2014. október 31., péntek

Halloween

Nekünk, magyaroknak elsősorban a hollywoodi filmekből is jól ismert jelenetek: a félelmetes maskarákat viselő, házról-házra bekopogó, édességet követelő gyerekek, csontvázakkal, kivájt tökből készült rémisztő fejekkel, szellemekkel, gnómokkal és mindenféle borzalommal feldíszített házak és kertek jutnak eszünkbe a "halloween" szó hallatán. Mindez talán elmenne a móka, a morbid szórakozás szintjén, ha nem lenne a halál és erőszak “élesben” is jelen ezen az éjszakán. Mert az ünnep velejárójának mondhatjuk az olyan tragikus eseteket, hogy ilyenkor gyermekek tűnnek el, majd aztán holttestüket később valami erdőszélen megtalálják (ez az Egyesült Államokban gyakori „mellékterméke” ennek az ünnepnek). Ezt az estét a „poénból” elkövetett garázdaságok és a céltalan vandalizmus kíséri. Az ilyen események arról árulkodnak, hogy Halloween bizony messze több, mint egy ártatlan, szórakoztató vidám ünnep.


Az angol Halloween megnevezés korábbi formája a középkori „all Hallow’s eve” volt, az eredeti ó-angolban pedig „Eallra Hālgena ǣfen”. Jelentése: „minden szentek estéje”. Magyarországon inkább a „Mindenszentek ünnepe”-ként ismert ez, a katolicizmus részévé tett ünnepnap. A Halloween és a Mindenszentek ünnepe tehát ugyanazt jelentik. Hogy miért tartják a Halloween-t olyan furcsa szokásokkal kísérve, ami szokatlan egy átlag katolikus számára? Azért, mert a Halloween-hez kötődő szokások, hagyományok az ünnep eredeti pogány formájának a hagyományaiban gyökereznek, amelyeken a katolikus egyház, nyilvánvaló okoknál fogva, módosított némileg.

A ma Halloween-ként és Mindenszentek-ként megtartott ünnep elődje a Samhain volt, ami jóval megelőzi a kereszténységet, hiszen több mint 2000 évvel ezelőtt vált hagyománnyá a Brit szigeteken és a nyugat-európai kelta druidák között. A druidáknak évente két különleges áldozati ünnepnapjuk volt, a Beltane, amit Május 1. napján tartottak meg, s ami egyebek mellett a nyár születését szimbolizálta; és a Samhain október 31-én, ami pedig a nyár halálát jelentette. Mindkét alkalmat a „bone fires”, azaz a máglyák meggyújtása kísérte. Tudnunk kell azt, hogy mindkét ünnep gyökere ahhoz a pogány Baál-imádathoz és az azzal kapcsolatos emberáldozati napokhoz nyúlik vissza, amitől a Biblia Istene szigorúan eltiltotta népét. 

Baal

A Samhain jelentése „nyárvég”, amit október 31-én és november 1-én tartottak meg ünnepként. Ekkorra már véget ért a kései aratási idény, a terméseket betárolták, a levelek lehullottak, a napok pedig hidegre fordultak és korán sötétedett. Az állatokat bekarámolták, és mindenki készült a fagyos téli napokra. Ugyanakkor a druidák hite szerint október 31-e estéjén elmosódik a határ a holtak és az élők világa között. A halottak szellemei visszatérnek, a tündérek és egyéb szellemi lények beléphetnek a fizikai világban élők birodalmába, hogy megszállják és zaklassák az embereket. 


Ezen az éjjelen a kelták részben azért öltöztek be különböző ijesztő szellemeket és démonokat utánzó maskarákba, hogy a gonosz lelkek a magukénak nézzék és békén hagyják őket. Ezt önmagában még be is lehetne tudni úgy, mint egy babonákkal átitatott pogány hiedelmet, ám ennél messze többről van szó. Ugyanis a druidák, vallási meggyőződésből fakadóan, elképesztően kegyetlen áldozatokat végeztek ezen az éjszakán. Ezen az estén aratott a halál, mert ez egy rituális áldozati nap volt, amikor a különböző állatok mellett embereket is feláldoztak, gyakran elevenen égetve meg azokat! És pontosan ez a velejéig sátáni spirituális elem az, ami igazán meghatározza ennek az ünnepnek a tartalmát és arculatát:

Amikor október 31-én beesteledett, a druida klánok felöltötték fehér csuklyás kámzsájukat, s kezeikben sarlókat, valamint a kelta keresztet tartva megkezdték fáklyás felvonulásukat. A felvonulás kezdetekor megöltek egy rabszolgát, majd a holttest bal bokájára kötelet kötve vonszolták azt maguk után. A druidák addig mentek, amíg egy házhoz, vagy faluhoz értek, s ekkor a ‘trick or treat’-nek megfelelő követelésüket kezdték kiáltozni. Mindig egy rabszolgalányt, vagy egyéb női személyt követeltek maguknak. Amennyiben a lakosok nem adtak ki egyetlen leányt sem, úgy a druidák a halott rabszolga vérével nagy hexagramokat, vagyis hatágú csillagokat festettek a falu házainak ajtóira és falaira. Ezután megidézték „az éj szarvakat viselő vadászát”, hogy valakit rémítsen halálra abból a házból vagy faluból az éjszaka folyamán. Amennyiben a ház vagy falu lakosai megadták a „treat”-et, a druidák egy emberarc formájára kivájt tököt helyeztek a ház, vagy kapu elé. A kivájt tökbe egy emberi faggyúból készült gyertyát gyújtottak, hogy az tartsa távol a gonosz szellemeket. Így a „Jack O’ Lantern” a Sátánnal való együttműködést szimbolizálja" (David J. Meyer: “Halloween and the Forces of Darkness”)

Talán sokak számára szinte hihetetlen, de ehhez a kíméletlen rítushoz vezethető vissza a népszerű „trick or treat” hagyománya. A házról-házra járó druidák, amennyiben nem kaptak feláldozandó embert, “hexelték” a házat, illetve halált hozó átkot szórtak a ház lakosaira. 

A [falra festett] hexagram magához vonzotta a démoni seregeket, akik aztán megszállták a házat azzal a céllal, hogy annak lakóit vagy az őrületbe kergessék, vagy halálra rémítsék” (“America’s Occult Holidays”, 20. o.).

Ha pedig a ház ura kiadta a háztartásának valamely tagját, akkor kapott egy kivilágított tökből készült fejet, annak jeléül, hogy együttműködött és ezáltal (sátáni) oltalom alá került. Ez a halál angyalától megóvó Peszah bárány ajtófélfára kent vérének a szánalmas, morbid és cinikus sátáni utánzata (az Ellenség módszeresen használja az Isten által megadott igazságokat eltorzított változatban, hogy az ember spirituális felét könnyebben a hálójába kerítse).

A druidák ezen emberáldozati rítusa elevenedik fel akkor, amikor a szülők engedik gyermekeiket, hogy vidáman, csapatokba állva bejárják a környék házait „trick or treat”-elni. A cukorkák helyettesítik az emberáldozatokat, de ugyanazt a célt szolgálják: behódolni a halál urának. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy úgy a szülők, mint gyermekeik, ha szimbolikusan is, de a Sátánt, a halál urát (Héb. 2:14) és a halál kultuszát éltetik! És ismételt figyelmeztetésként: ezen a napon a sátáni titkokba mélyebben beavatottak továbbra is véghezvisznek valós emberáldozatokat.

Tudni kell, hogy a druidák az egykori Baál-imádat utódlói voltak és innen erednek az emberáldozati rítusaik is. 

A druidák szokásait még Julius Cézár is megemlítette az i.e. I. század közepe táján. Amikor Julius Cézár egy rövid időt a Brit szigeteken töltött, megdöbbenve látta, hogy ott a színtiszta Káld misztériumvallást gyakorolják.

A Gall [kelta] nemzetek rendkívül babonásak (…) Vagy embereket áldoznak az isteneiknek, vagy pedig ígéretet tesznek önmaguk feláldozására. A szertartásaik levezetői a Druidák, akik azt tartják, hogy a halhatatlan isteneket csak azzal lehet kielégíteni, és az emberi életet megváltani, ha emberáldozatokat adnak nekik, és nemzeti szokásuk az, hogy ezeket meghatározott rítusok alkalmával [ünnepeken] végzik el. Az emberáldozatokat [ekkoriban] úgy végeztek el, hogy vékony gallyakból egy emberformát fontak (angolul wicker man) és miután áldozatukat abba behelyezték, felgyújtották azt" (Julius Cézár, Commentarii De bello Gallico  VI.13–18.)

A Samhain katolikus ünnepnappá válik

A modern Halloween kellékei és tradíciói tehát ezeket az ősi időket tükrözik, és mindez érthetőbbé teszi azt, hogy a Halloween-t miért is ünneplik meg oly módon, ahogy azt gyakorlói teszik. De hogyan válhatott egy ennyire nyilvánvalóan okkult töltetű ünnep keresztény ünnepnappá? Azoknak a nem kelta-angolszász területeken élő katolikus embereknek, akik először találkoznak a Halloween-nel kapcsolatos szokásokkal és elrémüldözgetnek rajta, fel kellene fogniuk, hogy maguk is ezt az ünnepet ülik meg Mindenszentek estéjén. Még ha némileg finomított kivitelben is:

"Ahelyett, hogy a [katolikus] egyház kioltotta volna az ősi hagyományok gyakorlatait, az egyházfők létrehozták azok keresztény változatait: a középkortól kezdve a Mindenszentek ünnepe, illetve a Halottak napja felváltották az olyan ősi kelta ünnepeket, amelyekkel a halált ünnepelték" (Bannatyne, Lesley Pratt, Halloween: An American Holiday, an American History, Facts on File, Inc., New York, 1990, 10. o.)

Más szóval, a pogány hagyományok különböző elemeinek mesterséges módon álkeresztény töltetet adtak. Habár a kivájt töklámpást felváltotta a mécses, de lényegében mindkettő ugyanazt szimbolizálja. A világi kereszténység által ünnepelt Mindenszentek napja tehát a Samhain némileg finomított változata, amit eredetileg a katolikus vallást felvevő kelta tömegek pogány igényeinek kielégítésére tettek egyházi ünneppé. A katolicizmusban az ünnep állítólagos célja az elhunyt keresztény „szentekről” való megemlékezés. Ennek a megünneplését gyakorolják a katolikusok, az anglikánok, valamint a protestáns felekezetek némelyike is. A bibliai kereszténység álláspontja szerint minden egyes hívő ember szent, azaz Isten által elválasztott egyén. A szentek nem a keresztények egy külön kategóriáját képzik, hanem a szentek maguk a keresztények!

Ha felfogjuk a Halloween démoni eredetét, akkor igen nehéz megérteni azt, hogy miért tette magáévá oly sok jóravaló keresztény ember ezt az ünnepet a Mindenszentek ünnepének formájában. Senkinek ne legyen kételye afelől, hogy ez a druidák Samhain-jának megünneplése:

"A Mindenszentek ünnepe nem más, mint a novembert elhozó éjszakának, a pogány Samhain-nak a folytatása" (Bonwieck, James, Irish Druids and Old Irish Religions, Dorset Press, 1984, 87. o.)

"Számos hagyományos hittétel és szokás asszociálható a Samhain-nal … ennek gyakorlata folytatódott október 31-én azzal, amit a Mindenszentek ünnepeként ismerünk. A Hallow Even-ből kaptuk a Halloween megnevezést" (Halloween, and Other Festivals of Death and Life, The University of Tennessee Press, Knoxbille, TN 1994, 16. o.)


"Kevés olyan ünnep létezik, ami furcsább és paradoxabb történetet mondhat magáénak, mint a Halloween. A meghatározás szerint ez egy római katolikusok által gyakorolt virrasztóünnep, a Mindenszentek ünnepe … [ugyanakkor] Halloween egyértelműen a druida papok által végzett rítusokhoz köthető" (Douglas, George William The American Book of Days, The H.W. Wilson Co., New York, 1948, 741. o.)

A szó szoros értelmében több száz további ilyen idézettel szolgálhatnánk, de maradjunk meg e néhánynál és lépjünk tovább. Vizsgáljuk meg inkább azt, hogy milyen körülmények között lett keresztényesítve a Samhain:

Nos, I. Gergely pápa i.sz. 601-ben idejét látta annak, hogy szélesebb területekre terjessze ki a katolikus egyház hatáskörét. Ennek megfelelően az i.sz. 7. században a katolikus hittérítők elárasztották a Brit szigeteket és Írországot, hogy további tömegeket nyerjenek meg a katolicizmusnak. Ezeken a területeken ezidáig nagyrészt a druidizmust, kisebb részt pedig az igaz bibliai kereszténységet gyakorolták. A célkeresztben elsősorban a hatalmas kelta népesség állt, az igazi nagy akadályt csupán a mélyen gyökerező babonás hiedelmük jelentette. 

I. Gergely pápa volt annyira dörzsölt, hogy ne próbálja kitörölni a keltákból azt, amihez oly szorosan kötődtek. Ennek megfelelően utasította fő angliai misszionáriusát, Millitust, hogy ne állítsa le az ilyen ősi pogány ünnepek megtartását, hanem inkább alakítsa azokat az egyházi szertartásokhoz, méghozzá az indítékok pogányról keresztényire való megváltoztatásával. Utasította őt arra is, hogy a pogány kelták templomait hagyják meg, csak helyezzenek azokba keresztény oltárokat, így nyerve meg őket a „hitnek”.

És mivel szokásuk az, hogy [ünnepeiken] számos ökröt feláldoznak a démonoknak, azok helyébe legyenek más ünnepélyek téve, amivel felváltjuk [az eredetit], mint egy nap azoknak a szent mártíroknak dedikálva, akiknek a földi maradványai ott [azokban a templomokban] vannak elhelyezve. Az ilyen alkalmakon aztán az egykori pogány templomból keresztény szentéllyé alakult épület köré gyűlve faágakból hajlékot készíthetnek maguknak és tartsák meg az ünnepélyt nagy vigadalommal. (…) Ha az embereket hagyjuk, hogy élvezzék a világi örömöket, készebbé válnak arra, hogy kívánják a szellem örömeit is” (I. Gergely pápa tanulságos Millitos-hoz írt levelének egy részlete )

Ez remek példája annak a bevetté vált katolikus stratégiának, miszerint ha meghagyják a pogányok szokásait, hiedelmeit és gyakorlatait némileg keresztényesített formában, akkor megnyerik őket az egyház számára. A különböző pogány kultúrák sajátos ünnepeit hagyták az adott terület hívőinek megtartani, a szélesebb körben gyakorolt ünnepeket pedig a későbbiek folyamán az egyetemes katolicizmus részévé tették. A Halloween-nek ez az utóbbi, méltányosabb sors jutott, amikor i.sz. 835-ben IV. Gergely pápa elrendelte, a Halloween/Mindenszentek ünnepének hivatalos katolikus ünnepé való tételét. Enélkül a fordulat nélkül a Samhain minden bizonnyal megmaradt volna a kelták bizonyos elemei által gyakorolt helyi, sajátos tradíciónak. 

A babiloni misztériumokat öröklő, és azokat tovább éltető katolikus felekezetnek köszönhetően azonban az emberiség jelentős hányada által elfogadott ünneppé vált. Sátánnak gondja van arra, hogy megőrizzék hagyományait (ha rak is valami külső látszatot, fátylat a mélyebb tartalom leplezésére). Az némileg érthető, hogy a Sátán uralma és megtévesztése alá rekesztett pogányok urukat éltetik ünnepeik által. Az is érthető, hogy Sátán sikeresen visszaterelte a kereszténység nagy részét a maga ideáihoz. Egy dolog azonban érthetetlen és elfogadhatatlan, mégpedig az, ha Isten igaz népe közül bárki is visszatér ehhez az okádáshoz (2 Pét. 2:22; Gal.4:9) azáltal, hogy valami módon részt vesz a Halloween megünneplésében. Emlékezzünk Illés próféta szavaira: Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baal, akkor kövessétek azt!

A Halloween babiloni eredete és a Baál imádathoz való kapcsolata

Ha végigmegyünk az ünnep történetén, ahogy e cikkben is tettük, akkor aránylag jól dokumentáltan követhetjük azt, hogy miképpen vezethető vissza a keresztényesített Mindenszentek ünnepe a pogány druidák Samhain ünnepéhez. De az ünnep gyökerei még ennél is mélyebbre vezetnek. Ha alaposabban megvizsgáljuk, akkor visszavezethetjük a szálakat egészen Babilonig, az emberáldozatokat követelő rítusok szülőhazájáig. Ennek egyik formája a kánaáni baál-imádat és moloch-imádat volt. Baál egy ősi, a mezőgazdasággal asszociált istenség volt, ilyenformán a görög Krónosz és a római Szaturnusz megfelelője. Ezek az istenségek mindannyian emberáldozatokat követeltek maguknak, úgy férfiakat, mint nőket, de elsősorban gyermekeket. Baál és Moloch követői elevenen elégették a gyermekáldozatokat.

Alexander Hislop a The Two Babylons című könyvében közvetlen kapcsolatba hozza a druidák áldozati szokásait a baál-imádókéval:

A druidák által imádott isten Baál volt, amint azt a ‘Baál-tüzeik’ is mutatják. Tudjuk, hogy ők emberáldozatokat adtak vérszomjas isteneiknek. Bizonyított tény, hogy gyermekeiket tűzbe vitték Moloch-ért, hiszen ez le van jegyezve a Jeremiás 32:35 és Jeremiás 19:5-ben, amiből látható, hogy mindkettő [a baál-imádat és druidizmus] ugyanannak a rendszernek a részét képezte” (Hislop, The Two Babylons, 232. o.)

Hislop véleménye szerint – s ezt sokan osztják – a Kahna-Baál (Baál papja) titulus szülte meg a kanibál kifejezést, amit az emberevőkre használunk. Tény, hogy a baál-papok és a druidák alkalmanként fogyasztottak áldozataik húsából, s ezt már Plinius is lejegyezte az i.sz I. században. 

Számos, az ünnepnapok eredetét kutató további egyén szintén kapcsolatba hozza a Samhain-t a baál-imádattal:

Több, Halloween-hez kötődő szokás az ősi Baál ünnepek hagyatéka. További idekötődő szokások pl. a druidák tüzében szenvedők jajkiáltásainak értelmezéséből való jóslást elevenítik fel” (George William Douglas, The American Book of Days 569. o.)

Halloween. Nem más, mint Samhain estéje … az elsőszülött gyermekek feláldozása …  Samhain éjjele a rettenet és a veszély éjszakája volt” (National Geographic.1977, Május, 625-626. o.)

Az elsőszülöttek feláldozását feleleveníti a Dindshenchas [középkori ír verses eposz], amely leírja, hogy Samhain alkalmával gyermekeket áldoztak fel” (Rogers, Nicholas. Halloween: From Pagan Ritual to Party Night, p. 17. o.)

November elsején ünnepelték Samhain-t (Halloween-t), és tüzek gyújtásával köszöntötték Baált” (Kelley, Ruth Edna, The Book of Hallowe’en, Lothrop, Lee and Shepard Co. Boston, 1919)

„(...) mivel emberevők, és egyébként is nagyétkűek, és mivel tiszteletbeli dolognak vélik, hogy amikor apjuk meghal, elfogyasztják azt (…)” (Strabo, Geography 4:4)

A Baal-Tinne konkrétan a május 1-én gyújtott tüzekre utal, de neve nyilvánvalóvá teszi a druidák baál-imádatát. Május 1. szintén egy emberáldozati nap volt, ami ma a háttérhatalmi elit által kreált “munkások napjaként” vagy „munka ünnepeként” van újraértelmezve és világszerte ünnepeltetve.

A Szentírás gyakran tesz utalást ezekre a rettenetes pogány áldozatadásokra. Isten szemében a legnagyobb bűnök közé számított az, amikor népe, Izrael elfordult tőle és ezeknek az isteneknek kezdtek szolgálni, gyermekeiket a pogányok rítusai szerint a tűzben feláldozva:

Jeremiás 19:5 - Magaslatokat építettek a Baalnak, hogy elégessék tűzzel fiaikat, amit egyáltalán nem parancsoltam, sem el nem rendeltem, de még csak eszembe se jutott.

Jeremiás 32:35 - Magaslatokat építettek Baalnak a Ben-Hinnom völgyében, hogy ott fiaikat és lányaikat tűzbe küldjék Moloch tiszteletére, amit egyáltalán nem parancsoltam nekik, mert eszembe sem jutott, hogy ilyen utálatos dolgot megtehetnek; és így bűnbe vitték Júdát.

Közismert tény, hogy Izrael házának tíz törzsét (a későbbi “elveszett tíz törzset”) a bálványimádat miatt adta Isten az asszírok fogságába, s ez elsősorban a baál-imádatot és az azzal kapcsolatos szokásokat jelentette. A kitelepített izraeliták között ott voltak a baál-imádó elemek és azok papjai is. A későbbiek folyamán az elveszett tíz törzs egy nagyobb hulláma a keltákként lett ismert, e néven tűntek fel, majd telepedtek meg Nyugat-Európában és a Brit szigeteken. Az idők folyamán az egykori baál-imádat némileg módosult és a baál-papok átadták helyüket a druidáknak. A kutatóknak nem volt igazán nehéz dolguk a hagyományok hasonlóságait és kapcsolatát felfedni. A különbségek felszínesek: pl. a korabeli Kánaánban és Babilonban egy Moloch képére készített szobor-katlanban égették el az áldozataikat, ezzel szemben a druidák a “Wicker Man”-nak nevezett, gallyakból font, emberformájú ketrecbe zárva.

Áldozat bemutatása Moloch tiszteletére

Megjegyzendő, hogy az elveszett tíz törzs nemzetségeinek csupán egy kis hányada volt bálványimádó. Amikor az első angolszász telepesek, a keresztény pilgrimek 1620-ban megvetették lábukat az észak-amerikai kontinensen, betiltottak minden pogány eredetű ünnepet és hagyományt, köztük Halloween-t és a Karácsonyt is! A későbbi, egyre fokozódó bevándorlási hullámok miatt ez természetesen megváltozott, de Amerikában nem ünnepelték a Halloween-t egészen 1845-ig. 1845-50 között hatalmas éhínség sújtotta Írországot (a hírhedt “ír krumplivész”) és csaknem egymillió ír bevándorló érkezett Amerikába, akik magukkal hozták a Samhain-t, illetve a Halloween-t is.

A mostani korszak végére a kelta/angolszász nemzetek olyannyira elpogányosodtak, hogy vészjóslóan illik rájuk Ézsaiás próféciai üzenete:

Ézsaiás 28:18 - Ti ezt mondtátok: Szövetséget kötöttünk a halállal, és egyezségre léptünk a holtak hazájával. Ha jön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk, a hamisság a rejtekhelyünk.

Az okkult rendszerek összefonódásai

A Halloween a halál kultuszát ünnepli, a halált dicsőíti, ami egyben a luciferi titkos társaságok jellemzője is. A kivájt tök, és a számos titkos társaság által emblémaként használt koponya és csontok más formában, de ugyanazt szimbolizálják. A modern okkultizmusnak számos formája, “iskolája” van, amelyeknek egyenként megvan a maguk sajátos fókusza. Ugyanakkor a különböző okkult rendszerek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, s egy ilyen kapocs a Samhain/Halloween, pontosabban az ősi október 31-i áldozati ünnep. Megtartják a boszorkányoktól a Sátán egyházán át a Bohemian Grove politikai elitjéhez tartozó tagságáig mindannyian:

Samhain: Ez a “boszorkányok újéve” s a legfőbb sabbat, amelyből minden egyéb [ünnep] ered” (RavenWolf, Silver. Teen Witch, 42. o.)

A Halloween egyike a modern Witch-ek [boszorkányok] négy fő, vagy nagy-szombatjának, és ez a messze a legfontosabb és legnépszerűbb az általuk megtartott nyolc ünnep közül. A boszorkányok újéve Halloween-nel kezdődik, amit rítusok elvégzésével tartanak meg” (Dunwich, Gerina, The Pagan Book of Halloween, 120. o.)

Halloween-t az Anton LaVey által megalapított Sátán egyháza is jeles ünnepnapként tartja meg:

Az egyén születésének napja után a két legfontosabb sátánista ünnepnap a Walpurgisnacht (május 1.) és a Halloween” (LaVey, Anton Szandor. The Satanic Bible,  96. o.)

A sátánista egyház egy főpapja, Blanche Barton pedig a Church of Satan weboldalán a következőket írja az ünnepről:

Ez a legjámborabb embernek is megadja a lehetőséget arra, hogy egy éjszaka erejéig belekóstoljon a gonoszságba. Módjukban áll táncot lejteni az ördöggel … Azt látom, hogy ezen az éjszakán a világ minden táján összejönnek a sátánisták kis csoportjai, hogy  poharat emeljenek a pokol seregeire

Az USA elitjének egy exkluzív klubja a Bohemian Grove, ahol nyaranta találkozik az amerikai politikusok és üzletemberek színe-java. Az itt végbemenő rítusok között található “a gondok elégetése” megnevezést viselő szertartás. A rítus gyakorlói druida kámzsákba öltöznek és jelképesen emberáldozatot adnak egy nagy bagolynak [a Halloween dekorációinak egy fontos kelléke a bagoly], ami szintén az egykori Baál és Moloch imádatához vezethető vissza.


Ahogyan a Karácsonynak, úgy a Halloween-nak is van egy erősen kommersz oldala, s az ünnephez kapcsolódó dekorációknak, maskaráknak, a kizárólag csak erre az alkalomra csomagolt édességeknek óriási forgalma van. Ez pedig azt jelenti, hogy az oktalan fogyasztók hatalmas további bevételhez juttatják azokat a multinacionális óriásvállalatokat, amelyeket a beavatott luciferiánus háttérhatalmi elit birtokol (hasonló példa erre a Valentin nap és a Karácsony céltalan vásárlási láza is). 

Sátán és beavatottai az emberiség elpusztítását tűzték ki célul, és nem csak hogy megünnepeltetik az emberekkel a halálukat, de még jól meg is fizettetik velük azt!





Harkályok elleni védelem

Folyamatosan hallani panaszokat azzal kapcsolatban, hogy az ősszel menedéket és eleséget kereső harkályok lyukakat vájnak az épületek szigetelésébe. E madarak hatékony riasztása sok esetben nem megoldható, és a biztos védelmet csupán a harkályálló építési technológiák alkalmazása jelentene.


A nagy fakopáncs (kép: Orbán Zoltán)


A harkályok egész testfelépítése azt a célt szolgálja, hogy a függőleges fatörzseken kapaszkodva képesek legyenek erőteljes csőrcsapásokkal messze hangzó jelzőhangot adni, táplálékot keresni és költőodút készíteni a kemény faanyagban.

A harkályrongálások alapvetően a habosított polisztirollemezekkel (hétköznapi nevén "hungarocel" vagy "nikecel") szigetelt és vakolatburkolattal fedett épületeket érinti. Harkály falrongálások nem csak külterületi, erdőségekkel határos zöldövezetekben történnek, melyek kapcsán kijelenthető, hogy az ember benyomul a madarak természetes élőhelyére, hanem belvárosi területeken is. Különösen ősszel, amikor elsősorban az egyébként nem vonuló harkályok azévi fiataljai nagyobb területeket bekóborolva bárhol feltűnhetnek, ahol (szó szerint) legalább néhány fa van.

A harkályok távoltartására jelenleg nem áll rendelkezésre olyan hatékony riasztóeszköz vagy riasztási módszer, ami BIZTOS és HOSSZÚ TÁVÚ megoldást jelentene, BÁRHOL (kül- és belterületen egyaránt), BÁRMEKKORA FELÜLETEN (többszintes épületeken, toronyházakon is) alkalmazható lenne, és ilyen előreláthatóan a közeljövőben sem várható.

Ráadásul a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) rendelkezése alapján a védett állatok riasztása zöldhatóságiengedély-köteles. Mivel a Magyarországon élő nyolc odúkészítő fakopáncs-, harkály- és küllőfaj mindegyike védett, és ezek közül hét faj lakott területeken is gyakori vagy előfordul, a törvényi rendelkezés a falrongálási probléma kezelésére is kiterjed, ami így a technikai nehézségek mellett bürokratikus kötelezettségekkel is terhelt.

A falrongálások kétféleképpen jelentkeznek:

- a több éve zajló országos szigetelési programnak köszönhetően egyre több épület kap ilyen burkolatot, amivel párhuzamosan folyamatosan nő az új falrongálási esetek száma;

- a már megrongált épületek javítása az esetek jelentős százalékában nem hoz tartós eredményt, mert a madarak nagyon nagy gyakorisággal visszatérnek a falakra, ahol elsőként gyakran a betömött lyukakat pucolják ki, majd újak készítésébe kezdenek.

Mai tudásunk szerint biztos megoldást az jelentene, ha a szigetelőréteget fedő burkolat harkályálló lenne. Ennek alternatívája, ha ez a réteg olyan sima (anyagában nem porózus, rés- és fugamentes) és markolásbiztosan kemény a sarkokon is, amin a tűhegyes karmú, elképesztő szorítóerejű harkályok sem tudnak megkapaszkodni, így esélyük sincs kárt okozni, valamint, ha a szigetelést fedő, a harkályoknak egyébként kapaszkodófelületet jelentő felület olyan vastag és erős, hogy azt a madarak nem tudják megbontani a hajlatokban és a sarkokon sem.

A harkályok nem tudnak megkapaszkodni és lyukakat vájni síküvegen, sima és függőleges fém-, csiszolt műkő- és márványfelületen, ugyanakkor gond nélkül megmásszák és jelzőhangadásra rendszeresen használják (tehát csőrcsapásokkal "tesztelik") a beton- és a rozsdás fémoszlopokat, festett deszkafelületeket is.


A mindennapok tapasztalata azt mutatja, hogy az épületek külső szigetelésére általánosan alkalmazott, habosított polisztirolhab-lemezekből, az ezt fedő műanyag- vagy üvegszálas rabichálóból és a néhány mm vastag, vízzáró külső vakolatból álló technológia nem harkályálló (lásd a képen fent).

Hiába fedi a szigetelőanyagot apró szemű, puszta kézzel elszakíthatatlanul erős rabicháló, és akár egy felnőtt ember súlyát is elbíró teherbírású vakolat, ezeket a harkályok játszi könnyedséggel áttörik. További probléma, hogy a tapasztalatok alapján a harkályokat kimondottan vonzzák a befoltozott lyukak, amiket előszeretettel keresnek fel és rongálnak meg újra és újra. 

Megrongált, kijavított, majd ismét megrongált falszakasz

A madarakat riasztással nem lehet hatékonyan távol tartani a falaktól. A több emelet magasságú üvegfalra ragasztott ragadozómadár-sziluetteknek sincs semmiféle elrettentő hatása, s a fakopáncsok ezek jelenléte mellett is megrongálták a falakat. Mivel a riasztás nem működik, a harkályok éveken át visszatérhetnek, kilyukaszthatják a javított részeket és újakat is készíthetnek. 

Ráadásul még szerencsésnek is tekinthetjük magunkat, amiért Európában nem élnek gyűjtő küllők (Melanerpes formicivorus), amelyek családi közösségei az amerikai kontinensen ezerszám készítik makktároló lyukaikat fák törzseibe és ágaiba, illetve alkalmi károkozásként faépületek falába, tetőzsindelyeibe, és az itthonihoz hasonló technológiával készülő polisztirolhab-szigetelésbe.

Az amerikai kontonensen élő gyűjtő küllő (Melanerpes formicivorus) néhány óra vagy egy hétvége alatt képes lyukak százait vájni a polisztirolhab-szigetelésbe, amiket azután makk téli raktározására használ. 



Milyen gondot okoz?

A harkályok szigetelésbe vájt ökölnyi lyukai, amikből egy-egy épületen akár több tucatnyi vagy ennél is több lehet, olyan esztétikai problémát jelentenek, melyek csökkentik az ingatlan forgalmi értékét, a javítások pedig akár milliós pluszköltséget is jelenthetnek.

Nem elhanyagolható a jelenség pszichológiai faktora sem. Ennek első eleme, hogy nem létezik olyan egyszerű, olcsó és hatékony riasztási megoldás, amivel a harkályok távol tarthatóak a falaktól. A többnyire sok emelet magasságban lévő lyukak megjavíttatása nem egyszerű, ipari alpinista szakembereket vagy állványozást igényelnek, melynek megszervezése rengeteg utánjárással jár. Figyelembe véve, hogy ez a drága és macerás javítás ráadásul többnyire eredménytelen is, mert a madarak rendszerint újra és újra visszajárnak a falakra és szinte mindig a megjavított felületeket rongálják meg elsőként, a károsultak a tehetetlenségérzet miatt egyre idegesebbek. Ezt fokozza, hogy a madarak falrongálása zajos tevékenység, ami lakóépületek és visszajáró harkályok esetében az emberek intim szférájában teremt tartós stresszhelyzetet. Nem segít az sem, hogy a károsultak magukra hagyatottnak érzik magukat, mert – az érintettektől származó információink szerint – a biztosítók harkálykárra nem fizetnek.

A harkályok falrongálása műszaki problémákat is okoz, elsősorban rontja a hőszigetelés hatékonyságát. A nagyobb kiterjedésű lyukaknál beázás is fenyeget, télen a beszivárgott víz megfagy, melynek következtében a külső vakolat súlyával terhelt szigetelés kisebb-nagyobb szakaszokon elválhat a faltól és akár le is szakadhat. A mechanikai állagromlást az is fokozhatja, hogy a tartósan nyitva maradó lyukakba (márpedig ezek tartós javítása nem biztosítható) más állatok – denevérek és itt költő madarak is beköltöznek.

A megoldás

A harkályok könnyű, üreges csontszerkezetű, szaruval fedett csőre sérülékeny, a madarak a látszat ellenére nagyon vigyáznak rá, ezért korábban úgy gondolták, hogy a jelenleginél vastagabb és ellenállóbb szigetelésburkoló-réteg megoldás lehet a falrongálási problémára, mert a madarak a néhány próbakoppintás alapján túl keménynek tűnő felületeket (pl. beton- és téglafal) a továbbiakban békén hagyják. Ez csak részben vált be: abban az esetben hagyták békén e keményebb falfelületeket, ha a harkály hangjelzés céljából kopácsolt a falon, különben fészekrakáskor továbbra is kikezdték az ellenállóbb felületet. Vasbetonból pedig evidens, hogy nem készítünk takarást a szigetelőanyagra. Hangkeltés céljából egyébként egy hangosan kongó műholdvevő antenna is tökéletes célt szolgál...

A vastagabb vakolat helyett talán megoldás lehet az, ha a tető kilógó gerendáitól kezdve egészen a talajig madárhálót feszítünk ki, amelyet - mivel az nem érintkezik a fallal - a harkály képtelen a csőrével átütni, hiszen nincs rajta kemény felület, ahol kopogtathatna, mert a háló könnyűszerrel hajlik és lengedezik a madár súlya alatt. A madárháló ugyan nem szép, de  nem is zavaró a látványa, ráadásul mindenképp visszatartja a madarakat a kopácsolástól.

Gyűjtő küllő esetén talán érdemes a makkot mi magunknak összeszedni, majd egy tárolóban a fákon lógatva felkínálni a madaraknak, hátha előfordulhat az az eset, hogy zavarukban abbahagyják a fafúrást és inkább rászoknak az elébük tett étekre.

Jó ötletnek tűnik a mesterséges odúk kihelyezése is, amely azt jelenti, hogy a harkály szemében jobb megoldásnak tűnik beköltözni a kész otthonba, mint órákon-napokon át tartó munkával kialakítani egy lyukat a falba. 

Ami semmiképp sem nyújt megoldást, az a műbagoly. A vadászboltokban és barkácsáruházakban beszerezhető, üldögélő madarakat megjelenítő különböző műbaglyok nem madárriasztó, hanem madárcsalogató eszközök – de előfordulhat, hogy a harkályok esetében hatásosak és távolt tartják a madarakat.


A probléma az, hogy az éjszaka világához tartozó, nappal nyílt helyen üldögélve látható bagoly látványa nem elriasztja, hanem épp ellenkezőleg, vonzza, támadásra ingerli a madarakat, a kistestű énekesektől a varjúféléken át a ragadozókig. Azért is kapható műbagoly vadászboltokban, mert ezeket tisztásra  álítva oda lehet csalogatni, és leskunyhóból könnyebb lelőni a vadászható varjúféléket. Ez a vadászati mód az "uhuzás", amit a faj védetté nyilvánítása előtt élő uhuval végeztek. A madarak baglyokat támadó viselkedését használják ki a kutatók például a kék vércsék kutatásában, a felnőtt madarak befogásában  és gyűrűzésében.

Éppen ezért műbagoly kihelyezése jó eséllyel nem riasztja, hanem éppen elenkezőleg támadásra ingerli és vonzza a környék madarait, illetve ebben az esetben is jelentkezik a hozzászokás, illetve ragadozómadár-sziluetteknél említett láthatósági probléma.

Az eredményes harkályriasztás nehézségének alapvető oka az, hogy autonóm, fejlett intelligenciájú, kíváncsi, ugyanakkor rendkívül jól alkalmazkodó és speciális madárcsoport képviselőit szeretnénk folyamatosan távol tartani a hatalmas, olykor több ezer négyzetméternyi falfelülettől. Ezért nem csak az fontos, hogy megfelelő riasztó kulcsingerekkel rendelkező eszközöket használjunk, hanem az is, hogy ezeket ne csak a rongálás helyszínén, de egy időben az épület egészén alkalmazzuk és akár hetente többször is helyezzük át.

Amennyiben nem így teszünk, a madarak még gyorsabban megszokják az eszközöket, és ezt követően gyakorlatilag semmiféle bevethető megoldás nem lesz többé hatásos, mert semminek nem dőlnek be! A szükségmegoldások keresése közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy olyan madarakat próbálunk elriasztani a házainktól, középületeinktől, melyek velünk élnek a zajokkal, fényekkel erősen terhelt településeken, tehát nem dőlnek be akárminek. 

A harkályok

A világon élő több mint 200, a verébtől a varjút meghaladó méretig változatos nagyságú harkályfaj közös jellemzője, hogy testük különleges módon alkalmazkodott a fák ágai és törzse nyújtotta élőhelyhez. Karmuk a ragadozómadarakéhoz hasonlóan erős és hegyes, lábujjaik szorítóereje pedig az egyik legerősebb a madárvilágban, hogy függőlegesen és függeszkedve is képesek legyenek haladni a gyakran teljesen sima, kéregmentes felületeken is. Farktollaik csévéje (szára) merevítőborda-szerűen kemény, hogy a hanyatt dőlést megakadályozva megtámassza a madár testét. Csőrük négyélű árhoz hasonlít, hogy akár a legkeményebb fafajokat is meg tudják munkálni. Nyelvük hosszú, akár a testhossz kétharmadában is kinyújtható, ragadós bevonatú, és többszörösen szakállas szigonyfejhez hasonlóan „szőrös” hegyű, hogy a járataikból ki tudják piszkálni a farontó rovarok lárváit, vagy egyes fajok fel tudják nyalogatni a kicsorgó fanedvet.

Az Európában élő kilenc odúkészítő harkályfajból nyolc Magyarországon is él. Ezek közül hét lakott területeken is gyakori vagy előfordul, méretük a verébtől a varjúig terjed.

A harkályok számára a fatörzsek, faágak függőleges világa táplálkozó- és szaporodóhelyet egyaránt kínál. Táplálékkereséskor változatos módon használják erős csőrüket. Táplálékukat – a közhiedelemmel ellentétben – nem kizárólag a fák belsejéből, hanem a kéreg alól vagy akár a talajról (elsősorban hangyabolyokból) szerzik, de esznek magokat és terméseket (mogyoró, makk, fenyőtobozból fenyőmagot), és zsákmányolnak fészekben ülő, még menekülésre képtelen madárfiókákat is. Amikor farontórovar-lárvákat keresnek mélyen a fatörzsekben, a lárvák akár több méterre elhallatszó rágóhangja alapján kezdik el megbontani a fát. A céljuk az, hogy a járatok falát a lárvához minél közelebb törjék át, ahonnan "szálkás" végű nyelvükkel ki tudják piszkálni azokat.

A harkályok nemcsak táplálékot keresgélnek a fákon, de itt készítik fészeküregeiket is, jelentős mértékben segítve ezzel számos odúköltő faj (cinegék, légykapók, csuszka, nyaktekercs, seregély, verebek stb.) életét is. Annak köszönhetően, hogy a nálunk élő harkályok veréb és varjú nagyság közötti méretűek, egy harkályokban fajgazdag területen a nagyobb madarak (kék galamb, macskabagoly, füleskuvik, szalakóta, búbos banka) is költeni tudnak.

Végül, de nem utolsó sorban a harkályok udvarló, területkijelölő hangadásra is használják a fákat. Kellő tapasztalattal az egyes harkályfajok a jelzőhangjuk alapján el is különíthetők, amint a hangerősítőként működő száraz ágakon, törzseken messze hangzó géppuskaropogás-szerű, doboló hangot keltenek.