Miniszterelnöki palota

A századok során sok dicsőséget, de egyszersmind sok viszontagságot megért ősrégi budai vár ma úgyszólva már csak névben él. Azok a fal- és bástyamaradványok, melyeket a városrendezés munkája még meghagyott, csupán arra szolgálnak a hosszú hátú várhegy peremén, hogy a lejtők földjét megkössék, vagy a rajtuk belül álló házsorok külső alapzatait támogassák. De maga a várbeli városrész is mindinkább kivetkőzik régi színéből és alakjából s újnál-újabb és pompásnál-pompásabb építkezésekkel illeszkedik be a főváros nagyszerű és rohamos megújhodásába, fejlődésébe. Minden esetre legnevezetesebb és páratlanul nagyszabású itt a királyi palota kibővítése, mely már eddigi munkálataival is teljesen új képet adott a Várhegy déli végének; pedig még alig fele van készen az itt tervezett alkotásoknak. Az újítás hatalma sorra vette közelebb a királyi palota nevezetes szomszédját, az avult miniszterelnöki palotát is, mely nagyon is egyszerű külsejével már-már ki kezd ríni évről évre fényesbedő környezetéből, fekvésével pedig akadályozza a vele érintkező Szent György-tér szabályozását, melynek közepére az Erzsébet királyné emlékezetére állítandó szobormüvet szándékoznak elhelyezni. 

Báró Bánfly Dezső volt miniszterelnök már végleg megállapította a mostani épület lebontásának és a helyette emelendő új miniszterelnöki palotának a terveit úgy, hogy a lebontást már ezen a tavaszon meg is kezdték volna. Az időközben történt kormányváltozás azonban egyelőre megakasztotta a tervek végrehajtását. Széli Kálmán, az új miniszterelnök, tekintettel a főváros törvényhatóságának előbb sikertelenül hangoztatott kívánalmaira is, arra határozta el magát, hogy tüzetesen megvizsgálja a már kész terveket s hajlandó hozzájárulni azok módosításához, vagy esetleg teljes megváltoztatásához. 

E miatt az új palota építése némi halasztást szenved, de természetesen el nem marad. A főváros hatósága, minthogy az imént említett terveket már véglegeseknek volt kénytelen tekinteni, fényképi fölvételeket készíttetett a lebontandó miniszterelnöki palotáról, liiven azon rendes szokásához, hogy a kiválóbb nevezetességű épületeket a lebontás vagy gyökeres átalakítás előtt fényképekben, vagy olykor gipszöntvényű kisebbített másolatokban is megörökíti s megőrzi az utókor számára. A miniszterelnöki palotáról készített ezen fényképi fölvételek közül most mi is bemutatjuk olvasóinknak az érdekesebbeket s egyszersmind a palota múltjáról is elmondunk röviden egyet-mást. 

A Várhegy keleti szélén, épen a Lánczhíd irányában s a királyi palotához tartozó régi, most lebontás alatt levő fegyvertári épülettel szemközt álló egyemeletes palota magánczélra épült 1806-ban. Sándor Móricz gróf építtette, kinek nevét vakmerő lovas-bravúrjairól ma is emlegetik, mert nem csekélyebb dolgokat vitt véghez, mint hogy palotája lépcsőin az emeletre föllovagolt, a Duna zajló jégtábláin átszökdeltette paripáját Budáról Pestre, vagy négyes fogatával lehajtatott a vároldal hosszú lépcsőzetén. Ö tőle a palotát később Zichy Ferraris gróf, ettől pedig Pallavicini Alfonz őrgróf vásárolta meg, ki aztán hitbizományi birtokának részévé tette. Utóbb az állam váltotta magához a palotát 150,000 forintért, meg két Andrássy-úti háztelekért, melyeket szintén a hitbizományba illesztett be az őrgróf. 

A Sándor-féle palotát az esztergomi érsek is meg akarta venni prímási palotának, de szándékával elkésett, mert az állam megelőzte s a rendkívül szerencsés helyen fekvő épületet az új alkotmányos korszak beállta alkalmával miniszterelnöki palotának rendezte be, miután előbb egy ideig gróf Coronini Cronberg Konrád országos főhadparancsnok lakott benne, majd 

pedig bérházul szolgált 1866 végéig. 1867 elején már az új korszak első magyar miniszterelnöke, gróf Andrássy Gyula költözött be a palotába, melynek hivatalos- és fogadótermeit állami költségen elég díszesen bebútoroztak. A családi lakosztályt a maga bútoraival és dísztárgyaival rendeztette be a gavallér főúr, ki gyakran adott fényes lakomákat és pompás estélyeket. Az ő idejében azok voltak a palota legszebb napjai, a melyeken Erzsébet királyné is el-ellátogatott a grófnéhoz, az ő kedvelt "szomszédasszonya"-hoz. Volt rá eset, hogy olyan reggeli órában ment oda, mikor Andrássyné még látogatás elfogadására föl sem volt készülve. De ez a jóságos királynét legkevésbbé sem bántotta, sőt mosolyogva üzente be a szolgálattevő komornától, hogy ne zavartassa magát a grófné, mert a szomszédasszonya akar vele találkozni. A királyné, ha a Várszínházban megjelent, előadás után nem a kijáraton távo­zott, hanem a színházat a miniszterelnöki palotával összekötő zárt folyosón gróf Andrássynéhoz ment s nála teázott a Szent György­térre néző szögletteremben. Gróf Andrássy Gyula 1*71 -ben külügyminiszterré lett s e miatt Bécsbe költözvén, a miniszterelnöki palotának utódja, gróf Lónyay Menyhért lett a gazdája, de a családi lakosztályt nem foglalta el. mivel közeli saját palotájából nem akart kiköltözni. Hanem azért ő is tartott itt társas összejöveteleket, meghonosítván a palotában a tréfásan úgynevezett «kolbász-estély»-eket, melyeken főrendűek és képviselők rendesen nagy számmal jelentek meg s kifogás nélkül elfogadták a kolbász mellé italul a sört, melyet Bismarck is otthonossá tett az ilyen elő­kelő lakomákon. 

Lónyay után 1872 végén Szlávy József lett miniszterelnökké. 0 sem költözött be a palotába, mivel családtalan agglegény volt. Ellenben utódja. Bittó István. 1874-ben oda tette lakását s közel egy évig lakott a palotában. Mikor a Deák-párttal a Tisza Kálmán vezetése alatti balközép egyesült, báró Wenekheitn Béla lett miniszterelnök 1S75 márcziusában, de mint nőtlen ember nem kívánta elhagyni a Nemzeti Kaszinó épületének 2 ik emeletén tartott szállását s így a miniszterelnöki palotának csupán hivatali helyiségeit használta. Ugyanazon év októberében má r Tisza Kálmán lépett a miniszterelnöki székre s azonnal be is költözött a palotába, melynek aztán közel tizenöt évig lakója volt. Tisza Kálmán alig változtatott a palota berendezésén, melyet 1867 óta az ő beköltözéséig csak egyszer javítgattak ki, azonban azokat a remek gobelin képeket és bútorokat, melyeket még Mária Terézia ajándékozott a bécsi magyar kanczelláriának, a bécsi «magyar ház»-ból ide hozatta. Ugjancsak Tisza Kálmán vétette le a palota erkélyéről azt a nagy aranyozott kétfejű sast is, melyen annyi ember szeme megbotránkozott, noha az nem osztrák madár, hanem Pallavicini őrgróf czímere volt s feledékenységből maradt helyén, mikor az épület a magyar állam birtokába került. 

Tisza Kálmán miniszterelnöksége korában többnyire csöndes volt a miniszterelnöki palota: nyilvános és nagyobb szabású összejövetelekre ritkán és csak különösebb esetekben nyíltak meg a fényes termek. Ilyen alkalmak voltak a nemzetközi statisztikai kongresszusnak Budapesten tartott ülésezése, az l895-iki országos kiállítás, főleg pedig néhai Rudolf trónörökösnek az az emlékezetes látogatása, mikor ifjú nejét, Stefánia főherczegnőt először mutatta be fővárosunkban; majd ilyen alkalom volt az, mikor Tisza Kálmán miniszterelnökségének tizedik évfordulóját ünnepelte. Máskor rendesen csöndes volt a palota: csak a miniszteri tanácskozások, kihallgatások, küldöttségek fogadása vagy különféle értekezletek vittek belé a szokottnál nagyobb élénkséget. Tisza Kálmán külsőleg annyi változtatást tett a palotán, hogy annak Dunára néző s a pesti i, környékére elragadó kilátást nyújtó oldalán az addigi faerkely helyett vasoszlopokon álló vasszerkezetű tágas verandát állíttatott a/ első eu malában, melyen nagyobb társaság is kényelmesen elfér. Jóval élénkebbé lett a miniszterelnöki palota a következő miniszterelnök, gróf Szapáry Gyula alatt, ki majdnem olyan mozgalmassá tette a palota életét, mint valamikor gr. Andrássy Gyula idejében volt. Kötelességnek tartotta a reprezentálast, es mint valódi nagyúr rendkívüli fénnyel és bőkezűséggel teljesítette e föladatot. 

A főrangú világ soha Bem volt oly otthonos a miniszterelnöki palotában, mint Andrássy és Szapáry idejében. Diszehedek, estelvek egymást érték s itt létekor az udvar is többször emelte 

az ott tartott mulatságok előkelőségét. A főrangúakon kívül 8 politikai és közélet főbb emberei is meg voltak  I m a . de a hölgyközönség néhány kivétellel csak a mágnáskörből telt ki. Szapáry evenként egyszer-kétszer minisztériumának előadói számára is fényes ebedet szokott adni. Wekerle Sándor alatt megint csendesebb napok következtek a miniszterelnöki palotára. A miniszterelnök, ki egyúttal pénzügyminiszter is volt, ideje nagy részét a pénzügy minisz­tériumban töltötte, s miniszterelnöksége két éve alatt mindig annyira el volt munkával halmozva, hogy a reprezentálásra nem igen jutott ideje. Mindössze egyszer adott nagyobb fogadó-estélyt a nemzetközi egészségügyi kongresszus tagjai számára. Miniszter-tanácsok napjain azonban minisztertársai tiszteletére rendesen nagyobb ebéd volt nála. Wekerle idejében építették a várhegy oldalán azt a díszes lépcsőzetet, mely a miniszterelnöki palota és a sikló felső állomása közt vezet föl a várba. Báró Bánffy Dezső négy évi miniszterelnöksége alatt ismét mozgalmasabb lett a palota élete. Egymást érték a díszebédek, melyekre a politikai és közélet szereplői voltak hivatalosak, s az ő miniszterelnöksége alatt megnyíltak a termek a középosztály hölgyei számára is. Báró Bánffy Dezsőné hetenként egyszer-kétszer thea estélyt szokott adni, melyek igen látogatottak voltak. Bánffy korában is ebéd szokta követni a minisztertanácsokat, melyeknek hetenkénti rendes napja a szerda volt s ez ebédeken rendesen jelen voltak a miniszterek nejei is. A palota berendezését illetőleg megemlítjük, hogy báró Bánffy vezette be az épületbe a villamos világítást az eddigi gázvilágítás helyett. 

Báró Bánffy Dezső kiköltözése óta a palotának lakásul szolgáló része üresen áll, de a hivatali helyiségek tovább szolgálnak rendeltetésüknek. Szeli Kálmán miniszterelnök azért nem foglalja el az őt megillető szállást, mert csak közelebb történhetik döntés az iránt, hogy föntartassék-e az épület eddigi állapotában még egy-két évig, vagy pedig má r az idén megkezdődjenek az új miniszterelnöki palota építésének előmunkálatai. 

Vasárnapi újság, 1899.