2014. március 27., csütörtök

Volánbusz kilométerek

Mikor hazafelé tartok, Dunakeszin át vezet az utam. Volánbusszal járok Újpest Városkaputól Dunakeszi Városházáig. A távolság a Google Maps alapján 9,1 kilométer; ennek ára 250 forint. Ha viszont azzal a járattal megyek, amelyik betér az Dunakeszin lévő Auchan áruházba, a jegy ára 310 forintba fog kerülni. Pedig az áruház majdnem félúton található Budapest és Dunakeszi között.

Miért drágább az a jegy, amelyik csak félútig visz el engem?

Jogos a kérdés. Az alábbi térképen szemléltetjük a Városkapu és Városháza közti távolságot, valamint a helyközi autóbuszjárat útvonalát:


Látható, hogy az egyik vonal letér a 2-es főútról és kacskaringózik egy kicsit az M0-ás autópálya körül, majd betér az Auchanhoz. Ez a hosszabb útvonal.

A jegypénztárban rákérdeztem, hogy miért drágább az Auchanig a jegy, mikor Városháza jóval messzebb van Budapesttől? A pénztáros azt felelte, hogy a távolság nagyobb, mint 10 kilométer, ezért ez már más árkategóriába tartozik. Csodálkoztam rajta, de mivel nincs a fejemben GPS, ezért elsőre nem szálltam vitába a hölggyel. 

Nyaranta a Runtastic nevű GPS-alkalmazást használom a kerékpárútvonalaim rögzítéséhez, ezért elhatároztam, hogy a segítségével utána járok annak, vajon a kitérőkkel tényleg hosszabb-e az út az Auchanig, vagy csak megint hülyének néznek minket? 

Véleményem szerint az Okosok rendesen elcseszték az M0-ás megyeri szakaszát, mert indokolatlanul nagy kerülőket tesz meg az azt övező felhajtó-labirintus, és kétlem, hogy ezt nem lehetett volna egyszerűbben megszerkeszteni. Az Interneten rákeresve könnyű szerrel találunk ennél nagyobb autópálya-labirintusokról készül légi felvételeket, amelyeken látni, hogy sokkal de sokkal egyszerűbben, szebben és praktikusabban oldottak meg azt a kivitelezők.

Két képet azért mellékelek ezek közül:


 

Ezzel szemben a magyar "tudományos szakemberek" ennyit tudtak kiszopni a kisujjukból: 



A kérdőjellel jelölt helyen például miért vitték ki a körforgalmat a tó mellé? Terveznek oda valamit? Lakóparkot? Gyárat? Mert jelenleg az út a nagy semmibe vezet, viszont alaposan megfuttatja az autósforgalmat a környéken: aki lehajt az autópályáról, annak el kell mennie a tó partján lévő körforgalomhoz, majd onnan jut csak tovább a bevásárlóközpontig.

Egy példa a szép és közérthető autópálya-kereszteződésekre München mellől:


A térképeket összehasonlítva könnyen megállapítható, hogy sajnos a Megyeri híd olyan helyre épült, ahol vajmi kevés hely áll rendelkezésre a le- és felhajtásra; a híd lábánál pedig északon ipari park, délen természet-védelmi terület, az ún. Homoktövis tanösvény található.

Azt azért megjegyzem, hogy érdekes módon a Megyeri híd építésénél már nem vették figyelembe a tanösvény értékeit, hanem simán áthúzták rajta az autópálya nyomvonalát, és az abból leágazó bekötőutat, tehát kétlem, hogy a tanösvény veszélyeztetése gátolta meg a tervezőket a normális - a münchenihez hasonló - út kialakításában. 

Mivel a részleteket nem ismerem, így csupán laikus szemmel tekintve állapítom meg a környék elcseszett mivoltát. Nem hiszem el, hogy nem lehetett volna egyszerűbben megszerkeszteni a jelenleg indokolatlanul nagy kitérőket és csatlakozásokat. 

Mindenesetre - hogy a cikk témájánál maradjunk - fogtam a telefonom, bekapcsoltam a GPS-t, majd lemértem a Városkapu-Városháza közötti pontos távolságot. Alább mellékelem a kacskaringókról készült képernyőképet. 

Mikor a busz a bekötő útról felhajt az M0-ra, majd eléri az auchanos lehajtót, már 7 kilométernél járunk. Ezután még forgolódik egy darabon, mire elindul az Auchan felé.



Mire beáll az áruház megállójába, már 10.26 kilométer a megtett út hossza, vagyis, mivel 10 kilométer felett vagyunk, a buszjegyem 310 forintba kerül! Innen a jegy ára egyébként a Városházáig változatlan marad, mert azt hiszem 5 kilométerenként változik a tarifa, és ez pont belefér abba a sávba. 



Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a busz a kilencedik kilométer előtt belefut egy körforgalomba, amiről simán letérhetne az áruház melletti főútra, de nem teszi, hanem az egész bevásárlóközpontot Decatlonnal és Bauhaussal együtt megkerüli, majd északról hajt be az áruház területére! Ez az út kb. másfél kilométert jelent, s ez az a párszáz méteres különbség, ami miatt az Auchanba jóval drágább kijutni, mint a jóval messzebb lévő Városházára! Értik ugye?

Csak, hogy tisztában legyünk a távolságokkal, ismét megmutatom a lap tetején lévő képet:



Városháza 250 forint, Auchan áruház 310 forint...
A kacskaringók miatt.

Egyszer előfordult velem, hogy az Auchan felé haladó busszal mentem el a Városházáig. Az Auchannál ellenőrök szálltak fel a buszra, majd kérték a menetjegyemet. Kérdőre vontak, hogy miért ezzel a busszal megyek, mikor ez a másik vonalra szól. Azt feleltem, hogy a jegyre ez nincs ráírva merre megy, csupán a megállók nevei és a távolság, azaz "Újpest Városkapu - Dunakeszi Vh., 10 km". Az ellenőr közölte, hogy ez a járat hosszabb, mint 10 kilométer, ezért többet kellett volna fizetnem. Persze jöttek a büntetős dumával, de leráztam őket annyival, hogy nekem nem mondták mennyi kilométer ez az út, és nem is kötelességem tudni, viszont a busz a Városházáig jár, a jegyem a Városházáig szól, úgyhogy lehet tiplizni, hagyjanak engem békén a gondjaikkal.

Az ellenőrök nem forszírozták a kérdést, így odébbálltak. Valahol nekik is igazuk van, meg nekem is. Jogos a drágább jegy hosszabb út esetén, de laikusként nekem nem kötelességem ezt megállapítani. Ha a buszvezető felszálláskor nem szól rám, hogy menjek át a másik járatra, mert a kilométerem arra szól, akkor nyugodt lélekkel felszállhatok erre is. Így jártunk, ha már egy nyomorék kereszteződést nem tudnak megvalósítani rendesen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése