi nitrogén termelése tehát legalább 30 millió tonna! Ez bizony nem egy « elhanyagolható mennyiség », amit víztisztítás ürügyén nitrát szennyezéssé lehetne büntetlenül alakítani. Ebből a 30 millió tonna szerves nitrogénből a víztisztítás kb. 133 milliárd tonna nitrátot szabadít fel.

Az istállótrágya «dinamikája» nem anyagi jellegű, hanem tudományosan egy «információnak» minősül. Ezt az «információt» a tehenek – a bio-dinamika elvei szerint – a szarvuk, mint antenna, segítségével a világegyetemből gyűjtik be. A kérődzők emésztő rendszerében a felvett élelem három fokozaton meg át, amelyeket, molekula szinten, két teljesen rendezetlen (kaotikus) állapot választ el. Egy matematikai modell szerint a világegyetemből (kozmoszból) jövő «információ» csak ebben a teljesen rendezetlen állapotban juthat abba az anyagba, amiből istállótrágya lesz. Steiner azt is többször hangsúlyozta, hogy a dinamika nem mennyiség kérdése, hanem itt egy lökésről, impulzusról van szó. Ezért engedhetjük meg magunknak azt, hogy néhány gramm bio-dinamikai készítménnyel (preparátummal) dinamizált, hektoliter nagyságrendű vízzel, akár egy hektár földnek adjuk meg a megfelelő dinamikai «impulzust». A tehéntrágya dinamikája az emberi ürülékből teljesen hiányzik.

Amikor kertünkben, konyhai-, és kerti hulladékon kívül, komposztkészítéshez csak emberi ürülék áll rendelkezésre, oda is bevihetjük a tehéntrágya dinamikáját. A komposztkupac építésénél, egy-két vödör (lehetőleg egy bio-dinamikai) tanyáról beszerzett istállótrágyát keverünk a komposztba. Bevitele előtt, a német Maria Thun nyomán, a trágyát egy sima deszkalapon, vagy kövezeten, egy lapát segítségével 30 – 50 tojás, mozsárban porrá tört héjával húsz percig dinamizáljuk. A felépített komposztkupacba ekkor a többi preparátumot is bevihetjük. Szalmával való letakarás után, a kupacot, 20 percig dinamizált macskagyökér preparátummal, egy seprő vagy kefe segítségével, nagy cseppekkel megszórjuk. Több, mint 20 évi bio-dinamikai gyakorlat szerint az ilyen komposzttal kezelt kertben a bio-dinamikai készítmények igen jól és hatásosan működnek.

Érdemes megjegyezni, hogy az alomszék működési elve is egy bio-dinamikai alapon nyugszik. Amint azt már az előbbiekben láttuk, a szagok megfékezésére az ürülékhez növényi almot kell adni. Tudományosan, ezt a szagfejlesztő élettani folyamatok cellulózzal való inhibíciójával, lehet magyarázni, ami teljesen igaz. Azt is megfigyelték, hogy a trágyából készített komposzt 60-as C/N érték felett már nem áraszt kellemetlen szagokat, ami szintén igaz, de nem ez a teljes igazság. Tőzeggel kezelt trágya, még a 60-as C/N érték felett is bűzlik. Itt a bio-dinamika adja a talány kulcsát. A C/N érték beállítása a szagok megállítására nem elegendő. Ehhez idézzük fel Steiner tanácsait a komposztkészítéssel kapcsolatban. Szerinte egy helyesen kezelt komposzt nem más, mint egy mesterségesen létrehozott élőlény. A komposztkészítés már az alomszék vödörjében beindul, mégpedig a növényi alom által bevitt éter erőkkel amelyeket az ürülékben lévő asztrális erőkkel hozunk össze. Ezzel a keverékkel, az ürülékben magától lejátszódó, kellemetlen szagokat gerjesztő, bomlási folyamatokat állítjuk le. Mint egy valóságos élő szervezetben, beindul a humuszképződés folyamata. Mint miden élő szervezet, a komposzt is rendelkezik egy éter- és asztrális testtel. A vizelet és a fekália szétválasztásával, ez az élő szervezet nem jöhet létre. Mint minden élő szervezetben, a víz a közvetítő elem, amit a komposztban a vizelet biztosít, mielőtt abban a bomlási folyamatok beindulnának. A vizelet külön tartályban, növényi alom nélküli tárolásakor, a benne lévő urea (karbamid) magától elbomlik. Így érthetővé válik az is, hogy a vizelet és a fekália szétválasztásával a skandináv toalettekben a szagok is megjelennek, amelyeket csak bonyolult és költséges ventilátor rendszerrel lehet a házból eltávolítani. Az ennek következtében elbomlott szerves anyagot a humuszképződés folyamataiba már visszavezetni gyakorlatilag lehetetlen. A tárolt és hígított vizelet kerti felhasználásának pontosan olyan környezeti behatása van, mintha kertünkben hígtrágyával öntöznénk.

Megjegyzés: A kiszárított növényi anyagban, bár szunnyadó alakban, az étertest ereje még jelen van. Ez az étertest, szerves nitrogénvegyületeket tartalmazó vizelet jelenlétében újjáéled. Az ásatag növényi anyagban, mint a tőzeg, az étertest teljesen meghalt. Ezért nem alkalmas a tőzeg sem alomnak, sem a komposztkészítésre.