2014. április 25., péntek

A kétfejű csalogány

A természet játékai néha felettébb csodálatosak. Ki ne emlékeznék a hírlapokban számtalanszor emlegetett siami ikrekre, kik csípőjüknél fogva úgy össze vannak nőve, hogy elválasztásuk az egyiknek bizonyosan, de talán mind a kettőnek halálát vonná maga után.

Ez ikrek nagy csodálatot költöttek a hol megjelentek, a valóban meg is érdemlik azt. Azonban ama tünemény mellett, melyre most kezd fordulni a világ figyelme, a siami ikrek csodaszerűsége felettébb megcsökken.


A siami ikrek mindegyike önálló külön egyén s testének minden szerve önálló külön organismusnak része. Csak az őket összekötő porczogó szerű testrész az,ami válhatlanul összeköti Őket, de azért két ember az tökéletesen.

Amerikában azonban közelebb egy „kétfojü csalogány“ név alatt ismertté lett mulat leány költött csodálatot. Nem akartak róla tudomást venni az európai lapok, amerikai humbugnak vevén az egészet, mígnem közelebb Londonban érkezett meggyőzni a világot, hogy ő csakugyan létezik.

E két fejű leány tulajdonképen szintén két lény, összenőtt mulat, kettős gyermek s 1851-ben született Eszak-Karolinában. Az egyik testvér eleitől fogva nagyobb volt valamivel a másiknál. A kettes alak szinte külön emésztő, érzéki, lélekzési organizmussal bir, de - s ebben különbözik a siámi ikrektől - a vércsere tagadhatlan köztük, s a hátgerincznek is közösnek kell lenni, mert pl. a rheumatikus fájdalmakat mind a kettő érzi, szintén a lábnak, kéznek stb. minden mozdulatát. Ellenben a gondolkozás, hang és a többi szervi működés teljesen el van különitve nálok. Hangjuk zengzetes, ezért nevezték el őket kettős-fejű csalogánynak. Derékig mind a két test külön van kifejlődve, úgy szintén csípőtől lefelé. Az öszszenövés középen nem egyenkező irányban, hanem kissé ferdén vonul. A testvérek ennélfogva mindig egy oldalon alusznak, miért is arczcsontjaik az egyik felén jobban ki vannak fejlődve mint a másikon s az egész arcz ferde alakot vőn. Négy lábon járnak nagy könnyűséggel, így is tánczolnak.

A kétfejű csalogányának igen jó idénye volt Londonban, s a királynő a Buckingham-palotába is bevezetteté Millie Christinét, mint őket nevezik.

Ez a természeti tünemény bármi csodás is, még sem első. Több mint 700 év előtt Biddenden angol faluban két nővér élt, Chul-Khurst Mary és Elisa. Ezek nemcsak csípőjüknél, do válluknál is össze voltak nőve 8 kettejüknek csak két karjuk volt. Az egyiknek jobb és a másiknak bal karja egymásba nőtt - e természetes köteléket képezett köztök. A hagyomány szerint 34 éves korukig éltek, amikor a testvérek egyike meghalt. Az életben maradottnak azt tanácsolták, hogy vágassa le a hullát magáról; de ő azt mondta, hogy inkább megválik az élettől, mint testvérétől. Hat óra múlva megbetegedett ő is és meghalt. Tekintélyes vagyonát a testvérpár még életében szülőhelyének adta. Emlékükre a biddendeinek még most is minden húsvétkor összenőtt testvéralakú mézesbábokat sütnek.

Vasárnapi Újság, 1871.

Elisa and Mary Chulkhurst


Ajánló:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése